A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.


Ha fel szeretném sorolni Mihályi Gábor valamennyi tisztségét a táncművészet területén, már önmagában kitenne egy kövér bevezetést. Sokan fel is teszik neki vagy a háta mögött a kérdést, hogyan töltheti be felelősséggel egyszerre a Magyar Táncművészek Szövetségének elnökségi és a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetői pozícióját, vehet részt kurátorként a minisztériumi működési pályázatok elbírálásában. A kulcsszó szerinte éppen a felelősség, amelyet szakmája iránt érez, még ha ettől többek által támadott „reneszánsz polihisztorként” tűnik is fel.

2011-ben ismét megválasztották a Magyar Táncművészet Szövetsége elnökének. Mennyire tartja eredményesnek az elmúlt ciklust?
Vegyes a kép. Miközben egyéni alkotóknak, együtteseknek, kisebb formációknak, sikerült a rájuk vonatkozó kérdésekben a segítségükre lenni, talán az általánosabb célok esetében csekélyebb a siker, bár ott is sikerült néhányat megoldani, például a művésztanárok nyugdíj melletti foglakoztatását. Nem vagyunk maradéktalanul elégedettek, de hogy ez a Táncszövetség kommunikációjának, a kultúrpolitika bizonyos esetekben tanúsított süketségének, a táncművészet lobbierejének vagy sokkal inkább erőtlenségének az eredménye, az hosszabb gondolkodást igényelne. De az, hogy az elnökség nagy része újabb három évre kapott bizalmat, talán jelent valamit.

Mi tartozik pontosan a szövetség tevékenységi körébe?
Azt hiszem, a Táncszövetség Magyarország legrégebbi táncszervezeteket tömörítő érdekvédelmi szervezeteként pontosan deklarálja a céljait. Ide tartoznak mindazok a kérdések, amelyek a táncművészet szempontjából felszínre kerülhetnek. Például az egyes együttesek vagy egyének, koreográfusok, táncosok érdekei, az oktatás kérdései, a szociális problémák, az életpálya modell, amely talán egyszer megszületik majd, a nyugdíj kérdése, tehát égető, jórészt megoldatlan problémák. Az a célunk, hogy ezek a deklarált elvek, amelyek a kultúra előző évtizedekben való meglehetősen hullámzó elbírálása miatt megoldás nélkül maradtak, teret nyerjenek. Megértessük, hogy a kultúra nem másodlagos kérdés, a tánc pedig főleg nem az. Ha hinni lehet a művészettel foglalkozóknak, filozófusoknak, esztétáknak, a huszadik század a filmművészet évszázada volt. Én hozzátenném, a táncé is. Ebben az esetben a huszonegyedik század biztosan a táncművészeté lesz, hiszen minden mozog körülöttünk, többek között a színház, a vizuális kultúra. Ha ezt sikerül megértetnünk különböző fórumokon, akkor legalább a célok egy része talán közelebb kerül a megoldáshoz.

mihalyi_gabor_hg

Amellett, hogy célokat tűznek ki, hogyan néz ki mindez a gyakorlatban?
A tevékenységünk legfontosabb fóruma természetesen a közgyűlés, amely évente, illetve szükség szerint ülésezik. Az elmúlt években a Magyar Táncművészek Szövetsége tizennégy tagú elnökséggel működött. Úgy éreztem, ez nem optimális, kezelhetetlen, ezért a legutóbbi közgyűlésen ez a szám hét főre redukálódott. Én igazság szerint három főben gondolkodtam volna, azzal a megkötéssel, hogy minden olyan fontos döntésben, amelyben a három fő nem érzi magát feljogosítva, nyílt ülést hirdessen, amelyen a teljes tagság ott lehet. Hiszen a szövetség minden tagja a magyar tánckultúráért dolgozó felelős szakember. Miközben továbbra is az elnökség az operatív kör, ahol megtárgyalásra kerülnek az aktuális gyors reagálást igénylő kérdések, ahol döntések születnek. A közgyűlés végül a hét fős elnökség mellett tette le a voksát, amit én elfogadtam.
A működésünket illetően, vannak kérdések, amelyeket mi kezdeményezünk, vannak, amelyeket a tagjaink, szó lehet például egy együttes művészi vezetéséről is. Kurátorokat delegálunk, levelet írunk, személyes meghallgatást kérünk az önkormányzattól, vagy a kulturális kormányzattól. Kapcsolatot tartunk a szakszervezettel, a társszövetségekkel. Az elmúlt két év égető problémája volt a nyugdíjasok foglalkoztatása a művészeti oktatási intézményekben, limitet szabott ugyanis meg az erre vonatkozó törvényjavaslat. A Táncszövetség fellépése kapcsán ez a limit lazult, mert a kulturális bizottságnál meghallgatásra kerültek a táncos szakma gondolatai. Azt gondolom, ebben az esetben nagy tudású, empirikus képességekkel rendelkező táncművészekről van szó, csak ők képesek a jövő táncnemzedékét felnevelni. Jelenleg éppen az előadó-művészeti törvény módosításán dolgozunk, olyan szakmai párbeszédekben veszünk részt, amelyek ezt segíthetik. Részt veszünk továbbá a különféle művészeti díjakra való felterjesztésekben, azok kuratóriumában. Összességében tehát az egész táncszakmát érintő kérdésekben szólalunk meg önmagunktól vagy felkérés alapján.

Juronics Tamás 2008-ban pozícióharcokra hivatkozva mondott le a szövetség elnöki tisztségéről. Találkozott ilyenekkel?
Amikor Juronics Tamás nem túl hosszú idő után lemondott a tisztségről, akkor én az elnökség tagja voltam. Ő vélhetően több információval rendelkezett abban az időszakban, mint én. Addig mindenesetre én még nem jutottam el, hogy lemondjak, miközben természetesen tapasztalom, hogy itt is komoly érdekérvényesítő szándékokkal lehet találkozni. Ábránd, hogy egy bizonyos kör tagjai mindenben állandóan egyet tudjanak érteni, és kéz a kézben meneteljenek a szebb jövő felé. Bizony vannak napi pozícióharcok, de ezt én és a szövetség elnöksége vélhetően tudta kezelni az elmúlt években és képes lesz a jövőben is.

A Táncszövetség és a független táncszféra között ellentét feszül, amely az utóbbi időben egyre erősödött. Az elnökség kieső tagjai között több alternatív alkotó is volt, Fenyves Márk, Goda Gábor, Szögi Csaba. Miért éppen nekik kellett távozniuk?
Nem tudok erre olyan bulvár választ adni, amelyet örömmel olvasna az erre fogékony olvasóközönség. A Magyar Táncművészek Szövetsége demokratikus, jogszerű keretek között folytatta le a tisztújítását. Eszembe sem jutott az elnökség redukálásánál, hogy bizonyos köröket kiszorítsak. Azt általam felvetett változtatási javaslatokat egy előkészítő elnökségi ülés, amelyen még mindenki részt vett, elfogadta. Szeretném azt hinni, hogy a közgyűlés a személyes aktivitások alapján és nem az egyéni, együttesi besorolások okán döntött éppen azok mellett, akiknek menniük kellett. Ez persze nem jelenti azt, hogy én azt gondolom, hogy például Szögi Csaba nem él meglehetősen aktív társadalmi életet – ennek ellenére a közgyűlési tagság őt nem választotta be. A lelkiismeretem tiszta, a szándékaim is azok voltak, nincs műfaji kiszorítás, a néptáncot, a balettet vagy a kortárs táncot a magyar táncművészet ugyanannyira integráns részének tekintem, nincs se jogom, se alapom arra, hogy ettől eltérjek. Remélem, hogy a következő három év bizonyítani fogja, hogy miközben a Táncszövetség egy kört látszólag kiszorított az elnökségből, valójában nem ez történt, és ennek az önmagát kiszorítottnak érző körnek is képviselni fogja az érdekeit.

Hogyan fogják elkerülni, hogy ez a fal tovább vastagodjon? A Táncszövetség által nemrég kiadott nyilatkozatban azt írják, nyitottak a párbeszédre.
Ez csak úgy működik, ha egyenlő partnerek tekintenek egymásra. Itt nem arról van szó, hogy adott a Táncművészek Szövetsége és egy alávetett független szféra. Talán még korai erről beszélni, hiszen a koncepciója nincs még teljesen készen, de dolgozunk azon, hogy ősztől kerekasztal beszélgetéseket kezdeményezzünk, ahova mindenkit várunk olyan fontos szakmai párbeszédekre ahol lehetőség nyílik kibeszélni a sérelmeket, éppúgy, mint alternatívákat, célokat megfogalmazni. A Táncszövetségnek nem célja egyeduralkodóként megmondani a kultúrpolitikának, hogy mi a jó, hanem közös véleményt szeretne megfogalmazni. Fontos azért megjegyezni, hogy a függetleneken kívül is vannak még együttesek, az alternatív formán túl is létezik élet, a szövetségnek többek között az ő érdekeiket is képviselnie kell.

Nem tartja aggályosnak, hogy a kommunikációs fal vastagodásával, az egymás közötti, megtermékenyítő átjárás is megszűnik, és minőségileg is bezárkóznak a felek?
Nagy ostobaság volna, ha a falak kőfalakká válnának. Főleg az alternatívok részéről lenne ez öngyilkosság. Reménykedem abban, hogy lehet kompromisszumot találni, a független lét alkotói közege, szabadsága, ha nem is maradéktalanul az eddigiek szerint, de megmarad. Az új rendszer pedig nem mond majd ellent az intézményrendszerben működő társulatoknak sem. Az alternatív kollégák néha hajlamosak azt gondolni, hogy a függetlenségük valós, holott ez csak részben igaz, hiszen pénzekről is beszélünk, amelyeket az állam ad, amit ők várnak, akarnak, sőt elvárnak. Miféle függetlenségről van tehát szó? Alkotóként szabad vagyok, miközben az államhoz való kötődésem egyértelmű, kérem, akarom a pénzt, feljogosítva érzem magam rá a művészi teljesítményem alapján. Ez a hang néha irritáló, főleg, hogy az állami és önkormányzati szférában évek óta folyamatos az elvonás. Átmeneti időket élünk, egy nyugat-európai összetett finanszírozási rendszer átvételéhez, amelyben az állami pénzek mellett a szponzortámogatás és a saját bevétel is fontos szerepet játszik, a magyar társadalom sajnos még éretlen.

Kik képviselik most a Táncszövetségben a függetlenek érdekeit?
Ehhez a független, kortárs, alternatív jelzőket pontosan meg kellene tudni fogalmazni. Én még nem hallottam erre vonatkozóan pontos megfejtést. Emlékszem, hogy két évvel ezelőtt a Lábán Rudolf-díj átadásakor, amelyen én is érintett lehettem volna a Labirintus című előadás kapcsán, aztán mégsem lettem az, a felvezető szövegben elhangzott, hogy a döntést meghozó kuratórium nem próbálja megfejteni ezeket a fogalmakat. Így tehát nehéz erre a kérdésre válaszolnom. Nem tudom például, hogy Bozsik Yvette függetlennek számít-e, de hogy kortárs, abban biztos vagyok, miközben magamról, a Magyar Állami Népi Együttes vezetőjeként sem gondolnám, hogy nem vagyok az. Remélem, hosszabb távon ki fog derülni, hogy a szövetség független szakma érdekképviseletét is igyekszik ellátni, éppúgy, mint eddig.

A Táncszövetség említett nyilatkozatában azt írják, a függetlenek részéről méltatlan támadások érték a szervezetet. Mik voltak ezek?
A nyilatkozatnak van egy fontos gondolata, mégpedig, hogy a nyilatkozattal a szövetség a kérdést le kívánja zárni. Nem kívánok tehát példákat mondani. Jó volna, ha mindenki elfogadná, hogy ha az elnökségnek nem volna nyomós oka rá, akkor nem írna le ilyet.

Számos probléma, a megbecsülés hiánya felvetődött a táncművészet kapcsán. Milyen okokat sejt mégis a 6,5%-os támogatási emelkedés mögött a működési pályázatot illetően?
Valóban nem általánosan a tánc kapott 6,5%-kal többet, hanem a VI-os kategóriában lett több pénz. Mindez persze viszonylagos, hiszen tavaly volt egy 33%-os zárolás. A válasz talán ott van, hogy a VI-os kategóriába belekerültek olyan nagyobb pénzigényű együttesek, amelyeknek eredetileg nem ott lenne a helyük. Gondolom, mindenki üdvözli az emelést, hiszen nélküle még nagyobb lenne a baj. Köszönjük meg a kulturális kormányzatnak ezt a gesztust, hiszen szinte teljesen mindegy, hogy ezért, vagy azért tették.

A minisztériumi működési pályázatok egyik kurátoraként mi a véleménye az előre kiemelt társulatokról?
Döntés előtt kurátorként semmiképpen, az Előadó-művészeti Tanács Táncszakmai Kollégiumának vezetőjeként mondtam és mondhatok véleményt a helyzetről. Amikor a minisztériumtól kapott szakmai anyagban megjelent a kiemelt együttesek névsora és lehetséges státusza is, akkor a személyes, és a kollégium által is támogatott véleményem az volt, hogy ez nem helyes. Egy általunk nem ismert szakmai bizottságra hivatkozva együttesek sorolódnak fel. Kikből áll ez a bizottság? Mi alapján döntöttek? Nem is érkeztek még meg a pályázatok. Miért pont 20 millió a kiemelt társulatoknak megállapított összeg? Önmagában nem a kiemelés ténye tűnt idegennek, hiszen a korábbi években is voltak magasabb státuszú együttesek, hanem az, hogy nem utalták ezt a kérdést a majdani kollégium hatáskörébe. Egy ilyen döntés előtt vizsgálni kell a pályázatokat, azt, hogy láthatóak-e bennük tendenciák, be kell kérni az NKA-tól az elmúlt évek elszámolását, és megismerni az idei évadra vonatkozó terveket.

Kik azok, akiknek nem kéne ebbe a kategóriába tartozniuk?
Mivel a döntés előtt vagyunk, korai lenne részemről, ha állást foglalnék ebben a kérdésben is. Amikor három évvel ezelőtt az előadó-művészeti törvény szakmai előkészítése zajlott, annak elvei alapján két kategóriába sorolódhattak volna az együttesek. Az egyik a III-as kategória volt, amely például önkormányzati szerződés megkötését igényelte volna, jelenleg kizárólag a Győri Balett működik ilyen formában. De mások is bekerülhettek volna, álljon itt egy teljesen ad hoc felsorolás: Szegedi Kortárs Balett, Bozsik Yvette Társulat, Frenák Pál Társulat, Magyar Fesztivál Balett, Tünet Együttes.  Azok, akik gyakorlatilag együttesi létet produkálnak, vagy annak „látszatát keltik”. Azt gondolom, hogy nem kizárólag a törvény hibája, hanem bizonyos együttesvezetői szándékok is hozzájárultak ahhoz a rossz helyzethez, hogy a VI-os kategóriába elvileg nem való együttesek is bekerültek. Ez felborította az egész rendszert, olyan problémákat okozott, amelyeket a törvényalkotók eredeti szándékaik szerint kezelni szerettek volna. A tervek szerint az új előadó-művészeti törvény 2013. január 1-jével lép életbe, és szinte minden más lesz, az új rendszerben nemzeti, kiemelt és regisztrált kategóriákról beszélhetünk majd. Látom a veszélyét, hogy folytatódni fog a jelenlegi helyzet, ez azonban nem a Magyar Táncművészek Szövetségének felelőssége lesz, hiszen amit lehet, mi meg fogunk tenni.

A Táncszövetség tehát dolgozik a helyzet megoldásán?
Természetesen, miközben nehéz helyzetben vagyunk. A törvény még nincs elfogadva, és ez inkább kerettörvény, mint részletes szabályozás. De véleményem szerint nem vagyunk elkésve, az evvel kapcsolatos aggályaink elvi szinten már megfogalmazódtak. Azonban a politikán is múlik, hajlandó-e a szükséges szakmai párbeszédre.

Követi egyébként a függetlenek munkáját?
Ha azt mondanám, hogy ennek a területnek a változásait, tendenciáit, a mélységeit részleteiben ismerem, természetesen nem volna igaz. Vannak együttesek, amelyek vezetőihez barátság fűz, ezért eljárok az előadásaikra. És az is előfordul, hogy a hozzám eljutó információk alapján egy együttes vagy produkció felkelti az érdeklődésemet. Ha a kérdés burkoltan arra irányul, miért vállaltam el a VI-os kategória kurátorságát, akkor a válaszom az, hogy ez a kategória nem csak az alternatívokról szól, hanem mindazokról, akiket oda regisztráltak. Nagy együttesekről is, amelyeket jól ismerek. Másrészt ez egy működési pályázat, állami pénzek korrekt, a jog által előírt felhasználásáról van szó, nem kizárólag művészeti kérdésekről, azt gondolom, ehhez évtizedes vezetői tapasztalataim okán értek.
Végül, amióta tudom, hogy ennek a kuratóriumnak a tagja lettem, rendszeresen szakértőkkel konzultálok a felmerülő kérdésről.

mihalyi_gabor2_hg

Ezek szerint kapott negatív megjegyzéseket. Azzal kapcsolatban nem érték kritikák, hogy a függetlenekkel jelenleg felhős viszont ápoló Táncszövetség elnökeként dönt a sorsukról?
Ezek a megjegyzések inkább az Állami Népi Együttesben betöltött vezetői pozícióhoz kötődtek. Felmerült többekben, hogy a Mihályi miért is van ennyi státuszban, lassan már „reneszánsz polihisztorrá” válik, aki mindenhez ért. Én ezt átgondoltam, és azt hiszem nincsen igazuk, hiszen vannak jó néhányan, akik hozzám hasonlóan két három pozícióban is vannak, például az AFSZSZ vagy a Koreográfusok Társaságának elnökeként. A pozíciók többsége inkább bajjal jár, nagyon kevés elismeréssel, anyagival pedig pláne nem. Vagyunk néhányan ilyen megszállottak, akik azt hiszik, képesek tenni valamit a köz érdekében. Én csak a lelkiismeretemnek vagyok adós, a rossz szándékúak úgyis össze fognak kapcsolni mindennel, még olyan dolgokkal is, amelyekre jelen pillanatban még csak nem is gondolok.

A sok tisztséggel járó sok baj nem árnyékolja be az Állami Népi Együttesnél végzett munkáját?
Azért a közösségi feladatok jó részét nem „bajként” élem meg. Azt remélem, ha az elmúlt három évet át tudtuk vészelni az együttesemmel. akkor a jövőben sem lesz gond. Az elért művészi eredmények igazolják ezt. Az biztos, hogy ez az utolsó ciklus, amit a szövetség elnökeként szeretnék végigcsinálni, lehetőség szerint úgy, hogy a saját együttesemre is legyen elég idő. Meglepődnék, ha a három év alatt a társadalom nem változna olyan nagyot, hogy akkor már ne egy nálam fiatalabb és az aktuális tendenciákat jobban követő embernek kellene a szövetség élén állnia. Ha az elnökségben lesz bizalom, természetesen továbbra is szívesen tevékenykedem majd.

A Magyar Állami Népi Együttes mennyire enged be kortárs esztétikát az előadásaiba?
Volt már rá példa, miközben nekünk a néptánc mozgásrendszerén alapuló nyelvet kell létrehoznunk. Változik a világ, nem vonatkoztathatunk el a hatástól, amely ér minket, nem hihetjük azt, hogy évekkel ezelőtti kanonizáltnak hitt formák, tartalmak működnek a jelenben is. A Magyar Állami Népi Együttesnek nyilván nem kell a legavantgárdabbnak lennie Magyarországon. Labirintus című előadásunk például egy nagyon bátor és határozott lépés volt, amiért meg is kaptuk a magunkét a néptánc közösség ortodox nézeteket valló részétől.  Ezt legalább annyira túldimenzionáltnak éreztem, mint az alternatív kör túlhajszolt dicséretét is. Azt hiszem, az igazság valahol középen van. Bizonyítanunk kell, hogy a néptánc igenis alkalmas aktuális kérdések megjelenítésére. Meghoztuk azt a döntést, hogy a tradíciót nyelvként kezeljük, amely sokféle megfogalmazásra alkalmas. Tradicionális, populáris vagy éppen kortárs megfogalmazásra. Szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a néptánc nagyszoknyás, bajszos, vidáman csujjogató táncosok gyülekezete. Kinyitottunk egy spektrumot, ez a szakma és a közönség visszaigazolása szerint is jó döntés volt. A hagyomány nem múzeum, képes aktuális lenni, meg kell találni azt a közlési formát, amellyel a ma embere számára is átélhető lehet.
Örülnék, ha a független szakma, a kortárs alkotók jobban támaszkodnának a mi saját tradíciónkra, és ebből hoznák létre a maguk sajátos világán keresztül művészetüket. Tényleg helyénvaló, hogy az általam látott művek jó része Tokióban vagy Stockholmban is készülhetett volna? Csak azért tekintjük magyarnak őket, mert magyar pénzből, magyar alkotók hozták létre őket? Miért több például egy butoh, mint a saját kultúránk? Izgalmas problémákat felvető, azokat jól színpadra állítani képes alkotók miért folyamodnak inkább a kontakt mozgásvilágához, ahelyett, hogy a miénkből alakítanának ki egy olyan mozgásrendszert, amely példa lehetne a világ számára?

A néptánc mennyire megbecsült ma a táncművészeten belül?
Úgy látom, a táncművészet alapjaiban nincs a megfelelő helyén, a műfaji kérdések ebből a szempontból másodlagosak. Mégis talán kimondható, hogy a szociálliberális kormányzás nyolc éve alatt a kultúrpolitika inkább az alternatív művészetet tekintette támogatandónak, mint mondjuk a népi kultúrát. Most új politikai kurzus van, vélhetően másfajta irányokkal, én reménykedem, hogy a népi kultúra nagyobb támogatásban részesül majd, miközben a kortárs tánc és a klasszikus balett is megkapja az őt megillető elismerést.

Mivel ünneplik az együttes hatvanadik születésnapját?
A bennünket érő megszorítások miatt, ami a Hagyományok Háza esetében 61 millió forint volt, ebben az évben nem tudunk új bemutatót tartani, még ha szellemi potenciál lenne is rá. Az általam kialakított művészetfilozófia szerint újra és újra leverjük azt a bizonyos cölöpöt, ami a tradícióban való megmerítkezést jelenti, majd olyan műsor következik, amely ezt a tradíciót szabadabban, átértelmezettebben használja. Most újra ahhoz a ciklushoz érkeztünk, hogy leverjük a cölöpöt, két autentikus bemutatót szeretnénk a következő évben, amelyek persze az eddigiekhez hasonlóan színházként fognak megjelenni, a tradíció és a táncoló ember felmutatásával.






Az interjút és a fotókat készítette: Halász Glória