A klasszikus balettől a capoeira, majd a hip-hop felé forduló Taís Vieira koreográfus és Paulo Azevedo politológus egy évtizede maga köré gyűjtött tíz, különböző társadalmi hátterű fiatalt és alapított velük, belőlük professzionális társulatot, majd iskolát. A Membros azóta világszerte számos nagyvárosban és fesztiválon mutatkozott be és tagjai elhivatottan adják tovább workshop-ok és különböző kurzusok formájában, tudásukat, tapasztalataikat és azt a szenvedélyes, állhatatos és kritikus látásmódot, ahogyan a minket körülvevő világot szemlélik.
Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy nem vagyunk többé. Hosszú betegség után komikus hirtelenséggel kihunytunk. Mintha sose lettünk volna. Jobb is, hogy a végefelé már egyre kevesebben látogattatok, az ember úgysem tud méltósággal az ágyba vizelni. Kliséink még itt kísértenek. Nyomot hagytunk, de hogy olvas-e belőle bárki is…Szegényebb lett a szegény világ, és még csak észre sem veszi. Emléke örökkön él.Vagy legalábbis amíg mi vagyunk.
A nemzetközi konferencia a közép- és kelet-európai régió kortárs tánc életének közelmúltját és jelenét állítja a középpontba. Az eszmecserére, néhány nyugat-európai résztvevő mellett, azoknak az országoknak a képviselői kaptak meghívást, amelyekben csupán az utóbbi évtizedekben jelentek meg a független alkotói műhelyek, kortárs tánc társulatok és iskolák.
Fehér Ferenc a Finita la Commedia táncos-koreográfusa volt 1999-2007-ig. Klasszikus értelemben vett táncosi képzésben nem vett részt, ám a művészetére meghatározó befolyást gyakorló irányzatoknak (electric-boogie, harcművészet), és a Juhász Anikóval való közös munkának köszönhetően egyedi, stílust teremtett. 2007. óta önálló koreográfiákat készít.
Kilencedik éve kerül megrendezésre az L1 Kortárs Táncfesztivál - teret és helyet adva magyar és külföldi alkotóknak, sokszor a társművészeteket is vendégül látva. Egy olyan fesztiválra invitálják a nézőket, ahol az L1-tagok (Berger Gyula, Ladjánszki Márta) által válogatott tánc-színházi előadásokkal találkozhatnak.
A Szívhasadás / Volandas de Amor egy Miguel Hernández és Radnóti Miklós válogatott verseire épülő előadás. A költők mind életútjukban, mind irodalmi alkotásaikban számos hasonlóságot mutatnak: mindketten viharos időszak szülöttei és mindketten a költészetbe menekültek, hogy kiszabaduljanak a hullámok közül, amelyek beszippantották, majd kilökték hangjukat a jövő felé.
1983 óta, a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én ünnepli a világ "A Tánc Világnapját". A Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége már hosszú évek óta gálaestet rendez a táncművészet legnagyobb ünnepén, amelynek keretében kerülnek átadásra a Szövetség szakmai díjai: az Életmű-díjak, az Évad legjobb férfi-női táncosainak díjai, a Legjobb végzős növendékek díjai, az Oktatásért és tudományos munkáért járó díjak, valamint a Táncművészetért díjak.
2007-ben A tavasz ébredése című előadással nemcsak a természet és az ösztönök ébredtek fel, hanem életre kelt egy színházi társulás, a Forte Társulat is. Horváth Csaba rendező koreográfus a színház és a tánc nyelvét is anyanyelvi szinten beszélő fiatalokkal új útra lépett. Előadásaikban együtt él a mozgás, a szöveg és a látvány. Az előadások fogadtatásában pedig a fény és az árnyék, az érdeklődés és az elutasítás.
A Magyar Balett Színház és a Cseh South Bohemian Ballet közös estjén a rohanással teli rövid etűdök nem igazán fejtették le a hosszú távú élményfonalat, mire mondanivalójuk hatott volna, már robogott is tovább az előadás, megfosztva a nézőt a beleélés intim hangulatától. A 10. Táncfórum keretében bemutatott Bumm.. így is hozott frappáns részeket.
1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézete részeként működő Nemzetközi Tánctanács alkotta meg a Tánc Világnapját. A dátummal egyben Jean-Georges Noverre (1727-1810), a modern balett megalapítójának születésnapjára emlékezünk. Azóta április 29. a tánc ünnepe a világon. 2010. április 29-én a Merlinben megteremtjük annak lehetőségét, hogy a táncművészet alkotói és közönsége 24 órán keresztül táncoljon, beszélgessen, előadást nézzen élőben vagy filmről.