A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Az eredeti előadás a dunaújvárosi Bartók Táncszínházban született, a bemutatóra 2006. március 3-án került sor. A produkció kiindulópontját Palya Bea, Gryllus Samu és Bolya Mátyás azonos című CD-je alkotta, amelyet a dunaújvárosi táncosok Juhász Zsolt és Horváth Zsófia koreográfiáival, Juhász Zsolt rendezésével vitt színre. 2016-ban a Duna Táncműhely az előadás felújítása mellett döntött, a Táncműhely táncosainak előadásában, s részben az eredeti alkotók közreműködésével.

Stratégiajáték ötven percben, melyben a négy táncos megforgatja breakdance specialitásait kortárs mozgáskincsükben. Tomboló rítusba kezdenek félúton a kötött, arccal-előre mozdulatok világa és a szabad kalandozás között. Erős egyéniségüket belökik a színpadra, területet foglalnak, szövetségest keresnek és hatalomra törnek. Harci táncok, nyughatatlan törzsi rítusok, pulzáló, zabolátlan ritmusok keresik a harmóniát.

Vajon képes-e a mesterséges intelligencia a kreativitásra? Lehetséges-e, hogy a gépek alkotó partnereink legyenek, és inspiráljanak minket? Átléphetjük-e képességeink határát általuk, és vajon megérthetjük –e rajtuk keresztül saját működésünket, lényünket? A 2013-ban alapított AI_am – egy koreográfus, egy kutató és kreatív technológusok – egyedülálló nemzetközi együttműködése, mely a mesterséges intelligencia alkotó felhasználásának lehetőségeit vizsgálja a kortárs táncon keresztül. Az előadáshoz kapcsolódó kutatást az AI_am alkotói számos nemzetközi konferencián bemutatták, eredményeiket művészeti installációk, workshopok és kísérleti projekteken keresztül prezentálták.

Óriási érdeklődés mellett, elsöprő sikerrel mutatta be A makrancos hölgy című táncjátékot a házigazda Pécsi Balett, a XI. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón. Az előadás budapesti bemutatója szeptember 27-én lesz a Müpában a Nemzeti Táncszínház szervezésében. A társulat ezt követően egy hónapig Mexikóban turnézik.

A Standing Ground nem boncolgat, vagy fejteget, újra és újra visszatér önmaga központjához, központi kérdéséhez, döngöl, szajkóz, sulykol, amíg a földdel egyenlővé nem tesz. A Standing Ground kitartó, ellenálló és állja a sarat, az egyéni alapokat közös nevezőre hozó, változatlan változó. A Standing Ground az alap. De fix az alap? Fix, hogy van alap? Újra és újra visszatérünk a kiinduló pontunkhoz, ami számunkra fontos, érték vagy csak adottság. De hogyan viszonyul egymáshoz az egyéni és a közös alap? Mennyire szabad az egyik és mennyire limitált a másik? Mindannyian kondicionáltak vagyunk. Hogyan élhető meg a szabadság a korlátok között?

Fehér Ferenc új darabot készített Mikó Dáviddal közösen, a bemutató október közepén látható majd a MU Színházban.

Szeptember 28-án mutatják be Hat tánc címmel új Bartók ihlette előadásukat az Oláh Dezső jazztrióval, majd október 6-7-én New Yorkban lépnek fel a 2017 Dumbo Dance Festiválon Own Destiny című duettel.

2017. szeptember 21. és 27. között 16. alkalommal rendezik meg Budapesten az L1danceFest névre hallgató nemzetközi szemlét, melynek fókuszában a kortárs előadóművészetek (tánc- és társművészetei, illetve a performatív művészet) állnak. A tavalyi, 15. jubileumi évforduló alkalmával a fesztivál történetére visszatekintve a szervezők körében felmerült a „hogyan folytassuk és folytassuk-e egyáltalán" gondolat, de örömmel nyugtázhatjuk, hogy egyértelműen a folytatás mellett döntöttek. A hosszú távú terveket és a folytatást kihangsúlyozva idén új logóval debütál az L1danceFest.

Tánc a színpadon és tánc a Fő téren! – Tizenötödik alkalommal kerül megrendezésre a keszthelyi Táncpanoráma a Nemzeti Táncszínház és a keszthelyi Balaton Kongresszusi Központ és Színház közös szervezésében.

Augusztus 30-án, a Győri Nemzeti Színház Csillárszintjén tartotta évadnyitó társulati ülését a Győri Balett. Mozgalmasnak ígérkezik a 2017/18-as évad is, melyben két bemutatót tart a társulat. November 11-én A skarlát betű című két felvonásos balett darabot láthatja a közönség Velekei László koreográfiájaként.

Alkategóriák