A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Ha bezárjuk a problémákat egy dobozba, aztán radioaktív sugárzást eresztünk rájuk, vajon eltűnnek, vagy megmaradnak? Esetleg szörnnyé változnak, és kísértenek a doboz falain keresztül?  És vajon képesek vagyunk-e összeszedni a bátorságunkat, hogy kinyissuk a dobozt, és szembenézzünk velük? A válaszokat Fülöp László a Schrödingerre várva című előadásba zárta, amelyben hat táncos járja körül mismásolt dolgainkat.

Dubrovay László Kossuth-díjas, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, érdemes művész Faust, az elkárhozott című balettjének ősbemutatója a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében valósult meg 2016-ban, hatalmas sikerrel. A Goethe remekműve ihletésére készült kompozíció 2017. március 31-én a pécsi Kodály Központ hangversenytermében kel életre ismét a Pécsi Balett előadásában, egyetlen alkalommal.

A közel huszonöt éves, befogadó színházként (is) működő MU Színház számos színházi, táncos, képzőművészeti, zenei, irodalmi alkotónak biztosított már megmutatkozási és játszási lehetőséget. Márciustól havonta jelentkező új tematikus eseménysorozata most lehetőséget kínál arra, hogy a kortárs tánc iránt érdeklődők még közelebb kerülhessenek a műfajhoz. A résztvevők számára minden alkalommal két elismert alkotó részvételével tart szakmai programot. A körülbelül egy óra hosszú ingyenes program három, jól elkülöníthető blokkból áll, melyet a kortárs táncélet egy-egy elismert alkotópárosa vezet moderátorként minden hónapban.

A tavaszi pezsgés nemcsak a városközpontban, de a Bakelit Multi Art Centerben is érezteti hatását. Spanyolországból táncelőadás, Nagy-Britanniából alkotói rezidencia és munkabemutató, a Ziggurat Project kísérleti performansza, az FKSE kiállítása, a Graybox társadalmi kérdéseket felvető előadása - mindez a Bakelit áprilisi és májusi programkínálatában. Ha nem is gyalog, de megéri ellátogatni Budapest legnagyobb gyárszínházába.

Tizenöt magyar fellépővel (profikkal és civilekkel vegyesen) alkalmazza a Trafó színpadára új darabját a francia konceptualista koreográfus, Jérôme Bel. Mindegyikük másmilyen. Különbözőek korban, nemben, képességekben. Mást tudnak a táncról és különféleképp érzik magukat benne biztonságban. Nem sebezhetetlenek, van, amikor jól sikerülnek a dolgok, és van, amikor meg nem. A kategorizálhatatlan saját-táncok olyan leltára ez, mely nemcsak bemutatja az szépség sokféleségét, hanem egy közös vágyért dolgozik.

Pártay Lilla balettművész és koreográfus hetvenötödik születésnapja alkalmából március 11-től hat alkalommal ismét látható Anna Karenina című alkotása az Operaház színpadán.  Pártay Lilla Kossuth- és Liszt-díjas, kiváló és érdemes művész az Opera örökös tagja, akinek karrierje az 1968-as várnai balettversenyen táncosként szerzett bronzéremmel és a Manon-kettősért kapott legjobb koreográfusi díjjal indult. A következő két évtizedben a balettirodalom legnagyobb alakjait formálta meg, így láthattuk A hattyúk tava és A rosszul őrzött lány főszerepeiben, a Sylvia és a Giselle címszerepeiben és a Seregi-féle Spartacus Flaviájaként is. Táncolt Münchenben, és Maurice Béjart együttesében is dolgozott. 1968-ban már egyfelvonásos műveket koreografált itthon, majd 1991-ben első, egész estét betöltő, Csajkovszkij zenéjére készült balettje, az Anna Karenina a közönség köreiben és szakmai berkekben is nagy sikert aratott.

Sztravinszkij 1917-ben írott, Menyegző (Les Noces)című lenyűgőző zenéjét sokan ismerik. Feledi János legújabb koreográfiájában azonban arra vállalkozik, hogy egyedi nézőpontból mutassa be ezt a népi hagyományokon alapuló színpadi művet. A narratívikus művel ellentétben a táncelőadás központi alakja a vágy. Vágyódás a másikra, vágyódás a másik utáni vágyra. Ez a vágy lángoló, forró, közönséges, gyengéd, figyelmes.A előadás különlegessége, hogy a Zeneakadémia Elektronikus Zenei Médiaművészeti hallgatói közreműködnek a zenei tételek közötti víziókban, így a zene ott a helyszínen születik meg, reflektálva a táncművészek mozgására.

Az Operaház korszerűsítése miatt az Erkel Színházban kezdi meg 2017/18-as évadát a Magyar Állami Operaház. A Wagner-ihlette tematika mellett 28 opera- és balettpremier, köztük számos ősbemutató és Magyarországon először látható előadás is szerepel az összesen mintegy 60 különböző színpadi produkció között. Több világsztár mellett ismét az Opera vendége lesz Plácido Domingo, először látogat az intézménybe Anna Netrebko és Roberto Alagna is. A játszóhelyek száma márciusban az Eiffel Műhelyház átadásával bővül, május végén pedig az Operaház nyitja meg újra kapuit, de addig is az Opera együttesei turnéra indulnak a szomszédos országok magyarlakta településeire és a világ távoli pontjaira.

A Duda Éva Társulat és a Budapesti Operettszínház közös produkciója a próza, a zene, a tánc és a videóanimáció egyedi hatásával idézi meg Frida Kahlo életét. A különös sors, a női erő, hit és bátorság, ami a közismert mexikói festőnő életét jellemezte, Frida címmel márciustól az Átrium Film- Színházban elevenedik meg.

A Győri Balett február 24-én indult 12 napos németországi turnéra. A társulat 7 alkalommal mutatja be ifj. Harangozó Gyula Zorba és Vámos György Szentivánéji álom című darabját. A 20 éve tartó főként német nyelvterületet érintő vendégszereplés - sorozat minden év kora tavaszán valósul meg a Schlote Production GmbH ügynökség szervezésében.  Az utazó karaván közel 40 fővel múlt héten indult útnak. Előadásaik az alábbi városokban láthatók majd: Wolfsburg, Lünen, Lingen, Iserlohnban, Hanau, Bad Kissingen, Waldkraiburg.

Alkategóriák