A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Lukács András 1997-ben végzett a Magyar Táncművészeti Főiskolán. A tizedik, gyakorlóévet az angliai Elmhurst Ballet School-ban töltötte. Ezt követően diplomázott és 1998-tól a Magyar Állami Operaházhoz szerződött. Itt három évet töltött el, majd a világhírű William Forsythe együtteséhez, a Frankfurt Ballet-hez szerződött. Ezután két évig a lyoni Nemzeti Opera szólistája volt. 2004 szeptemberétől a Magyar Nemzeti Balett szólistája de a most kezdődő színházi szezontól már a Wiener Staatsoper szólistájaként folytatja pályafutását.

 

Hogyan kerültél ki a Frankfurt Baletthez?

Ez a történet akkoriban kezdődött, mikor Kathryn Benetts, Forsythe asszisztense Budapestre jött, hogy betanítsa az együttesnek az In the middle c. darabot. Ez nagyjából egy időre esik azzal, amikor az Operában beindultak az első koreográfus estek. Mikor 1998-ban visszajöttem az Elmhurst Ballet Schoolból, elkészítettem Michael Nyman zenéjére első darabomat a Connection-t, ami után Harangozó Gyula azt mondta, szeretne elküldeni egy koreográfiai tanulmányútra, és mivel Kathryn Bennetts épp itt volt, és az együttes éppen egy Forsythe darab bemutatására készült, a helyzet tulajdonképpen adott volt. Megpályáztam egy ösztöndíjat, megnyertem és így ki tudtam menni egy hónapra az együtteshez. Az első időszakban Forsythe szinte észre sem vett, ám a negyedik héten volt egy improvizációs próba, ahol látott, majd másnap bejött a balett tréningre is, megnézett két gyakorlatot, odajött hozzám és megkérdezte: volna-e kedvem maradni a jövő évre. Igent mondtam.
Nekem ez persze óriási váltás volt, hiszen tíz év klasszikus balett után, innen az Operaházból bekerültem a világ egyik legextrémebb kortárs együttesébe, nagyon nagy volt ez az ugrás.


Miért hagytad ott egy év után William Forsythe együttesét?

Azért mentem el, mert nagyon modernnek, nagyon kortársnak találtam. Amit ő ma képvisel, az már teljesen táncszínház. Én abszolút úgy mentem oda, hogy régi, igazi balett-darabokat szerettem volna táncolni: amit Forsythe ma csinál, az már nekem nagyon más. Az én ízlésemhez közel álló, régi balettos darabjait - melyek a 80-as években készültek - ma már szinte nem is játssza az együttes, abban az évben, mikor én a Frankfurt baletthez szerződtem, még éppen játszotta azokat a "nagybalettjeit", amiket én szeretek: ilyen például az In the middle somewhat elevated. Büszke vagyok rá, hogy én táncoltam utoljára ezt a darabot, mert azóta már lekerült a repertoárról.

Amit William Forsythe ma csinál, az abszolút az improvizávióra épül, azt lehet mondani, hogy egy más irányvonalat vett és ehhez, meg merem kockáztatni, hogy 35-40 éves táncosokra van szükség. Nagyjából ez az a korosztály, amellyel ma Forsythe dolgozik. A légkör is sokkal lazább, nem kötelező például gyakorlatra járni és az sem ritka, hogy esznek, vagy telefonálnak a gyakorlaton.

Összességében ez az egy évad is nagyon izgalmas volt, rengeteget tanultam, főleg improvizálni. Nagyon sok tapasztalatot szereztem, bejártuk a világot, de úgy éreztem tíz év klasszikus balett után, hogy ezt a tudásomat kell inkább kihasználnom.

Forsythenak van egy sajátos koreográfiai nyelve, egy amolyan improvizációs ábécéje, amit ő talált ki és ez alapján dolgozik az együttesével. Ezt megérezni iszonyúan nehéz és azok a táncosok, akikben ez az improvizációs készség nincs meg, képtelenek megcsinálni amit kér. Tudni kell, hogy a Frankfurt Balett csak Forsythe-darabokat játszik, én pedig szerettem volna még mást is táncolni.


A lyoni nemzeti baletthez szerződtél ezek után, és ez is egy érdekes történet...

Le voltam éppen sérülve és így csak egy videókazettát vittem magammal, amin egy Forsythe darabban táncolok. Ezt megnézték, majd azt mondták: rendben, jöhetek. Azt hiszem, nagyon nagy szerencse, hogy benne van az életrajzomban a Frankfurt Ballet, előnyben van az ember nagyon, főleg a modern együtteseknél.

Lyonban is nagyon jól éreztem magam, sőt talán jobban, mint Forsythenál. Azt kell mondanom, sokkal inkább volt együttesnek mondható, mint Frankfurt. A társulat vezetője Yorgos Loukos, aki egyáltalán nem készít darabokat, sokkal inkább vezeti az együttest. Ennek következtében volt lehetőségem olyan koreográfusokkal dolgozni, mint Kylian, Anna Laguna, Mats Ek , és Forsythe. Táncoltam Mats Ek Fluke c. darabját, Carmenjét, Nachonak az Aranal c. darabját, Forsythe-tól a Second detail-t, amit már Frankfurtban is táncoltam volna, de a premier napján sérültem le és következő héten mentem volna Lyonba próbát táncolni. Dominic Boavens francia koreográfus Diótörőjében a címszerepet táncoltam. Itt is nagyon sokat turnézott a társulat, és három év alatt szinte az egész világot bejártuk, felléptünk Ausztráliában, Kanadában, az Egyesült Államokban, és számtalan helyen Európában.


Tudták rólad ott, amerre jártál, hogy szoktál koreografálni? Készítettél kint darabot?

Nem tudták, és nem is ez volt a célom. Én azért mentem ki, hogy minél többet táncoljak és magamba szívjam a tudást. Volt az utolsó évben, Lyonban egy fiatal koreográfus est, de ott is csak mások darabjában táncoltam.

Végül két év után Lyonból is eljöttél, vagy úgy is mondhatnám, hazatértél.

Igen, a honvágy miatt jöttem vissza, pedig ott nagyon marasztaltak, és úgy is váltunk el, hogy bármikor számítanak rám, ha vissza akarok menni. Két évet töltöttem ott, és az együttest is sokkal jobban megismertem, a mai napig van pár ember, akikkel tartom a kapcsolatot. Összességében három évig jártam a világot, és úgy éreztem elég. Hiányzott a család, a barátok, minden.

Nem gondoltad hogy szakmailag ez visszalépés lehet?

Nem gondoltam, mert mikor szó volt róla, hogy visszajövök az Operába, akkor Harangozó Gyula balett igazgató fölajánlotta, hogy eltáncolhatom Cranko Anyeginjében Lenszkij szerepét, ami nekem nagyon régi álmom volt. Ezen kívül a Mayerlingben is kaptam szerepet, a főtisztét, ami szintén nagyon jó volt. Tehát nem visszalépésnek éreztem azt, hogy hazajövök, hanem inkább kihívásnak, hiszen három év moderntánc után térek vissza a kőkemény klasszikus baletthez. Ez az évadom jól sikerült, mind táncosi, mind koreográfusi szempontból.

Mint évfolyamtársad, tanú vagyok rá, hogy már balettnövendék korodban is megvolt benned a hajlam a koreografálásra. Azóta eltelt tíz év, és számos sikeres darabot készítettél. Mik a terveid koreografusként?

Nagyon szeretek koreografálni. Az Elmhurst Ballet Schoolban nagy fordulatot vett a pályám, mert ott találkoztam először igazán a kortárs tánccal. Graham-Cunningham keveréket tanultam némi klasszikával ötvözve, és ez nagyon tetszett.
Első koreográfiám és egyben első komoly sikerem 1998-ban a Connection volt, amit a Koreográfiai Stúdióban készítettem és az Új Színházban volt a bemutatója, Gyarmati Zsófia volt a partnerem. Ez a darab nagyjából az említett stílusokból és élményekből táplálkozik. A következő évben, években szinte már automatikusan jött, hogy újra csináljak valamit. A Trafóban az Inspiráció estre készítettem az Eszeveszetten c. koreográfiámat Kun Attilával. Ez a darab később ment a Világsztárok gálán és Kanadában is. A Connection is bejárta a maga útját. A European Youth Ballet-vel szerte Európában játszották, a kettőst Sóthy Virág és Sándor Zoltán táncolta. Most legutóbb az izraeli Kibuc Balettiskola növendékeinek tanítottam be.
A Táncművészeti Főiskola végzős növendékeinek Delibes: Lakmé c. operájából az Elégiát koreografáltam meg három lányra.
A harmadik operaházi koreográfus estre született a Levél Martha Grahamnek c. darabom, melyet most bővítettem ki a Budapest Balett bemutatkozó estjére.
Csináltam egy nagyon izgalmas dolgot is Péntek Katának, aki akkor kért meg, mikor épp hetedik hónapos várandós volt, hogy készítenék-e neki(k) egy szólót. A címe: Ketten.
Most 2005-ben pedig a VII. Koreográfus estre készült az Örvény és az Örvény szóló c. darab.

Most már lassan két éve, hogy Kiss János megkért készítsek egy darabot a Győri Balett számára, a Bolerót. Ez sajnos idő hiányában még nem jött össze, mivel nagyrészt külföldön voltam, de én remélem, hogy vagy a következő vagy az azt követő évadban mindenképp sor kerül rá. Még fiatal vagyok, és elsősorban táncolni szeretnék, ezért nem is forszírozom a koreografálást.

A most kezdődő évadot újra külföldön töltöd, bár most csak itt, a szomszédban. A Wiener Staatsoper szólistája leszel, ahol a Nemzeti Balett éléről távozó Harangozó Gyula lett a balettigazgató. Mi vár rád?

Kaptam egy lehetőséget, hogy egy egyfelvonásost készítsek, ami nekem azért is nagy kihívás mert, életemben először fogok 13 emberrel dolgozni. A terjedelem ugyancsak kihívást jelent: 20 perces darabot még nem készítettem. Arvo Part zenéjére dolgozom majd, a darab címe Tabula Rasa lesz. A bemutató tervezett időpontja 2006. március. Ennek a felkérésnek persze megvolt az előélete, mert Harangozó Gyula már korábban is mondta nekem, hogy szeretné, ha készítenék egy egyfelvonásost az Operába, és minden lehetőséget megad hozzá. Ez most annyiban változott, hogy ő elment, így Bécsben készíthetem el életem első egyfelvonásosát.

Milyen lesz a repertoár Bécsben?

Harangozó Gyula színre viszi Bécsben is édesapja darabját, a Coppéliát. Fogok dolgozni Ivan Cavallarival, aki az Anyegin asszisztense volt itt nálunk, és hosszú évekig dolgozott a Stuttgart Balletnél. Táncolhatom majd Kylian egyik mesterművét a Petit Mort-t - ez egy gyönyörű darab, Mozart zenéjére - , és nagyon örülök, hogy benne leszek, mert, bár ment Lyonban is, ott nem volt alkalmam táncolni. Myriam Naisy Mokka című koreográfiáját is bemutatjuk, ezt már táncoltam négy éve itthon is. Szóval lesz munka bőven.

 

Készítette: Arató Balázs
Fotók: Gyarmati Zsófia és Csillag Pál