10 évnyi intenzív klasszikus balett, néptánc, jazz- és modern tánc tanulmányokat (tanáraim: Lieszkovszky Melinda, Éhn Éva, Somogyi Tibor, Jeszenszky Endre, Risa Steinberg, Clay Taliaferro, Joe Alegado, JoAnna Mendl Shaw, Vicky Shick, David Zambrano, Doug Elkins, stb.) követően 1984-ben alakítottam meg első társulatomat, a Berger Táncegyüttest, amely sokáig az egyetlen félhivatásos modern táncegyüttes volt Magyarországon. A csoport jó néhány évig pénzügyi támogatás nélkül, de munkáját professzionális szakmai színvonalon végezve működött. A társulat szakmai körökben és a közönség körében is egyre ismertebbé vált, különböző tánc- és mozgásszínházi fesztiválokon lépett fel Magyarországon és külföldön egyaránt. 1990-ben "Kiváló Együttes" címet kaptunk, és 1991-ben II. díjat nyertünk az Első pordenone-i (Olaszország) Nemzetközi Koreográfusi Versenyen.
Kilenc nehézségekben és sikerekben gazdag év után, új utakat és inspirációt keresve a hollandiai Arnhemben lévő Művészeti Főiskola Európai Táncművészet Fejlesztési Központ (EDDC) tagozatának a hallgatója lettem, ahol 4 évig tanultam. Mestereim a poszt-modern tánc kiemelkedő egyéniségei voltak, többek között: Steve Paxton, Nancy Stark Smith, Simone Forti, Sally Silvers, Amos Hetz, Mary Fulkerson, Eva Karczag. Diplomám megszerzését követően 1997-ben visszatértem Magyarországra, és megalakítottam a Berger Gyula és Barátai Táncszínházat. Darabokat készítek, tanítok a Trafó Kortárs Művészetek Házában, és néhány kollégámmal létrehoztuk az L1 Független Táncművészek Társulása elnevezésű alkotóközösséget, amelyet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma éves működési támogatásban részesít, csakúgy, mint a táncszínházat. Az évek folyamán jónéhány hazai és külföldi alkotóval, zeneszerzővel dolgoztam együtt, pl.: Artus Táncszínház, Willi Dorner (Ausztria), Eva Karczag (Hollandia), Michele Larsson (USA) - tánc, Horgas Ádám, Márkos Albert, Árvai György - zene. Az utóbbi években Ladjánszki Márta vált állandó alkotó és előadótársammá. Közösen készített térspecifikus darabunkat (Majdnem 3), amely egy trilógia első része, Budapesten kívül előadtuk már Olaszországban, Portugáliában, Ausztriában is.
Néhány bemutatott és jelenleg is repertoáron lévő művem:
Majdnem 3
Pont 3
Habcsók és más
Masszív
Gátlásom rád!
Rose
A Berger Gyula és Barátai Táncszínház elnevezésű előadó-művészeti társulás az 1984-ben, a magyarországi kortárs táncművészet megszületésének idején létrejött, és majd' 10 évig eredményesen működő Berger Táncegyüttes szellemi örököse, művészi folytatása. Az együttes vezetője, Berger Gyula 1997-ben, 4 éves hollandiai tanulmányútjáról (European Dance Development Centre, Arnhem, 1993-96) hazatérve alakította meg az új társulatot, amely igyekszik művészileg hiteles, korszerű és gondolatébresztő módon megfogalmazott darabokkal válaszolni a modern életvitel és életszemlélet mély ellentmondásaiból fakadó kihívásokra. Célja az emberi személyiség bonyolultságának és irracionalitásának minél hívebb visszatükrözése olyan produkciók létrehozásával, amelyek vállalják a kockázatot és elhagyják a járt utat a járatlan kedvéért. A darabok a lehető legváltozatosabb témákat dolgozzák fel, a lehető legváltozatosabb módokon - olykor mélyen behatolva a személyiség árnyékos területeire. Erre a szemléletmódra ugyanakkor jellemző a játékosság, és a humor is megcsillan az előadásokban, amelyek mindig szórakoztató és izgalmas szellemi kalandra hívják a közönséget.