A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
A Malabar utcaszínházi együttest a Sziget szervezői a nagy dobásbak szánták színházművészeti fronton, felbuzdulva a tavalyi spanyol La Fura dels Baus tömegeket vonzó előadásán. A Malabar látványos, formatervezett, összehangolt és szórakoztató - mégis csupán egy a sok közül. A francia utcaszínházi társulat Le Voyage des Aquarêves című műsorával és leginkább hab-partyba fulladó zárójelenetével sokak tetszését elnyerte, de a tisztességes munka ellenére  a művészi produktum mélysége megkérdőjelezhető.

Harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Táncművészeti Főiskola Debut Performance elnevezésű 'háziversenyét', ahol a koreográfusi ambíciókkal megáldott hallgatók megmutathatták tehetségüket. A rendezvénynek a Trafó Kortárs Művészetek Háza adott otthont, május 17-én, hétfőn este.

A Magyar Balett Színház és a Cseh South Bohemian Ballet közös estjén a rohanással teli rövid etűdök nem igazán fejtették le a hosszú távú élményfonalat, mire mondanivalójuk hatott volna, már robogott is tovább az előadás, megfosztva a nézőt a beleélés intim hangulatától. A 10. Táncfórum keretében bemutatott Bumm.. így is hozott frappáns részeket.

A tütüje tollait elhullató haldokló hattyú, a sikertelenül kitartott pózból dominóként eldőlő balerinák, az eltévesztett, színpadon korrigálandó pozíciók, a szinte láthatatlan féltékenységi játszmák mind részei lehetnének, láthatóan vagy láthatatlanul, egy komolynak szánt balettelőadásnak. A világhírű társulat éppen ezekkel fémjelzi legendás produkcióinak stílusát, amelyeket komolytalannak szánnak, végtelen komolysággal.

Két alkotó és két koreográfia ad testet Beethoven műveinek: kamarazenei darabjainak és a IX. szimfóniának. Bár különböző hangot ragadnak és ütnek meg, mégis létrejön a címben szereplő együttes hangzás. Leginkább azért, mert az elsőt bizonyos értelemben folytatja a második: a kalodába zárt, de szárnyalni vágyó embert a IX. szimfóniára komponált koreográfia szabadítja fel.

A harlemi táncegyüttes egyik alapítója, Bill T. Jones karizmatikus személyiségével a tánc egyetemes nyelvének egyeduralmát megtörve, a különböző művészi ágak egyvelegével maradandó, ám a hazai közönség számára nehezen emészthető produkciót mutatott be a Művészetek Palotájában. A Serenade/The Proposition című történelemóra Abraham Lincoln ikonikus alakja előtt hajt fejet.

Az előadás a megbékélésről és megszabadulásról, a belső utazásról mesélő Vihart, Shakespeare egyik legbölcsebb drámáját választotta inspiráló forrásként. Ahogy a darabbéli viharban összekuszálódnak a sorsok és az emberi kapcsolatok, úgy kavarognak a Vihar motívumai és hangulatai a Közép-Európa Táncszínház több hónapon át és számos alkotó közreműködésével készülő, emblematikusnak szánt produkciójában.

A Duna Táncműhely különböző stílusokat ötvöző előadása a múlt felé fordul, értehetetlen nyelvezetével elevenítené fel Szent Antal életét, így folytatva a Fosszíliák és a Metszetek alaptéziseket felfedő útját. A trilógia befejező részében a néptánccal kooperáló kortárs tánc a lényegről vonja el a figyelmet.

Az elmúlt évek „Pataky Klári előadástapasztalata” birtokában valószínűleg nyugodt bizakodással ülhetett be a néző a Lábán Rudolf–díjas koreográfusnő legújabb alkotására, hiszen joggal remélhette, hogy egy színvonalas, minőségi alkotást fog látni. De sajnos el kellett bizonytalanodnia, pozitív előítéletében meg kellett inognia. A színtéren ugyanis egymás hegyire-hátára hányt közhelykollekciók követték egymást.

 

Gergye Krisztián négyes fogatában rendre felcserélődnek a szerepek: lóé és lovasé, hajtotté és hajtóé. Az alkotók meghatározása szerint „ko-incidens”, vagyis közös kellemetlenség műfajú előadás a sokértelműséget, a látott és a vele feszültségben lévő láthatatlant festi meg vörösben és feketében.