Frenák Pál

 

Frenák Pál 1957-ben született Budapesten. Gyermekkora meghatározó mozzanata volt, hogy szülei siket-némák voltak, így első elsajátított nyelve a jelnyelv lett, ami különleges fogékonyságot fejlesztett ki benne az arcjáték és a gesztusok, az emberi testtel kifejezhető tartalmak iránt. Édesapja halála után néhány évet intézetben töltött, itt kezdett el titokban tükör előtt mozdulatsorokkal kísérletezni, és tízévesen egy darabot is rendezett amatőr gyerekszínészekkel. Később klasszikus balettet, néptáncot és modern táncot tanult, magyar mesterének Jeszenszki Endrét vallja.

 

Frenák útkeresésének első állomása Párizs, ahová az 1980-as évek derekán távozott. Itt a klasszikus balett több illusztris személyiségével dolgozott, Cunningham, illetve Limon tánctechnikákat tanult és megismerte a kortárs művészetek világát.

 

1989-ben megalapította társulatát, a Compagnie Pal Frenak-ot Párizsban, de nem fordított hátat a magyar táncművészetnek. 1990 óta rendszeresen hazajárt, az akkor Magyarországon még kevéssé ismert kortárs tánccal kurzusokon ismertette meg a magyar táncosokat. Ősbemutatóit Budapesten tartotta (1990-Titkos lelkek, 1991-Tér, 1993-Gördeszkák, 1996-Sainte Rita, 1998-Vadócok) és fiatal magyar tehetségeket hívott Párizsba, hogy együttesével dolgozzanak.
A Compagnie Pal Frenak 1993 és 1998 között turnézott többek közt Franciaországban, Romániában, Oroszországban és Izraelben.

 

Frenák Pál koreográfusi munkásságával párhuzamosan tanított a párizsi és lille-i Siket Színházban, és meghívott koreográfusa és tanára volt Chalons en Champagne-ban a Francia Artistaképző Főiskolának. -Mozgásművészet a gyógyításban- címmel az Amiens-i Egyetemi kórházban táncrehabilitációs programot fejlesztett ki mozgássérült gyermekeknek.

 

Frenák Pál 1998-ban megnyerte a Kiotói Villa Kujoyama koreográfusi díját, amelynek köszönhetően több mint fél évet töltött Japánban, ahová ettől kezdve rendszeresen visszatér koreografálni. A japán élmények ihlette Tricks & Tracks című koreográfiájával 2000-ben elnyerte a Veszprémi Táncfesztivál fődíját, a következő évben pedig a Soros Stúdiószínházi Napok fődíját. Frenák Pál 2002-ben szakmai munkájának elismeréseképpen a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Harangozó Gyula díját vehette át.

 

1999-ben a már tízéves múltra visszatekintő Compagnie Pal Frenakot fiatal magyar táncosokkal kibővítve párizsi és budapesti székhellyel működő magyar-francia társulattá alakította. A Frenák által gondosan összeválogatott, egymásra rendkívül inspirálóan ható nemzetközi csapat műhelymunkája során a tanult klasszikus és modern tánctechnikákon túl egy karakteres társulati profilt, egyedülálló táncnyelvet hozott létre. Ennek fontos jellemzője a mimika, a jelnyelv és a test mozgásának integrált használata csakúgy, mint társműfajok (cirkusz, színház, divatbemutató, kortárs zene) beemelése az alkotásokba.

 

Frenák az új társulati struktúrában egyre termékenyebb alkotónak bizonyult. Első kísérleti előadásukat, az Out of the Cage-t követően a Gördeszkák című produkciót újította fel, majd bemutatta a japán élményei ihlette Tricks & Tracks című előadást, amely a közönség és a szakma széleskörű és egyöntetű elismerését hozta meg számára. 2000-ben elnyerte a Veszprémi Táncfesztivál fődíját, a következő évben pedig a Soros Stúdiószínházi Napok fődíját. Az együttes egyre több meghívást kapott Európa szerte, és a siker további alkotásokat hívott életre.
2001 márciusában készült a Lakoma című produkció a Trafó Kortárs Művészetek Házában, amely intézmény a társulat munkáját a kezdetektől a leginkább támogatta, majd a rákövetkező évben a rangos Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutathatta be elsőként a magyar közönségnek a KáOsz-t, immár kizárólag teltházas előadásokon.
2002-ben szakmai munkájának elismeréseképpen a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Harangozó Gyula díját vehette át.
A 2002-2003 évadtól a hazai és nemzetközi közönség már kereste és várta a társulat előadásait. 2003-ban a Blue Springet készítette el ismét a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, majd 2004-ben hozzáfog a férfi és a női nem és a köztük lévő lehetséges kapcsolati háló örökzöld témájának sajátos feldolgozásához. Megszületik a Fiúk, a Csajok, majd 2005-ben az Apokalipszis-Frisson. Ugyanebben az évben a Fiúk koreográfiájáért elnyeri a Veszprémi Táncfesztivál fődíját.

 

Szívesen kísérletezik a színházban szokványos térkezelés megbontásával. A KáOsz-ban a nézők egyszerre érezhetik magukat egy klubban, ahol kávéházi asztalok mellett vörösbort kortyolgatva és cigarettázva nézik az előadást és egy bokszmeccsen, a ringet körbeülve. Ráadásul a közönség és a táncosok közti távolságot is eltörli: a KáOszban, a Blue Springben és a Csajokban is direkt kapcsolatba kerülnek a táncosok és a nézők. A színházi teret megunva új, inspiráló terek után néz: 2004-ben és 2005-ben a társulattal a Ludwig Múzeum kiállítótereiben improvizál a Múzeumok Éjszakáján hatalmas sikerrel, 2005 augusztusában hét magyar társulattal közösen a Pannonhalmi Művészeti Fesztiválon mutat be improvizációt az apátság arborétumában.

 

Koreográfusi, alkotó munkája mellett rendszeresen ad szakmai workshopokat, a társulattal ingyenes beavató előadásokat tart középiskolások részére, közönségtalálkozókon vesz részt, nagy hangsúlyt helyezve a más művészeti ágakkal és a közönséggel fenntartott folyamatos párbeszédre.

 

2005-ben a Krétakör Színház rendezője, Schilling Árpád kéri fel koreográfusnak német-magyar koprodukcióban készülő darabjának, a Phaidra mozgásanyagának kidolgozásához.

 

Fotó: Schiller Kata