Egerházi Attila saját társulata mellett, több mint egy éve művészeti vezetője a Ceské Budejovicében működő South Bohemian Ballet-nak is, közös produkciójuk a klasszikus alapokra építkező kortárs balett és Jiri Kylián stílusának szeretetét hivatott közvetíteni, úgy, hogy nemzetközi kapcsolatokra támaszkodva vendég koreográfusok munkáiból is táplálkozik.
A Bumm.. címválasztása tökéletes, mire egy-egy részlet értelmet nyerne, már is újabb téma merül fel, a hatalmas színpadon pedig eltúlzott mozgással próbálják a táncosok visszaadni azt az élményt, mely egy kisebb teátrumban sokkal inkább működhetne. A négy, rövid rész közös halmaza és üzenete a pillanat meg nem ismételhető ereje.
Az első szeletet a boldogság oltárára helyezi Lidia Wos koreográfusnő, aki Varsótól Prágáig több neves társulatnál és színháznál dolgozott már. Mosoly című munkájával nem próbál tanítani, kedves kis bíztatásnak szánja az unalmasabb, szomorúbb napokra, így egyszerűsítve a mélyebb értelmezést. Az ötlettel nincs is gond, Nat King Cole felcsendülő dala fejezi ki egyértelműen azt, amit a tánc nyelvén kellene látnunk, mert ugye mosolyogni akkor is, ha a szív összetört, ha felhős az ég és a könnycseppek még ott gördülnek az orcán nemes és megtisztító feladat egy művésznek, de csak úgy, ha habitusa és mozdulatai sugallják a túlélést, a pozitív gondolkodást. A bevezető rész nem, hogy mosolyt nem csal a szájsarkakra, hanem önfeledt probléma elengedést sem eredményez, a női és férfi táncosok egymásba fonódó játékossága inkább a próbatermi hangulatot adja vissza, némi kacérsággal és kikacsintással fűszerezve. Túlzó és sok a rosszcsont gyerekek játszótéri huncutkodására emlékeztető koreográfia.
A második etap címe önmagáért beszél, teszik ezt a Vacsora szereplői is nagypolgári miliőben, pillanatokra felvillantva a klasszikus estebédes élethelyzetet. Mario Radacovsky munkájának mozgatórugója a pikáns szerelmi sokszög, a titkolózás mézédes valója. Radacovsky miután a világ több pontján – többek között Kanadában, Hollandiában, Szlovákiában – eltáncolta a balettirodalom legfontosabb karaktereit koreografálni kezdett, és az utazásai során átélt hatások legfontosabb konklúzióját , a kapcsolatok fontosságát helyezi előtérbe. Jiri Kylián felfedezettjének sajátos mozgásnyelve üdítően hat, és feledteti az unalmas szituációt, a kommersz történetet. Egy átlagos családi vacsora képeit megspékeli a felszarvazott férfi történetével. Táncban inkább vidám, mint letaglózó, hangulatában Cseh filmekre emlékeztető kedélyes produkció a Vacsora, melynek pörgős szoknyákból, decens kis fekete koktél ruhából és szövetnadrágból álló jelmezeit utcai viseletként is bárki elfogadná. Az első felvonás mosollyal ér véget.
A South Bohemian Ballet legifjabb tagjai nyitják a harmadik részt, az Érzéki tiltás című koreográfia az ásítós témát hozza, a meg nem szerezhető mindenáron akarását. Nincs is idő az emésztésre, mivel Samuel Delvaux női keserűséggel, vágyakozással átitatott munkája csupán 8 perces. A darab intimitása a nagy, üres térben elvész, mondanivalója elsikkad.
A negyedik rövid produkció Egerházi Attila koreográfiája, ötletes megoldásokkal, a zenére tökéletesen illeszkedő mozdulatokkal. A rohanó élet fázisait feltáró mű alaptézise a különböző életkorok sajátossága, születéstől egészen a halálig. A megállíthatatlan idő múlása szaggatott, ún. walking, azaz gyorsgyaloglásra emlékeztető tánccal kel életre, a kezdeti szárnypróbálgatós időszak gyermekkori mondókákra épülő mozdulatsorokból áll, a koreográfia még a street dance elemeiből is táplálkozik. A Rohanás csak akkor lassul le, mikor már aggastyánként vánszorognak a táncosok. A háttérben felfestett, szétfolyó képek – templomok, nap, ház, fa – az élj a mának elvét hivatottak érzékeltetni, a kortárs balett univerzális nyelve pedig tökéletesen alkalmas a változó ritmusú de lineáris történet kidolgozására. Az ütemes, pattogós zene ideges feszültséget sugall, később csap csak át játékosságba, az évek múlásával bölcsebbé váló ember megnyugvásába. A South Bohemian Ballet és a Magyar Balett Színház művészeti vezetője nem hagy időt megnyugvásra és ez jellemző az estre is, fejkapkodós, nehezen leülepedő előadásokkal. Mintha „rohanva”, logikai szál nélkül összerakott válogatás debütált volna a Művészetek Palotájában. A nem túl szerencsés témaválasztások mellet a táncosok lelkesedése és profizmusa örömre ad okot, a külön-külön jól működő produkciók ellenére az élmény összességében pozitív kicsengéstől hiányos, csak egy-egy perc felidézhető és maradandó.
Szerző: Vass Kata
Fotó: Dusa Gábor