A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Szinetár Miklós:

"Bartók három színpadi műve - egy előadásban!
Bartók három művét többnyire külön-külön játsszák a világban.
Filmre vitték őket külön-külön más és más felfogásban.
Színre kerülnek önmagukban, párosával, de nem egyszer más szerzők műveivel párosítva is. Ezek az előadások is lehetnek hitelesek, hiszen három önálló műről van szó melyek
különböző időben íródtak, és mind a három önálló, befejezett kerek egész.
Mégis van bennük sok közös.
Legelőször is az hogy mind a három a férfi és a no kapcsolatát vizsgálja-magyarázza,
méghozzá a 19. század vége és a 20. század eleje változó, forrongó,
a társadalmi szerepekkel együtt a nemi szerepeket is újra fogalmazó világában.
Ez a világ a szecesszió világa, és éppen úgy benne van Strauss Saloméjénak kirobbanó nemi szabadsága, mint Molnár Ferenc szatírája a lipótvárosi házaspárokról, ahogy benne van Klimt és gödöllői magyar szecesszió, Strindberg drámái, és Puccini Turandotja.
Bartók zenéje is ezzel a témával foglalkozik - eredeti jellegzetesen magyar megközelítésben.
A három mű, a férfi szerelmi életének három "felvonását" ábrázolja.
A fából faragott- a fiatalság, a rá jellemző reményekkel, csalódásokkal és győzelmekkel.
A mandarin - a férfikor, a legyőzhetetlen akarattal, a minden szenvedést vállaló vágyakkal, és azzal a reménnyel, hogy ha elérjük célunkat, akkor netán a világ is jobb lesz körülöttünk.
És végül a kékszakállú - a befejezés, az összegzés, ha úgy tetszik.
" Megérkeztünk." Így kezdődik ez a befejező darab. És kiderül, hogy a Férfi - Nő kapcsolat
megoldhatatlan. Judit sem megoldás - de azért az egész életút gyönyörű volt a hajnalban, délben, este lelt asszonyokkal, akikben - mint Juditban is - mindig ugyanazt
a nőt keresi a férfi.
Bartók, mint az igazi nagyok, titkokkal gazdag alkotó. Műveinek sokféle előadása elképzelhető.
A három mű, ilyen összefüggő, egy estén történő eljátszása,
a teljes színpadi ouvre felmutatása egy lehetőség a sok közül,
amely reményeink szerint hű Bartók szelleméhez és utat talál a közönséghez is."

Román Sándor:

"Az egyén és az emberiség egyik legintenzívebb mozgató eleme a hiúság. Aki le tudja győzni, bármilyen hiú tulajdonságát, az talán megtisztulhat. Keveseknek sikerült még ez. A fából faragott királyfi című darab mondanivalója is a megtisztulás folyamatáról szól, s cselekménye ennek stációit eleveníti meg. Én, mint ember, és alkotó teljesen azonosulni tudok ezzel a hitvallással. Szeretem e darab műfajából adódó balett technika tisztaságát, s a darab cselekményét eljátszó karakterek bemutatását nagy alázattal, e technika segítségével elevenítem meg. Betartom az eredeti alkotói elképzeléseket, s ehhez teszem hozzá a magamét, nem akarok minden áron másképpen vagy a mának aktualizálva alkotni. Elképzelésem csak örök érvényű igazságnak, a megtisztulásnak a tiszteletét és reményét üdvözíti."


Lőcsei Jenő:

"Bartók Bélát Lengyel Menyhért szövegkönyvében nem a felszínes történet érdekelte, hanem az, ami a mélyén örökérvényű. Elmélyülve a történet szimbolikájában, a szövegre , mint vázra, az eredetinél sokkal gazdagabb, jelentésében mélyebb művet alkotott. A szövegen végrehajtott változtatásai egyértelműen a történet felszíne alatt rejlő örökérvényűnek a feltárását szolgálták.
Vágy, szerelem, elemi életerő, a boldogság akarása; férfi és nő örök egymásrautaltsága, élet és halál, emberség és embertelenség. A legmélyebb bensőnkből fakadó, szabályokat és törvényeket semmibe vevő ősi ösztön, vagy éppen a szabályokra, törvényekre, az alkalmazkodás kényszerére épülő társadalmi létünk. Megannyi gondolat, kérdés és probléma, amely bennünket is naponta foglalkoztat, és amelyekre Bartók ebben a � Lendvai Ernő szavaival szólva � sötét mélységek felé örvénylő darabjában a saját válaszát megfogalmazta: a vágy, az akarat, a szerelem, az Ember és az emberség legyőzhetetlen.
A zene dramaturgiája, hihetetlen tudatossággal és szigorú következetességgel felépített formai és tonális konstrukciója megköveteli a cselekményhez való hűséget. Mindezt szem előtt tartva tulajdonképpen két célom van csupán. Az egyik, hogy a darab keretét, vázát adó történetet úgy jelenítsem meg, hogy az nyolcvan esztendővel a születése után, a jelenkor valóságában is igaz és hiteles legyen.
A másik: a történet felszín alatti, elvontabb és mélyebb tartalmának képi megjelenítése a szereplők megkettőzése, megsokszorozása és szcenika számos eszköze által."