Az 1998 óta önszerveződő mozgalomként, majd 2002-től hivatalos formában és 2011-ben újjáalakult szervezeti felépítésben és tagsággal kibővült L1 Egyesület a magyar független előadó- és alkotóművészet képviselőit igyekszik legjobb szakmai tudásával segíteni kül- és belföldön egyaránt.
Magyarországon jelenleg a szervezeti struktúrákon kívül dolgozó független művészek képzési, támogatási és megjelenési lehetőségei meglehetősen szűkösek, ami a magasszintű alkotómunkát megnehezíti. Az egyesület által képviselt művészek számára elengedhetetlen az a segítő szakmai közeg, amely által bekapcsolódásuk a helyi, nemzeti és nemzetközi vérkeringésbe, szakmai előmenetelük és megjelenési lehetőségeik kitágulnak.
Célunk, hogy a frissen pályára lépő magyar alkotó- és előadóművészek, valamint a már egy ideje alkotói energiával dolgozó művészek ne legyenek magukra hagyva, hanem szakértői háttérrel és valódi gyakorlati ismeretekkel felvértezve dolgozhassanak egy egymásra odafigyelő közegben.
Az egyesület hisz abban, hogy a struktúrán kívüli, önálló utak bejárása értékteremtő hatással van és példaértékűvé is válhat.
2012 óta kiemelt programként kezeljük az L1-rezidens programunkat, amire eddig évente általában 5 alkotót hívtunk meg, hogy egy teljes évre csatlakozzanak az egyesület munkájához és a független művészi létformájukat háttérszervezetként segítve gyakorlatot szerezzenek a saját művészeti águkban (ami általában a táncművészet volt eddig).
A 2017-es évre a programot átstrukturáltuk, az elmúlt évek tapasztalatai alapján nyitott jelentkezési lehetőséget biztosítottunk minden olyan alkotói energiával dolgozó, önálló művésznek, aki az L1 Egyesület munkáját elfogadja és azt közelebbről megismerné, valamint az egyesület támogatásában szeretne egy évet a saját művészeti energiáját felhasználva eltölteni.
A rezidens nem csak a táncművészet területéről jöhet! Kíváncsiak vagyunk és várjuk azok jelentkezését is, akik szintén alkotói energiával dolgoznak akár más kortárs alkotóművészeti területen!
Amennyiben jelentkezni szeretnél, az alábbi jelentkezési lapot kitöltve megteheted azt:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSckxavDB3MkR5vgt4USgvdSTe8ebf82bma9jzVmFoRuEavs2g/viewform
2019-be a jelentkezések minőségi és mennyiségi mutatói alapján 3-5 rezidenst választunk ki, ami kiválasztásban az L1 Egyesület tagjai/művészei is részt vesznek.
Benyújtási határidő folyamatosan, de legkésőbb 2018. november 26. (hétfő).
A kiválasztott rezidensekkel személyesen vesszük fel a kapcsolatot és 2019. január–decemberig számítunk a jelenlétükre, munkájukra.
Amit nyújtunk:
– pályázati és szakmai tanácsadás
– nemzetközi információs rendszer és hálózatba kapcsolás
– hírlevélbe bekerülés az egyesület havi programjai kapcsán
– projekttámogatás eseti megegyezés szerint (az egyesület éves működési támogatásának mértékétől, illetve további lehetséges pályázatok pozitív eredményétől függ, hogy tudjuk-e az adott projekteket anyagilag támogatni, pl.: tanulmányút, kiküldetés, előadás)
– lehetőség szerint művészi együttműködés a tagságon belül
Amit kérünk:
– aktív alkotói jelenlét az adott művészeti ágban
– aktív közösségi részvétel (pl.: e-mail-ekre válaszok; önálló ötletek felajánlása, kivitelezése; határidők betartása)
– önálló éves terv és beszámoló elkészítése határidőre
Figyelem! Az L1 Egyesület nem produkciós ház és nem menedzsment, hanem egy aktív művészi közösség (ernyőszervezet), amelynek tagjai egymásra figyelve osztják meg az információkat és cserélik ki a tapasztalataikat.
A kiválasztott rezidens művészekkel megállapodást kötünk, ami rögzíti a további részleteket.
Ha kérdésetek van, forduljatok hozzánk bizalommal az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen!
Büszkeségeink, akik L1-rezidensek voltak:
2018 Ádám Anna, Gál Horváth Bernadett, Kiss Anikó (SRB), Kovács István, Veres Flóra
2017 Blaskó Borbála, Lior Lazarof (IL), Sarlós Flóra Eszter, Somló Dávid, Szabó Veronika
2016 Gera Anita, Komjáthy Zsuzsanna, Kovács Emese, Kovács Tímea, Szűcs Dóra Ida (H)
2015 Dömötör Judit, Benjamin Jarrett (USA), Valencia James (Barbados), Monojlovits Eszter, Sándor Zita
2014 Biczók Anna, Kéri Judit, Simányi Zsuzsanna, Simkó Beatrix, Horváth Ádám Márton (H)
2013 Kovács Kata, Herold Eszter, Szilágyi Enikő, Fülöp László, Buday Enikő, Nagy Csilla (H)
2012 Lengyel Katalin, Jobbágy Bernadett, Szamosi Judit, Vass Imre, Czap Gábor (H)
2010 Műhely Alapítvány – Ismeretlen Kutatása program
2009 Andrea Lakat (HU)
2008-2010 Rita Góbi (HU)
2008 Melanie Hosteint (FR)
2007 Zenon Dance Company (USA)
2006 Naiara Mendioroz (ES), Pierre Nadaud (F/CZ), Haraszti Adrienn (HU)