
| II. nemzetközi MONOTÁNC fesztivál |
|
DUNAÚJVÁROS 2006. december 28-29-30.
.de szerencsésen túl vagyunk rajta! Így aztán semmi akadálya, hogy a folytatás se legyen könnyebb. Másodszorra rugaszkodunk neki, hogy megrendezzük Dunaújvárosban a Monotánc Fesztivált, mely szinte azonnal nemzetközivé izmosodott, jelezve, hogy az ötlet nem csak Magyarországon pótolja a hiányt. Idén a hazai elitet cseh és szlovák előadók is kiegészítik, akiket nem kellett nagyon győzködnünk, hogy eljöjjenek. Viszont voltak szép számmal, akiket arról kellett győzködnünk, hogy talán majd legközelebb! A jövőre nézve mindez szerintünk jó jel. Az időpont változatlan, a műfaj és stílusbeli korlátokat tetszőleges mozdulattal - táncművészet! - bátran át lehet ugrani. Az egyetlen díjat pedig idén is a legkiválóbb zsűri ítéli majd oda: Zsűri csupa nagy Zével, úgymint köZönség, néZő, stb. Jelszónak is jó lesz a tavalyi: Ha már végképp elég volt a bejgli, gyere a Bartókba!
Legyen a vendégünk a két ünnep között Dunaújvárosban!
Üdvözlettel: Énekes István és Szögi Csaba
Megnyitó: 2006. december 28., csütörtök, 19.00
Miért a tánc? Mert bármivel hazudhatsz. A legkönnyebb sms-ben, aztán levélben, aztán telefonon, és élőszóban is remekül csinálja, aki profi.. Ha igazságra vágysz, ne higgy semmi másnak, csak a saját szemeddel látott mozdulatnak és arcvonásnak. Mert egy művész - vagy nem művész - aki a mozdulatait, testének esendőségét bízza rád, megérdemli a figyelmet. Mert ehhez erő kell, alázat, biztos tudás és minden kétséget kizáró tehetség. Miért a mono? Mert a legfontosabb dolgok itt belül vannak, mert a legerősebb energiák innen belülről fakadnak, mert a "lényeget" megosztani mással csak úgy lehet - vagy nem lehet - , ha magaddal tisztában vagy, vagy ha legalább elindulsz az önismeret rögös útján. Ha nem veszed észre, ha most éppen mást gondolsz erről, akkor is. Ehhez kell a minden kétséget kizáró tehetség, a legbiztosabb tudás, a legnagyobb alázat és a legtöbb erő. Mert "végül úgyis egyedül vagy". Tudják ezt az emberek az egész világon, és mi is ezért rendezünk újra MONOTÁNC fesztivált! Énekes István
PROGRAM 2006. december 28. csütörtök 15.00 Táncfilmek (Művész Fészek Presszó) 17.30 Gergye Krisztián : egonegonegon (Kamaraterem) 19.00 Pálosi István: Változatok fadarabokra (előadó: Bálint Péter) Marta Poláková: Kapcsolódva (SK) szünet Finita la Commedia : Message 21.00 Koncert: Bányász András / Fuvola (Művész Fészek Presszó)
2006. december 29. péntek 15.00 Táncfilmek (Művész Fészek Presszó) 17.30 Katona Gábor: Nulla Celsius (Kamaraterem) 19.00 Bozsik Yvette : Hommage á Mary Wigman Zuzana Kozánková: Begubózva, láthatatlanul (SK) (előadó: Veronika Simková) (CZ) szünet Duda Éva : Trans 21.00 Koncert: Mészáros Melinda / Harmonika (Művész Fészek Presszó)
2006. december 30. szombat 15.00 Táncfilmek (Művész Fészek Presszó) 17.30 Szász Dániel: Függő (Kamaraterem) szünet Réti Anna: Lélek pulóver nélkül (Kamaraterem) 19.00 Milan Kozánek: Mise (SK) (előadó: Jaro Vinarsky) (CZ) szünet Kun Attila: Érted?! (előadó: Kozmér Alexandra) Kun Attila: Search for better 21.00 Koncert: Kurina Laura / Cselló (Művész Fészek Presszó)
Kiállítás: LADÁNYI ANDREA - Dusa Gábor fotói (Aula Galéria) A Monotánc Fesztiválon egy díjat adunk ki, a fesztivál fődíját, melyet a törzsközönség ítél oda. S hogy ki számít törzsközönségnek? Mindenki, aki hat előadásra szóló bérletet vásárol. Jöjjön és döntsön Ön is! A díjat a Corner Zálogház Rt. ajánlotta fel. Tánc-Kritikai-Szeminárium A fesztivál ideje alatt Tánc-Kritikai-Szeminárium működik a Bárka Hajónapló Műhely fiatal kritikusai számára. Meghívott előadók: Gál Eszter és Jászay Tamás. A résztvevők fesztiválról szóló cikkei olvashatóak lesznek a fesztivál honlapján ( www.dunaujvaros.com/monotanc ) és a www.tancelet.hu oldalon.
1 előadásra szóló teljes árú jegy: 1.200 Ft 2 előadásra szóló 25% kedvezményes jegy: 1.800 Ft 3 előadásra szóló 30% kedvezményes jegy: 2.500 Ft 4 előadásra szóló 35% kedvezményes jegy: 3.100 Ft 5 előadásra szóló 40% kedvezményes jegy: 3.600 Ft 6 előadásra szóló 45% kedvezményes jegy: 4.000 Ft 1 előadásra szóló diák jegy: 800 Ft 1 előadásra szóló szakmai jegy: 400 Ft Jegyértékesítés: Bartók Kamaraszínház - Szervezési Iroda: 06/25/402-598 Munkásművelődési Központ - Négy Évszak Fesztivál Iroda: 06/25/501-440 Jegyrendelés interneten: www.bartokszinhaz.hu Az esti előadások után a Dunaújvárosi Sárga Taxi buszt indít Budapestre. A buszra 800 Ft-os jegy váltható. Kérjük, a színházjegy vásárlásakor jelezze utazási szándékát! Társszervezők: Alternatív és Független Színházak Szövetsége Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Dunaújvárosi Bartók Táncszínház Nemzeti Táncszínház Főtámogató: Nemzeti Kulturális Alap Táncművészeti Szakmai Kollégium Támogatók: Munkásművelődési Központ, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Dunaújvárosi Kulturális Egyesület, Dunaújváros Ifjúságért Közalapítvány, Közép-Európa Táncszínház Alapítvány, Művész Fészek Kávéház, Sárga Taxi, Corner Zálogház Rt., Dekor Center, Caribian Bár, Duna Net Design Stúdió, Diablo Pizzéria, T-Mobile Médiatámogatók: Pest Est Súgó, Fehérvári Est, Dunaújvárosi Hírlap, Dunaújváros Online, Dunaújváros hivatalos honlapja, Centro, Maraton, El-Do Rádió, Rádió 24, DS TV, Dunaújvárosi TV, Magyar Színházi Portál, Kultúra.hu, Táncélet.hu, Zéhá |
Minden kezdet nehéz. 




