A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Bécsben és Berlinben is az élvonalban, sőt dobogós helyeken végeztek a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei és hallgatói rangos nemzetközi balett- és táncversenyeken.

Bécs – három dobogós hely és egy különdíj

A február 6–10. között megrendezett bécsi II. European Ballet Grand Prix-n a nemzetközi zsűri mintegy 300 produkcióból válogatta ki a legjobbakat, és az MTE hét induló hallgatójának mindegyike bejutott a döntőbe. A jövőre végzős, VIII. évfolyamos Horváth Péter saját kategóriájában első helyezett lett (mestere Szakály György). Nagy Gvendolin IV. évfolyamos növendék Kalmár Attila modern koreográfiájával a 2. díjat hozta el (mestere Dorkó Edina). Ellenrieder Rubina VII. évfolyamos hallgató megosztott 3. díjat kapott Flóra ébredése című klasszikusbalett-variációjával (mestere Volf Katalin). Szelényi Dóra VII. évfolyamos hallgató a zsűri különdíját érdemelte ki (mestere Volf Katalin).  A csapatot Végh Krisztina mester kísérte el, és segítette a helyszínen a felkészülésben.  Részvételüket a Nemzeti Tehetség Program támogatta.

Az European Ballet Grand Prix-t tavaly februárban rendezték meg először az osztrák fővárosban. A számos – életkorok, műfajok, iskolák szerint szerveződő – kategóriában tartott vetélkedésen akkor Kovács Eszter modern tánc szakirányos hallgató 3. díjat nyert, Horányi Eszter, Szelényi Dóra és
Fülöp Anna pedig bejutott a balett kategória döntőjébe.  Az eredmények már akkor egyértelművé tették, hogy a budapesti táncművészképzés komoly kihívója a nemzetközi mezőnynek, az idei dobogós helyek pedig ezt igazolták is.

mtfsiker topolanyszkyvince

Tanzolymp Berlin – 3. hely Európa egyik legrangosabb versenyén

A Tanzolymp 2018 elnevezésű XV. Nemzetközi Táncfesztiválon Berlinben, korcsoportjában, klasszikus balett kategóriában 3. helyezést ért el Topolánszky Vince VI. évfolyamos hallgató. A február 15–19. között megrendezett versenyen egy klasszikus és egy modern koreográfiát adott elő. Felkészítő mestere és a modern szám koreográfusa Macher Szilárd, a Táncművészképző Intézet igazgatója volt. Kiutazásukat az NKA támogatta.
A rendezvény a 10–21 év közötti fiatal táncosok versenye, amit évente hirdetnek meg Berlinben, az idén
épp a dél-koreai téli olimpiával egy időben. A mottó hasonló, a tánc, csakúgy, mint a sport, világnyelv,
amely alkalmas a nemzetek és kultúrák közötti kapcsolatok ápolására. Évente több száz fiatal táncos képviselteti magát, akik négy korosztály hat kategóriájában mérik össze tudásukat. Az elismerések között ösztöndíjak, szerződések szerepelnek, de kiosztanak különböző pénzösszegeket és a sajtóelismeréseket is.

A Táncművészeti Egyetem hallgatói immáron évek óta az élvonalban végeznek a berlini Tanzolympián. Tavaly a legkisebbek is taroltak. Az akkor még mindössze 11 éves Dobra Janka első, évfolyamtársnője, Katarina Buzic harmadik díjat kapott. Radic Diána VII. évfolyamos hallgató szintén harmadik lett a saját kategóriájában, klasszikus balett műfajban. Egy évvel korábban a néptáncosoké volt a főszerep. A néptánc-tradicionális karaktertánc kategóriában az élen végzett Kele Kristóf, Östör Ákos, Opiczer Márton, Sáfrán Balázs és Szabó Zsombor. Autentikus kalotaszegi legényesüket a gálaest műsorába is meghívták.

 

Forrás: MTF