A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Ha magunkat jellemeznénk röviden, a „sírva vígadás” biztos, hogy az első gondolatok között szerepelne. Juronics Tamás új darabja még sem szeretné csak negatív oldalunkat hangsúlyozni, a balsors által nyújtott, tipikus Magyar „betegségek” humoros oldalait is feltárja. A Szegedi Kortárs Balett produkciója élő népzenével kalauzol évszakokon, történelmi fordulópontokon keresztül, a feloldozást nélkülöző végkifejletig.

A történelem könyvek által leírtakat egyáltalán nem követő előadás nem is koncentrál az évszámokra. Az, hogy jeles tulajdonságaink miért is korcsosultak el, évezredek történéseinek köszönhető. A karakterek erős kidolgozottsága adja az átfogó magyarázatot korunk fekélyeiről. A szimbólumok megfejtést hordoznak, de nem a konkrét eseményekre, sokkal inkább a sorsunkat alakító hatásokra fókuszálva. A tipikus honi alakok nem csak a XXI. században állják meg helyüket, így Juronics Tamás négy évszakba sűrítette jellemrajzunkat. A rendező-koreográfus rávilágít, hogy a 13 táncos jelenléte nem véletlen, a szakrális szám olyan értelmezést is adhat a produkciónak, mely a figyelemfelhívás nélkül keveseknek jutna eszébe. A 13 különböző karakter sorsának alakulása egyértelmű, de az már nem derül ki, hogy a végén Mária a 12 apostollal együtt jelenik meg a színen. Míg idáig eljutunk, számtalan önarcképpel, habitussal találkozunk. A folyton szerencsétlenül járó kisember, a hatalmi harcok fő szószólója, az alkoholista, az erőszakos testületeket képviselő alakok, az elesett nő, a disszidáló pár története a sajátunk. És közben a színpad oldalán rotyog a vasárnapi húsleves.

homohungaricus

Az évszakok változása mindig valami újat hordoz magában, még az oly komor tél is kecsegtet kellemes élménnyel, a karácsony közeledte reményt ad az embereknek. Tavasszal, a jó időt üdvözlő örömtánccal, a boldog apával és anyával, a szerelmi évődéssel indulunk. A háttérben szalmabálák, melyek kapcsán joggal merül fel a kérdés; nem csúsznak el a táncosok? De nem teszik, csak a dolgukkal foglalkoznak. A néptánccal ötvözött kortárs balett furcsán hat, az elején kétséges, hogy működik e. A fészkelődő gondolatnak azonban a Juronics Tamástól megszokott humoros fordulat vet véget, a társulat művészeti vezetője minden darabjába csempész egy kis nevetést, ez oldja fel az olykor pesszimista megközelítést. Két kiemelkedő művész színre lépése oszlatja el a felmerülő kétséget. A vidéki faluba tömörített Magyar körkép egyik fontos szereplője a cigánylány. Szarvas Krisztina tűzről pattant menyecskeként, elemi erővel robban a színpadon. Kacérsága, mimikája és energiája elvonja a többiekről a figyelmet, csak ő látszik. Czár Gergő két év alatt bebizonyította, hogy a szólisták között a helye, ezúttal is több karaktert kelt életre, barátként, elhagyott szerelmesként elesett, míg náci tisztként olyan gonoszság költözik szemébe, hogy a koreográfia csak plusz az érzelmek kifejezéshez. Az erőszak, a felesleges tesztoszteron fitogtatás két jeles példánya időről időre felbukkan, a történelmi korokhoz méltó szerepben Haller János és Finta Gábor inkább a jellem által eljátszható alakot keltik életre, mint a tánc által megjeleníthető lelki rezdüléseket.

És közben készül a rántott hús a szocreál rezsón.

hungaricus_szarvas

Gyerekkori élményeink is szerepet kapnak, ötletes megoldás a szénákkal teletűzdelt színpadképen a nagy vörös felfújható gömb megjelenése, mely a kis gömböc meséjére hajaz. A mindet és mindenkit besszipantó tárgy szimbolizálja a tehetetlenséget, a szovjet vagy akár a török uralmat, a leigázást. A láncok csördülése, és a vízként folyó tömege a forradalmak sajátja. A menekülő pár története talán ma nem is lehetne aktuálisabb. Az elvágyódás természetessége magában hordozza a hazatérés örömét, az anyaföld iránt érzett mérhetetlen szeretet is. Palman Kitti és Horváth M, Gergő testvéri áhítattal térnek vissza szüleikhez, megható pillanat, akár csak a darab legborúsabb, legmegdöbbentőbb jelenete, a háborúban magára maradt asszonyok megerőszakolása.

És közben a háttérben fő az ebéd, és villog a fekete-fehér tévé.

Az évszakok változása nem egyértelmű, de minden jelent kap pozitív csengést, a boldog békeidőket idéző lakodalom vagy a pletykálkodó nők vicces táncával. A rombolás után mindig az újrakezdés kerül előtérbe, a menyegző azonban inkább az utolsó vacsorához hasonlatos. Körképünk fontos állomása a jelenkori nagy Magyar valóság, a lepukkant ivócimborák duója, a politikai befolyás negatív hatásai.

Az élő zene jó választás, fontos dramaturgiai elem, a magyar nóták értelmet nyernek a koreográfiával együtt. A főképp népi viseletbe öltözött táncosok jelmeze csak egy-két, épp aktuális kort idéző kellékkel egészül ki. 80 perc sírva vígadás után kell egy kis poén, a nehéz, bibliai finálé után felbukkanó klasszikusan mai bóvli, az éneklő Mikulás látványára engedjük ki a levegőt. Ilyen sűrű, kárpát-medencei önarcképet ritkán kapunk, tessék vele megbarátkozni. Kissé nehezen fogyasztható, és a saját magunk által szidott gondolkodás is önmarcangolásra okot adó, a várható összeérést követően azonban kitisztul minden.

És közben a színpad szélén elkészült a vasárnapi húsleves.

 

Szerző: Vass Kata

Fotó: Szegedi Kortárs Balett