A Lengyelországi Magyar Kulturális Év jegyében a SÍN Kulturális Központ együttműködésben a varsói Cialo Umysł Fesztivállal, a Varsói Balassi Intézet támogatásával pályázatot hirdet pályakezdő kortárs táncalkotók számára. A pályázat kiírói színpadi és helyszín-specifikus munkák létrehozásáról szóló terveket, koncepciókat várnak az IDŐ ÉS TÁNC témakörében. Idő és Tánc: pillanat, folyamat, az idő egy pontja, időkeret, időtartam, az idő a tánctörténet tükrében, az idő mint vezérelv. Vagy az idő mint szabadság, lázadás a határidők és időbeli keretek uralma ellen.
A projekt három részből áll:
1. LAB – 5 napos elméleti workshop Varsóban, amelyen mind a hat nyertes pályázó (három magyar és három lengyel) részt vesz magyar illetve lengyel művészeti szakemberek irányításával. A workshop-on a résztvevők a megpályázott koncepciókat ismertetik és dolgozzák fel elméleti munkában, közösen gondolkodnak a tánc és az idő kapcsolatáról, aspektusairól (érkezés május 8-án / távozás május 14-én). Az egyhetes közös munkában a produkció gyártásának kényszere nélkül a folyamatra koncentrálunk.
2. REZIDENCIA/PRODUKCIÓ – produkciós időszak a magyar résztvevők számára Budapesten, a lengyel résztvevők számára Lengyelországban
3. BEMUTATÓ - Az elkészült produkciók bemutatása a Cialo Umysł Fesztiválon, Varsóban. (Tervezett időpont 2017.10.02.-10.07. között.)
A pályázat kiírói olyan pályakezdő koreográfusok, alkotók jelentkezését várják, akik nemzetközileg még nem ismertek, tanulmányaik után nem több, mint öt (önálló vagy kollektív) munkát hoztak létre, alkotói pályájuk első öt évében járnak.
A projekt egyes szakaszainak a munkanyelve az angol, ezért olyan pályázók jelentkezését várjuk, akik jól kommunikálnak angol nyelven.
A pályázat beadásával a pályázó vállalja részvételt a LAB-en (2017. május 8-14.) és a művészeti résztvevőkkel közösen bemutatón (2017. október 2-7.).
A sikeres pályázóknak biztosítjuk:
- utazás/étkezés/szállás hét napra a KUTATÁS időszakára Varsóban
- utazás/étkezés/szállás a BEMUTATÓ időszakára Varsóban
- produkciós vezetés
- a rezidencia során 3 hét stúdióhasználat a SÍN Kulturális Központban egyéni egyezetés alapján
- professzionális videó dokumentáció az elkészült előadásról (1,5 perces trailer és a teljes előadás vágott anyaga) szabad felhasználással
- Produkciós vezetés támogatás
- Technikai tanácsadás, konzultáció
- 1.500 € anyagi támogatás (beleértve a művészek díját és a dologi költségeket)
A pályázat tartalmi részei:
- Kitöltött pályázati adatlap
- Aláírt nyilatkozat scannelt formában
Beadási határidő: 2017. március 22. éjfél
Értesítés a döntésről: 2017. április 3.
A beadás módja: online módon az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.
A levél tárgyába kérjük beírni: Time and Dance
Adatlap elérhető:
https://drive.google.com/file/d/0B70QCPTp-HxleklDTnNBNTdnSUk/view?usp=sharing
Nyilatkozat elérhető:
https://drive.google.com/file/d/0B70QCPTp-HxlRzN1U0FvV3YzVXM/view?usp=sharing
A projekt angol nyelvű szabályzata elérhető:
https://drive.google.com/file/d/0B70QCPTp-Hxlcy1LSzVuRW5hYmM/view?usp=sharing