A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.
Kelemen Erika



Kezdetek:

A versenytánccal egészen fiatalon, 12 évesen ismerkedtem meg gyerekkori barátomnak köszönhetően. Őt beíratták szülei a kezdő társastánc csoportba, melybe én is csatlakoztam. Azóta a tánc életem szerves részét képezi. Élsportolóként nap, mint nap ezzel foglalkozom, mivel számos hazai és nemzetközi versenyen szeretném a továbbiakban is eredményesen képviselni hazánkat. Fontos számomra, hogy az általunk tanított párosoknak a lehető legjobb formámat és tudásom legjavát adjam óráról órára. Szorgalmas munkánknak köszönhetően több kategóriában neveltünk már ki országos-, területi-, diákolimpiai bajnokokat.



Partner:

Partnerem, aki egyben vőlegényem is: Kovács László. Több mint 10 éve táncolunk együtt.



Legkiemelkedőbb eredményeim:

A magyar versenytáncosok körében az MTASZ (Magyar TáncSport Szakszövetség) Latin-amerikai táncok magyar ranglistáján és az WDSF (World Dance Sport Federation) világranglistáján is az egyik legkiemelkedőbb pozícióval büszkélkedhetünk.


5 éve vagyunk aktív tagjai a Magyar Válogatott keretnek, valamint a Világjátékok felkészülési keretnek is.





- 1. hely - S-Osztályos Országos Bajnokság



- 2. hely - Európai-Uniós Egyetemi Bajnokság



- 3.hely - Latin - amerikai táncok Magyar Bajnoksága



- 4. hely - Közép-Európa Bajnokság latin-amerikai táncok



- 5.hely - Tíztánc Magyar Bajnokság



- Országos Bajnok számos osztályban és korosztályban



- 2 alkalommal zánkai Diákolimpiai bajnok



- IDSF Latin Világbajnokságon képviseltük Magyarországot, New Yorkban 2010-ben



- IDSF Európa Bajnokságon képviseltük Magyarországot, Németországban 2009-ben



Tanulmányok:

Végzettségem: 2010-ben diplomáztam az Általános Vállalkozási Főiskolán- Nemzetközi tanulmányok szakon, ami mellett rendelkezem Irodavezetői és Gazdálkodási menedzserasszisztensi végzettséggel is.