A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Alsó-Ausztria tartomány székvárosa, a Bécstől alig hatvan kilométerre fekvő St. Pölten vezetése az 1990-es évek közepén vett egy nagy levegőt és, – hogy korszerűen fogalmazzunk – újrapozícionálta magát az ország kulturális életében. 1997-ben megnyitotta kapuit az új városközpont legfontosabb intézménye, a Festspielhaus, majd a következő néhány évben a Landesmuseum, aztán, a szomszédjukban a tartomány és a város látványos, szolidan futurisztikus adminisztrációs negyede. 

Egy évtizeden át jóformán nem táncolt, nem koreografált itthon Mészáros Máté, a flamand Wim Vandekeybus társulata, az Ultima Vez tagja. A legendás együttessel lépett fel hosszú idő után újból itt, majd az elmúlt években több felkérésnek is eleget téve, önálló munkáival is jelentkezett. Legújabb produkcióját külföldön már tapasztalt és bizonyított magyar kortársaival készítette el.

Duda Éva nemcsak a táncosait, de – szokás szerint – a nézőket is jól megizzasztotta. A Budapest Táncfesztiválra készített, Nemzeti Táncszínház közreműködésével létrehozott Flashback – Egy kiállítás képei című előadásában jóllehet ezúttal sem kívánja, hogy a kényelmes, vörös fotelból feltápászkodjanak, vagy éppen feszengve pár csacsi mondatot elmorzsoljanak; viszont számít a közönség aktív, minden porcikáját, minden izmát és idegszálát megfeszítő figyelmére. Számít a közreműködésre.

Az elmúlt négy évtized egyik legnagyobb hatású táncalkotója az 1947-ben, Prágában született, s a Holland Táncszínház, az NDT élén, művészeti vezetőként közel negyed századot (1975-1999) eltöltött Jiří Kylián. A koreográfus tizenöt éve vált meg posztjától, s 2009-ben hozta létre utolsó, a holland társulatnak – búcsúzásul – szánt alkotását (Mémories d’Oubliettes). A Budapest Táncfesztivál programjában vadonatúj, mindössze hét hónapja bemutatott alkotását láthatta a hazai közönség.

Az Ego trip mint cím, kissé olyan, mintha Karinthy Utazás a koponyám körüljének angol parafrázisa lenne. Tulajdonképpen, ha az előadás humorát, játékosságát és szarkazmusát vesszük figyelembe, nem is áll olyan távol egymástól a két mű világa. Ami azonban a tematikát illeti, amit Réti Anna és Ido Batash választ, nem mondható könnyen feldolgozhatónak. Ha érdemben szeretnénk az egóról szólni a pszichoanalízis nagy atyján, Freudon kívül Descartesra, Sartre-ra és Husserlre lehet hivatkoznunk.

Néhány hónappal Maguy Marin May B című kortárs, stílusteremtő klasszikusa után újabb, mérföldkőnek számító előadás felújítása vendégszerepelt a Trafó – Kortárs Művészetek Házában. Ahogyan balettrajongóként az ember hozzászokhat ahhoz, hogy évtizedek, akár egy évszázad múltán is élőben, hús-vér szereplőkkel, hiteles állapotban tekinthet meg egy-egy alapművet, a modernben az ilyesmi ritkább ünnep. Meg kell becsülni a lehetőséget, és, ahogy mondják: haszonnal forgatni.

Hatodszor vendégszerepelt Magyarországon napjaink egyik legjelentősebb koreográfus-táncosának, a kanadai kortárs művészet nagyasszonyának, Marie Chouinard-nak társulata. Az alkotó, aki forradalmi szólóival vívott ki magának világhírt, amúgy közel húsz év után, 2009-ben újra színpadra állt, mégpedig szólóművel. E produkciót aztán idén újabb követte. Volt szerencsénk az elmúlt tizennégy évben az oeuvre legfontosabb műveit megismerni – s talán van remény rá, hogy legközelebb majd előadóként is megismerhetjük végre az ötvennyolc éves Chouinard-t. Ízelítőt azért most is kaptunk belőle.

Megújult a Bethlen Téri Színház, visszanyerte eredeti, 1929-es homlokzatát, úgy tűnik a kerület vezetése végre magáénak érzi a színházát, s benne a táncot is: a II. Sissi Őszi TáncHét (SŐT7) nyitóelőadásának plakátja díszeleg már az új, csinos kirakatban. A Dűne nemcsak a tánchetet nyitja, hanem a 25 éves Közép-Európa Táncszínház jubileumi évadát is: Maday Tímea Kinga és Hámori József közös koreográfiája is csinos, kirakatba való, nézőket csábító alkotás. A premier publikuma pedig lelkesen ünnepli is a darabot a tapsnál.

Káprázatos meglepetéssel szolgált az új izraeli tánc egyik legjelentősebb alkotója, Sharon Eyal mindazok számára, akik ellátogattak társulata, a L-E-V 2011-ben készült, House című előadására, a Trafóba. Kicsit felhánytorgatva a közelmúltat azonban kiderül, Eyal már bizonyította Budapesten, hogy minden mozdulatára figyelni kell.

A múltból, vagy a fantáziából előlépő férfi, az emlékező, vagy fantáziáló nő és egy éneklő angyal – személyiségrész, szellem, közvetítő – a Psix Project 11 című előadásának, fabula fatalisának főszereplője. Az előadás koreográfiáját a két táncos, Jantner Emese és Feicht Zoltán készítette, a látványt és rendezést az önálló alkotóként debütáló Molnár Péter jegyzi.