A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A huszonötödik évfordulóját ünneplő TranzDanz nem társulat, hanem brand, új bemutatójuk „színhelyére”, DiverZityre nem jellemző a diverzitás, Kovács Gerzson Péter olyanokról készített darabot, akikkel nem ülne egy asztalhoz. Hasonló ellentmondások és a hanyatlás, függetlenség, X-Y-Z-Faktorok és nemzeti parasztromantika tengelyen lépkedtünk a koreográfussal a születésnapi premierjüket megelőző órákban.

Hat éven át dolgozott a Trafóban, és bár a nemzetközi „szakmai életpálya modell” szerint éppen fordítva kellett volna történnie, 2012 óta a Frenák Pál Társulat művészeti menedzsereként dolgozik. Cycle-elmélet, brand, kommunikáció, merchandising, stratégia – a nemrég az Egyesült Államokban járt Juhász Dóra ezekhez hasonló fogalmak mentén gondolkozik a társulat működtetéséről és „eladásáról”, miközben a legváratlanabb helyzetekben is helyt kell állnia, és ha úgy adódik, néhány pillanat alatt fájdalomcsillapítót kerítenie a táncosoknak.

Egy bérház volt a bölcsője és két tucat növendék tanítása a kiindulópontja annak az iskolának, ahol mára közel négyszáz diákot oktatnak, óvodás kortól a pályakezdésig. Anyagi nehézségeik ellenére hátrányos helyzetű fiatalokat ingyen tanítanak. A rendkívül összetett musicaltánc így balett, sztepp vagy éppen hiphop lépésekkel végre itthon is beérheti magát a műfajt.

Vári Bertalant nemrég nevezték ki a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház tánctagozata művészeti vezetőjének. A színházba ősztől beviszi a pályáját fémjelző stílust és társulatát, a táncot pedig kivinné az épület falai közül. Az impulzusokat kereső koreográfus életében megfér egymással a néptánc és a hiphop, a kétszáz táncost mozgató Alföldi Róbert-féle István, a király és Markó Iván darabjai.

Évről évre szóba kerül a magyarországi táncélet vízfejűsége, fővárosi koncentráltsága, és talán már a megoldás irányába mutat, hogy egyre több vidéki táncműhely alakul, vagy éppen alakul át, céloz meg ambiciózusabb működést. Az egészen új kecskeméti tánctagozat, a Miskolci Balett, a Veszprémi Táncműhely és a GG Tánc Eger vezetőit kérdeztük.

Kiss János pályáját és munkáját a szinte lehetetlen küldetések kísérik: tagja, majd vezetője lett egy olyan balett együttesnek, amelynek létrejöttét számos körülmény nehezítette, párbeszédet kísérel meg a politikai döntéshozókkal, és párbeszédet próbál generálni a táncszakma tagjai között. A táncba vetett hite nélkül talán már elveszett volna a nagy eredmények, a felkiáltójelek és a kilátástalannak tűnő küzdelmek útvesztőjében.

Személyes történetek, balladai misztikum, humor vagy éppen életre kelt tárgyak jellemzik a Fitos Dezső Társulat alkotópárosának világát, akik előadásaikkal sokakhoz, de önazonosságukat megőrizve kívánnak szólni. Az életben is egy párt alkotó művészek a kérdésekre is szenvedélyesen, a másik szavába vágva, de egymást harmonikusan kiegészítve válaszolnak, és jelenleg életük legfontosabb „projektjére” készülnek.

„Kábé 10” éves a Tünet Együttes, és ezt ezzel a címmel ellátott fesztiváljával jelzi december 6., 7. és 8-án a Trafóban. Szabó Réka, a társulat alapítója ugyanis nem ünnepel, hanem jelez, és azért nem saját retrospektívját mutatja fel, mert most inkább együttműködésre invitálna.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház új igazgatója hat éven át dolgozott igazgatóhelyettesként a két egész és egy rendhagyó, egy éves ciklus után leköszönő vezető, Török Jolán mellett, akinek január első napján veszi át a helyét. Mivel a munka, az eredmények és még a zsákutcák is közösek voltak, érthető, hogy a megújítás mellett az értékek megőrzésére is törekszik. A jövő Nemzeti Táncszínházát olyan közösségi térként képzeli el, amelynek fő jellemzője a minél nagyobb és minden területen érvényesülő nyitottság.

Tizenkét éves fonalat vesz fel Krámer György, aki a Miskolci Nemzeti Színházban eltöltött majdnem egy évtized után ezúttal egy független színház tánctagozatának vezetésére szerződött pályafutásának egyik korábbi helyszínére, Veszprémbe. A koreográfus szerint alapvető, hogy egy társulat nemcsak a városban, hanem a városnak is alkosson.