A Duna Művészegyüttesről szóló könyv bemutatója a Duna Palotában
- Részletek
2013. novemberében megjelent Péter Márta Eleven történet című könyve, amely a Duna Művészegyüttes és elődegyüttesei történetét mutatja be és dolgozza fel egyszerre tudományos és szórakoztató igénnyel. A könyv bemutatójára 2014. január 14. 18.00-kor kerül sor a Duna Palotában, amelynek keretében a kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget Kutszegi Csaba tánckritikus.
Megkezdődnek a felvételik a Táncművészeti Főiskolán
- Részletek
Az ország más felsőoktatási intézményétől eltérően már a hétvégén, január 11-én megkezdődnek a többfordulós felvételi vizsgák a Magyar Táncművészeti Főiskola balettművész szakirányának előkészítő évfolyamaiba. A klasszikus balettművész képzés előkészítő évfolyamaiba 10 éves kortól lehet jelentkezni, a felvettek az intézmény Nádasi Ferencről elnevezett közoktatási intézményében folytatják közismereti tanulmányaikat az 5. osztálytól. A néptánc és a moderntánc szakirány nem indul minden évben.
Kivételes évkezdés a Közép-Európa Táncszínháznál
- Részletek
2013. december 19-én a Miskolci Diótörő fesztiválon, ezt követően pedig december 28-án Budapesten az Átrium Film-Színházban került bemutatásra Csajkovszkij – E. T. A. Hoffmann A diótörő és az egérkirály című története. A Közép-Európa Táncszínház és az Átrium Film-Színház koprodukciós együttműködésében született újjá a klasszikus mese, amely Kun Attila koreográfiájával Magács László rendezésében egy több művészeti területet összefogó táncos-játékos, vidámsággal teli karácsonyi előadássá nemesült.
Németországi turnéval indítja az évet a Győri Balett
- Részletek
Nagy sikerű darabjával a La vie en Rose-zal vendégszerepel január 7-12. között négy német város (Ludwigshafen, Schweinfurt, Wolsfburg, Vöcklabruck ) színpadán a Győri Balett. A társulat 34 fős stábját és szereplőgárdáját ezúttal egy zenés-prózai színész is kiegészíti, Rupnik Károly (Győri Nemzeti Színház) a darab egyik főszerepét alakítja.
Apropó - két darab egy este
- Részletek
A 2013-ban 10 éves, Lábán Rudolf-díjjal elismert Tünet Együttes saját 10. és a társulat vezetőjének 44. születésnapja alkalmából készítette ezt a két darabból álló estét, amely Szabó Réka új szólójából (Ez mind én leszek egykor) és kis emberi statisztikákból (Nem emlékszem, hogy így neveltek volna) áll. Szubjektív leltár, két felvonásban.
Elhunyt Végvári Zsuzsanna, a Pécsi Balett tagja
- Részletek
Elhunyt Végvári Zsuzsanna, a Pécsi Balett tagja, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola táncművészeti képzésének egykori vezetője. 1951-ben ment feleségül Eck Imre Kossuth-díjas művészhez, akinek halálig hű társa maradt. Emberként, művészként szolgálta a magyar balettművészetet és a Pécsi Művészeti Szakközépiskolát. Munkásságát a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjével ismerték el.
Rami Beer táncelőadása a holokauszt rettenetére emlékezik
- Részletek
Rami Be’er rendező, koreográfus, az Izraelben és világszerte egyaránt népszerű, 1970-ben alapított Kibbutz Contemporary Dance Company művészeti vezetője erős személyes indíttatással bírt Aide Memoire című darabja létrehozásakor. Egy kibucban nőtt fel, holokauszt-túlélő szülők gyermekeként, akik azonban évtizedekig nem beszéltek a múlt e sötét fejezetéről.
SzólóDuó 2014 Nemzetközi Tánc Fesztivál (15. évad)
- Részletek
A magyar mozdulatművészet százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2014 januárjában, tizenötödik alkalommal szervezi meg a SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált. A fesztivál eddigi, 14 éve alatt több, mint ezer táncos mutathatta meg magát. A SzólóDuó Fesztivál célja, hogy a szárnyait bontogató vagy épp a tapasztalt alkotó táncosokat bátorítsa, legújabb alkotásait megismertesse a nagyközönséggel.
Új rezidensek az L1-nél
- Részletek
Az 1998-ban alapított, kezdetben főleg független magyar táncművészeket tömörítő L1 Független Művészek Közhasznú Egyesület egyik alapvető célkitűzéseként határozza meg a kortárs tánc népszerűsítését, külföldi és magyar produkciók létrejöttének elősegítése, valamint tehetséges művészek munkáinak bemutatása révén. 2014-ben újabb 5 rezidens művész csatlakozik egy teljes évre az L1 Egyesület munkájához, aminek keretében Ladjánszki Márta művészeti vezetésével segítséget igyekeznek nyújtani szakmai, anyagi és közösségbeli támogatásként.
Bemutató a Gangaray Trambulintól
- Részletek
A Hámor József koreográfiájával új bemutatóra készülő Trambulin, a Gangaray Dance Company komplex képzési és tehetségkutató programja. A program során több mester munkáján keresztül, folyamatosan újabb és újabb módszerekkel és technikákkal ismerkedhetnek meg a program résztvevői, mely segíti őket egy komplexebb megfogalmazás mód kialakításában, elsajátításában.









