Egy táncos díva arcképe
Emlékkiállítás Lakatos Gabriella születésének 80. évfordulóján
2007. október 18., 17.00 óra Magyar Állami Operaház - Vörös Szalon
Lakatos Gabriella, a XX. századi magyar táncművészet kivételes jelentőségű, nemzetközi hírű előadóművészének emléke előtt tiszteleg születésének 80. évfordulóján az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Táncarchívumának kiállítása, mely október 18-án, 17 órakor nyílik meg a Magyar Állami Operaház Vörös Szalonjában, hol november 13-ig látható. A tárlat anyaga ezt követően, november 16.-tól január közepéig az OSZMI Körtermében tekinthető meg. Az operaházi megnyitón, a művésztársak közül Orosz Adél és Ősi János beszél Lakatos Gabrielláról. Az Egy táncos díva arcképe című kiállítás, mely az OSZMI és a Magyar Állami Operaház együttműködésében jött létre, civil és szerepfotók, különleges dokumentumok segítségével igyekszik megidézni a páratlan kisugárzású táncművész alakját.
A XX. századi hazai táncművészet egyik legfényesebb csillaga gyermekszínészként kezdte, s énekes-előadóművészként fejezte be színpadi pályafutását. Ami a két végpont közt volt, az egyik legpompásabb pályakép, amit magyar táncművész valaha produkált.
Az öt éves kislány Róna Bácsi (Róna Viktor balettművész édesapja), és Lakner Artúr növendéke, és színtársulataik tagja: a korabeli színlapok Lakatos Ellykét "csodababaként" emlegetik. A budapesti Operaház balettiskolájában a legendás Mester, Nádasi Ferenc kiváló növendéke volt, 1943-tól a Dalszínház tagja. A II. világháborút követően egyetlen, küzdelmes évadra, Szegedre szerződött, ám1948-tól már a Magyar Állami Operaház címzetes magántáncosa, 1950-től pedig magántáncosa.
Lakatos Gabriella pályája első húsz esztendejében eltáncolta az akkori balett-repertoár szinte minden főszerepét, elsősorban a magyar nemzeti balettet megteremtő Harangozó Gyula koreográfiáinak volt avatott tolmácsolója. 1945-ben, tizennyolc évesen a Harangozó Gyula-féle első, "szelídített" Mandarinban a Lány. 1956-ban A csodálatos mandarin második, korszakos jelentőségű változatában, ugyanebben a szerepben válik halhatatlanná. Szenvedélyesen, kivételes tűzzel és emlékezetes színészi játékkal alakította Cieplinski Bolerójának főszerepét, illetve az orosz balettek főszerepeit is, mint például Jeanne-t a Párizs lángjaiban, Zarémát A bahcsiszeráji szökőkútban, Aishát a Gajaneban. Klasszikus főszerepei közül kiemelkedik A hattyúk tava Odette-Odiliája, illetve Mária a Diótörőben.
A forradalom idején szinte valahány, élvonalbeli pályatársa nyugatra távozott, Lakatos azonban maradt: 1957-ben, harminc évesen már Kossuth-díjas, országos hírű, rajongott művész. A következő évtizedben, az Operaház balett-együttesének szólista-csillagaként megismerték szerte a nagyvilágban is. Kairótól Moszkváig, Londontól Bukarestig, Barcelonáig elvarázsolta közönségét halhatatlan szerepeiben. Az 1950-es évek végére, ragyogó partnereivel (Havas Ferenc, Fülöp Viktor, Róna Viktor) nemzetközi szinten jegyzett sztárrá vált. (1966-ban Érdemes Művész, 1971-ben Kiváló Művész lett, 1969-ben megkapta a finn Fehér Rózsa lovagrend kitüntetést.
Vendégművészként, s az Operabalett tagjaként olyan világklasszis koreográfusokkal és táncművészekkel dolgozott együtt, mint Janine Charrat, Anton Dolin, vagy John Gilpin. A táncosként és magánemberként egyaránt rendkívül dinamikus, különleges, átütő személyiségű Lakatos a Kádár-kor egyik legjelentősebb díva-figurájává lett: pályája magasán rajongók sokasága gyűjtötte az őt ábrázoló újságcímlapokat, képeslapokat. A tágas, úszómedencés villájában élő sztár színpadi és civil alakja egyszerre volt anakronisztikusan távoli, és mégis elérhető.
Lakatos Gabriellát 1973-ban nyugdíjba küldték, a döntésbe haláláig képtelen volt beletörődni: tudására az Operaház vezetése többé nem tartott igényt. Élete utolsó másfél évtizedében énekesnőként vált közismertté, televíziós fellépései, közéleti munkája nyomán nem felejtették el tisztelői. Az 1980-as években két alkalommal még visszatért a táncszínpadra: Markó Iván koreográfiájában, Az igazság pillanatában, illetve Novák Ferenc Magyar Elektrájában lépett közönség elé. Félreállítva sem hagyott fel pedagógiai munkájával: gyermekkorú növendékeit szinte élete utolsó napjáig oktatta - a szakmai intézményrendszeren kívül.
A Szúdy Eszter és Halász Tamás rendezte kiállításon látható anyag - fényképek, dokumentumok - túlnyomórészt Lakatos Gabriella személyes hagyatékából származik. A páratlan kortörténeti relikviákat tartalmazó, gazdag kollekció a művésznő halála után évekkel került a kiállítást rendező Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívumának birtokába. Ez a féltve őrzött állomány azonban az eredeti magángyűjteménynek csak egy része, amely hajszál híján maradt fent: a XX. század egyik legfényesebb balett-csillagának öröksége - váratlan, 1989-ben bekövetkezett halálát követően - túlnyomórészt eltűnt.
Forrás: OSZMI Táncarchívuma