A Magyar Állami Balettintézet végzős növendékei által alapított együttes 1979-ben, az új győri színházépületben kezdte meg pályafutását, Markó Iván vezetésével.
A Győri Balett a városban és a régióban hamar népszerűvé vált, a hazai közönség meghódítása után rövid idő alatt nemzetközi sikereket ért el. Az évadonkénti két győri bemutató mellett több ősbemutatót tartott Budapesten, Bécsben, Athénban, Párizsban. Fellépett a Milanoi Scalaban, a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon, a Szöuli Olimpián. Turnézott Ausztriában, Németországban, Amerikában, Japánban, Olaszországban, Angliában, Kínában, Indiában, Oroszországban. Több alkalommal szerepelt cseh, román, szlovák városok színpadain, balettjeit láthatta a dán és izraeli közönség is. 1983-ban a Baltimore-i Világ Színházi Fesztiválon a bemutatott 27 produkció közül a Győri Balett nyerte el a kritikusok díját.
1991-ben az alapító igazgató távozásakor az együttes vezetőjévé Kiss Jánost, a társulat alapító tagját választották. Irányításával új korszak kezdődött az együttes életében: a táncszínházi hagyományokat megtartva, a megszokott magas művészi-szakmai követelményeket folytatva az új bemutatók alkotói köre kiszélesedett, az előadott művek témája sokszínűbb, stílusa változatosabb lett.
Neves külföldi koreográfusok - Robert North, Libor Vaculik, Marie Brolin-Tani, Günter Pick, Robert Cohan, Alexander Schneider-Rossmy - és a társulat saját koreográfusai - William Fomin, Bombicz Barbara, Demcsák Ottó - balettjeiből évente 2 bemutatót tartanak Győrött. A társulat 1995. óta évente 3-5 hetet vendégszerepel külföldön, elsősorban Németországban és Ausztriában, de Hollandia és Franciaország nagyvárosaiban, Rómában és Thesszalonikiben is fellépett. 2002-ben a New York-i Joyce Theatre-ben 8 alkalommal óriási sikerrel mutatta be a PURIM, avagy a sorsvetés" című produkcióját
.
Az elmúlt 10 év kiemelkedően sikeres, jelenleg is repertoáron levő balettjei:
Játék a szerelemről (Händel, Telemann, Rossini, Mascagni - L.Vaculik)
Párkák (Dvorák, Schubert, Debussy - Bombicz Barbara)
Entre dos Aguas (Paco de Lucia, Jose Torregrosa - R.North)
Carmina Burana (C.Orff - G.Pick)
Az Operaház Fantomja (Liszt, Wéber, Sarazate - L.Vaculik)
Carmen (C.Benstead - R.North)
Stabat Mater (Vivaldi - R.Cohan)
Trójai játékok (Batucada Braziliai Szamba, Bob Downes - R.North)
Purim, avagy a sorsvetés (Jávori Ferenc - W.Fomin, Putto)
Rómeó és Júlia (Prokofjev - R.North)
Casanova (Nino Rota - W.Fomin)
Legújabb produkciójuk 2002. novemberben kerül színre Magyar Triptichon" címmel: Bartók Béla, Kurtág György, Ligeti György zenéjére Alexander Schneider-Rossmy készít koreográfiát.
A Győri Balett társulatában jelenleg 34 táncművész, önálló technikai stáb és management dolgozik.