
| Szegedi Kortárs Balett: | |
| Carmen variációk | |
|
2006. december 2-3., 19.00 óra Szegedi Nemzeti Színház A Szegedi Kortárs Balett új - kettős - produkciója látható Carmen variációk címmel a Szegedi Nemzeti Színházban december 2-án és 3-án, az évben utoljára; és december 16-án a Nemzeti Táncszínházban. Mindkét mű Bizet zeneművére készült. Uri Ivgi és Juronics Tamás Carmen-értelmezését nézhetjük meg közvetlenül egymás után. Izgalmas, mert két teljesen eltérő kultúrkörből származó ember teljesen más hangulatú és mondanivalójú koreográfiában fejezi ki ugyanazt a történetet ugyanazokkal a szereplőkkel egészen különböző atmoszférában. Uri Ivgi koreográfiája egy koncentrációs táborban játszódik, nyomasztó a miliő, a szereplők rabok és hajcsár katonák. A kiszolgáltatott emberek a tábor pékségében gépiesen gyúrják a tésztát. Itt látjuk meg Carment, akit a szabadságvágy motivál, nem bírja a rabságot és a szabadság eléréséhez szexuális kisugárzását, vonzerejét használja fegyverül. Josét, az őrt csábítja el, tekeri az ujja köré, nem fél a végsőkig elmenni. Halálos játszma, de mindent megér. Juronics Tamás koreográfiája teljesen más helyszínen és közegben játszódik. Fiatal milliomosok buliznak napjainkban, szívnak, isznak, bármit megengedhetnek maguknak, a pénz nem számít. A dorbézolást egy razzia szakítja félbe, Carment is le kellene, hogy tartóztassák, de José van szolgálatban, aki nem kerülheti el sorsát, fülig szerelmes lesz a lányba. A szerencsétlen rendőr olyan örvénybe kerül, ahonnan nincs visszaút, és amelynek legmélyén mindig Carmen szexualitása és mágneses, fogvatartó vonzereje áll. A lány azonban újra és újra kicsúszik a kezéből, José az őrület határán áll, vagy inkább tántorog, amely állapot törvényszerűen gyilkosságba torkollik, még ha az véletlennek tűnik is. Ebben a verzióban erőteljes és érdekes Michaela figurája (José előző szerelme), akinek megvan a maga saját személyes drámája. Ő érzi, tudja, hogy a rendőr az ő környezetéhez, az ő világába tartozik. Az egykori barátnő fájdalmainak eltáncolása egy nagyon szép előadói lehetőség. I. felvonás Carmen zene: Bizet - Schedrin Carmen: Barta Dóra II. felvonás Carmen koreográfus: Juronics Tamás Carmen: Barta Dóra Palman Kitti Szarvas Krisztina Szarvas Krisztina Fehér Laura Fehér Laura Tóth Andrea Tóth Andrea Pasik: Finta Gábor Fekete Zoltán Kalmár Attila Haller János Tarnavölgyi Zoltán Czár Gergely Rendőrök: Czár Gergely , Finta Gábor , Kalmár Attila , Haller János , Tarnavölgyi Zoltán , Fekete Zoltán |






