A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Nehéz eldönteni, hogy Gál Eszter magabiztos művészi merészségből, vagy inkább - sokat elbíró, tág értelmezési tartománya miatt- az egyszerűség kedvéért választotta a kertet témájául. Az elemző-értelmező olvasathoz fontos lenne tudni az alkotó motivációját, de az előadás során egyértelmű jelekbe nem tudunk kapaszkodni. A koreográfust láthatóan nem inspirálta az a súlyos, szimbólumokkal terhelt jelentéskör, amely a kert fogalmához kapcsolódik, hiszen az előadás hangulata saját élményekből felépülő próbafolyamatra és dramaturgiai koncepcióra enged következtetni.

A kert inkább csak egy célzottan kimondott helyszín, ahol a vázolt szituációk inspirációja születhetett, ahová kellően absztrakt formában behelyezhetőek a jelenetek. Ha úgy tetszik háttér, elvont tér, asszociációs bázis, körítés. A jelenetek több közegbe beilleszthetőek lennének a nézők, a koreográfus és a szereplők fantáziáját segítségül hívva. A színpadi eseménysor elképzelt helyszíne éppúgy lehetne kastély, iroda, bolt, lift, amennyire nyitott tér. A két vetítésen kívül más látványelem, sőt koreográfusi megoldás nem utal címre. Laza kapcsolatot esteleg egy apró szcenikai megoldásban, a kendőkkel határolt kisebb terekre osztásban fedezhetünk fel. A kendők a zárt kertre, a kerítéssel határolt területre emlkékeztetnek finom eszközükkel. Az előadás során lejátszott második vetítés azonban épp ennek a képnek az ellentététe: a határok nélküli természetes tér, az őszi ködös erdő közepén található tisztás konkrét és erős vizuális hatás. A két film között sincsen szoros kohézió. Az első videó(animáció?) mintha növények vagy egysejtűek mikroszkópikus képét láttatná vagy kinagyított levélerezeteket. Szép színei inkább csak kellemes illusztrációként, hangulatfestő elemként hatnak a színpadon. Míg az első vetítés nonfiguratívan ábrázol, addig a második a konkrét tér mellett realisztikus figurákat is felvonultat. A vörös sálas fiú és lány nagytotál képei nem felszabadult, szerelmi érzésektől lángoló arcokat mutat, hanem mogorva, depresszív, életunt fiatalokat. Talán a pesti valóság jól ismert arcainak sztereotíp példájára kívántak emlékeztetni az alkotók; a buszablakokból, aluljárókból, utcaszegletekből visszaköszönő arcokban talán saját vonásainkat is felfedezhetjük. 

galkert

A valós játéktérben négy szereplő van jelen, akik folyamatos kontaktusban állnak egymással, de alkalmunk van az egyéni megmutatkozásokra is. A két férfi és két nő állandó jelenléte lehetőséget ad a különböző generációkban betöltött nemi szerepek felvillantására, cserélgetésére. Gál Eszter azonban általánosít, egyvonalas rajzokat, skicceket készít emberekről, helyzetekről; néhány gesztussal vagy egy-egy verbális megszólítással ("Anya!"), nyelvi játékkal teszi egyértelművé a szituációt, amit azonban rögtön el is töröl, absztrahál egy következő megoldással. Nem von le konzekvenciát, csak kérdéseket, helyzeteket dob fel, játszik. Irigylésre méltóan szabad alkotó, akire hatnak ugyan a kortárs trendek, de fesztelensége megmenti attól, hogy az elfogadottság iránti vágy miatt konvencionális közhelyeket soroljon csupán. Éppen ezért jelmezre sincs szüksége, kényelmes próbaruhában állnak a színpadra szereplői és ő maga is. Kevés tiszteletadás érződik a táncosok részéről a velük dolgozó koreográfussal kapcsolatban; bármennyire kollegiálisnak és barátinak is tűnik viszonyuk, az irányítás Gál Eszter kezében van a színpadon. Teljesítményük egyébként teljesen kiegyenlített.

galkert2


Gál Eszter mozdulatrendszere a kontakt tánc "jammelgetéseiből" jön. Az önálló gurulások, az összezuhanások, az egymáshoz érések, majd egyre erőteljesebb energia- és súlyátadások a táncosok között egy jól ismert irányzat koreográfiában rögzített megnyilvánulásai. Akik ismerik a technikával járó sajátosságokat, azok számára nem meglepő a szólókban a lerontott mozdulatok látványa. Az improvizációból megjegyzett kombinációk mintha tudatosan szembe mennének a kötött formanyelvekkel, a klasszikus iskolákkal. Sok technika például egybehangzóan kér lefeszített lábfejet, elnyújtott kart, tartott központot egy-egy mozdulatnál, míg a kontaktban minden szabad. Kérdés viszont, hogy hová lesz a szabadság, ha improvizatív technikában megtalált mozdulatokat fixálni és memorizálni kell. A válasz talán annyi, megfelelő szelekcióval, a felesleges, kevésbé színpadképes mozdulatok elhagyásával érdekes és újszerű formanyelv bontakozhat ki - igaz épp a lényegi szabadság esik áldozatul. Gál Eszter jól szelektál; egytől-egyig érdekes kombinációk maradnak benne az előadásában. A Kert eszköztárának értékét növelik a nyelvi gegek, kreatív, verbális játékok.

Mégis hiányérzetem van. Egy egész szimbólumrendszer kapcsolódik a kert fogalmához, amiből vajmi keveset, leginkább semmit nem találok a darabban. Talán egy ilyen volumenű, a legősibbek közé tartozó jelképnél nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni azokat a jelentésrétegeket, amelyek évszázadokon át rakódtak rá; azaz inkább nehéz elhinnem, hogy minden egyezményes jelentéstatalomtól tudatosan mentesítette a fogalmat a koreográfus-rendező. A fogalom szimbolikája mindenben benne van, akarva akaratlan összekapcsolódik az előadás egyes jeleneteivel is, de tudatos alkotói szándéknak semmi nyoma. A kert elsődleges Paradicsom-szimbólum, Ádám és Éva bűnbeesésének színhelye, így a férfi-nő ábrázolás parafrázisért kiált. Keresztelő Szent János szerint Isten maga is egy kert. Jankovics Marcell, A fa mitológájában kijelenti: "A kert rendezettsége a vadon összevisszaságának ellentéte." Ez az ellentét meghatározó, elkülőnítő és ez az, ami nincs igazán tisztázva az előadás elképzelt világában. Sorolhatnánk az ismertebbnél ismertebb kert-asszociációkat -Az illatos kert, Gecsemáné kert, babiloni függőkert, tündérkert - vége-hossza nem lenne a sornak.

A kert megkerülhetetlen szimbólum. Ha egy alkotó témájaként választja, nem hánthatja le könnyelműen a fogalomról az évszázadok óta vastagodó burkot, amelyet a kultúrtörténelem terhelt rá. Minden téma megengedi a szabad asszociációt, a művészi interpretálás szabadságát, de a néző elveszti a kontaktust az előadással, ha nincsenek számára kapcsolódási pontok meglévő tudásával. Vitatható a kontakt technika színpadi életképessége is, ebben viszont Gál Eszter remekel, mozdulatvilága összhangot teremt táncosai között és a meglepő variációk érdekessé teszik az előadást.


Szerző: Vida Virág

Fotó: Kővágó Nagy Imre