A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
  • Kritika

Részletek

Az Amerikában élő kínai művész-polihisztor Shen Wei munkásságára a 2008-as Táncfórum keretében csodálkozhattunk rá első ízben mi, magyarok. Az akkori est (mely a mostanihoz hasonlóan két tételes volt) igencsak magasra tette a lécet: hogy a táncalkotó a látványvilág megteremtésében hallatlanul erős, azt még azok is elismerték, akik a mozgásvilágot nem tartották annyira kiemelkedőnek.

Részletek

Évekkel ezelőtt már kaptunk ízelítőt Shen Wei világából. Akkor is a Nemzeti Táncszínház menedzselésében érkezett hozzánk a kínai származású, de zömmel az Egyesült Államokban élő-alkotó művész érzékeny, artisztikus és rendkívüli gazdagságú táncművészete. Bár már nem hat a felfedezés lenyűgöző erejével, hisz ismerjük már a finom, elegáns és lényegre törő mozgáskészletet, de nagyfokú izgalmat ígér az egy estébe sűrített két darab részletgazdagsága, alkotói gondolatvilága.

Részletek
A Budapest Táncfesztivál finnekre fókuszáló válogatásában keserédes nosztalgiába oltott korkép, rendkívül artisztikus, az emberből elmosódott vagy éppen éles kontúrú árnyékalakot formáló és egyfajta humánus csoportterápiát bemutató darab is vendégeskedett. Mindhárom produkció az egyén és a közösség viszonyának kérdését járta körbe, különféle világokon és hangulatokon keresztülszűrve azt.

Részletek

Nem ismeretlen már Budapesten a brit Random Dance társulata, nagyjából lehetett is sejteni, hogy ismét a zsigeri koreográfiát futurisztikus és virtuális elemekkel ötvöző előadás érkezik. A közönség magasan jegyzi a műfajt: a produkcióra dugig telt a Trafó színházterme, pedig ezúttal még pótsorokat is beállítottak. Wayne McGregor koreográfus progresszív előadásait a világ minden táján érdeklődés övezi, pedig az alkotó nem hirdet mást, mint tiszta és világos hatásmechanizmust és az alkotás-befogadás örömét.

Részletek
Az Orosz Balett centenáriumára készítette Russel Maliphant azt a szólót, amely Vaclav Nizsinszkij szakmai rendkívüliségét és emberi tragédiáját sűrítette negyed órába. A táncmonodráma később egész estés darabbá bővült, a fénybe kapaszkodó alak partnereket kapott: két táncosnőt és némi elegáns semmitmondást.

Részletek
Grecsó Zoltán koreográfia-korpusza valójában két előadás egymásba oldása, összeillesztése. A darabegyüttesben a Jób könyve az első.
Amolyan „végeérhetetlenül induló”, „öröktől fogva kezdődve tartó” előadásindítást figyelhetünk meg, ugyanis, mikor a néző belép, az alkotók már ott állnak, gesztikulálnak a színpadon, miközben halk zene szól, így az az érzete támadhat, hogy az előadás már tart, valamikor, egy percekben nem mérhető időben már elkezdődött.

Részletek

A Liszt-emlékév intenzív felhozatalának részeként találkozhattunk a LA Dance Company, Ladányi Andrea társulatának Szerelmi rapszódia című produkciójával a Bárkán. Ha van értelme (és persze, hogy van) az efféle, nagyszabású rendezvényeknek, megemlékezéseknek, akkor többek közt pont az, hogy az Üllői úti színházban bemutatotthoz hasonló, friss szellemű munkáknak helyet, teret, figyelmet adjanak.

Részletek
Gyerekzsivaj, visongás, sikolyok, artikulálatlan hangok özönlenek be a terembe, ám a sötét csak lassan múlik a színpadról, s csupán félhomállyá ritkul. Két mozdulatlan test rajzolja ki erőteljes jelenlétével magát a térből: Az egyik, Simon Judit, aki, mint egy nőbuddha ül törökülésben, egyszerre árasztva magából fenséget, méltóságot és megadást; a másik, Fehér Ferenc, férfiaktként, szinte fotóról kivágott alakként áll a sötétben statikus pózokban.

Részletek
Illusztráció gyanánt megidézendő, talán nem teljesen lerágott csont – Nigel Charnockot felvezetni – a DV8 fenomenális táncfilmje, a The Strange Fish. Az egy év híján két évtizede bemutatott remekmű – melynek színpadi „eredetije” Budapesten is látható volt, nem is akármilyen körülmények közt, de erről majd máskor – kvázi főszereplője a bombasztikus Nigel Charnock volt. Az egyedülálló előadó, aki hamarosan már saját társulatával folytatta kivételes svunggal rajtolt karrierjét.

Részletek
A cirkusz világából érkező Adrien Mondot valódi labdákkal és képekkel egyaránt bravúrosan zsonglőrködik. Bár olykor gigantikus, máskor fifikás illúzióival újraírja a valóságot, stílusa mindvégig finom és elegáns marad, és a virtuális térben megőrzi minden színházi produktum legfontosabb összetevőjét, kiindulópontját: az embert.

  1. Viola Szandra: Karambol önmagával
  2. Sz. Deme László: Küzdelem
  3. Sz. Deme László: Látványkertészkedés
  4. Viola Szandra: A Vak és a Világtalan
  5. Sz. Deme László: Munka, folyamatban?