Gombai Szabolcs
1973-ban születtem Dunaújvárosban. 1985-ben kezdtem táncolni a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttesben Szögi Csaba vezetése alatt, ahol már gyermekfejjel megismerkedhettem a folklórból táplálkozó táncszínházi műhellyel, ahol olyan kiváló alkotók dolgoztak, mint Janek József, Énekes István, Szögi Csaba és Bognár József. 1988-tól a Szegedi Táncművészeti Szakközépiskolában tanultam. Ebben az időszakban a JATE Bálint Sándor Táncegyüttesének tagja voltam. 1989-ben a Békéscsabai Szólótánc Fesztiválon Junior díjat nyertem.
1992-ben kerültem a Novák Ferenc vezette Honvéd Táncszínházhoz, melynek táncosa, 2000-től táncos-szólistája lettem. Az együttes tagjaként több táncszínházi darabban is főszerepet táncolhattam: József és testvérei, Ludas Matyi, Fehérló fia, Országalma. A Honvéd Táncszínház két műsorában alkotóként is közreműködtem; a Ki népei vagytok? és a Mozgásőrületek című darabokban koreográfusként is kipróbálhattam magam. 2000-ben és a rákövetkező esztendő nyarán az Amerikai Egyesült Államokban vezettem néptánc kurzust.
Szintén 2000-ben a Bozsik Yvette Társulat két produkciójában (Tavaszi áldozat, Most ősz van) szerepeltem vendégművészként. 2004. augusztus 1-én a Bozsik Yvette Társulathoz szerződtem. Itt az elmúlt fél esztendőben a következő darabokban táncoltam: Állatfarm, Táncterápia, Bacchanália, Csoportterápia, Lakodalom, A bál, avagy a táncos mulatság, Comedia dell'arte.
Tanulmányok:
- 1988-1992 Szegedi Táncművészeti Szakközépiskola
- 1996-2000 Táncművészeti Főiskola Néptáncpedagógus Szak
- 2001- Pécsi Tudományegyetem Művelődésmenedzser Szak