Minden évben április 29-én ünnepli a világ a Tánc Világnapját. Ezen a napon, a táncművészet legnagyobb ünnepén a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége már hosszú évek óta gálaestet rendez, amelynek keretében adják át a Szövetség szakmai díjait, többek között az évad legjobb női, férfi és pályakezdő táncművésze, az Életmű-díj és a legjobb alkotó díja is kiosztásra kerül. – mondta el Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke, aki ismertette a Tánc Világnapi Gála programját és a 2016-os táncszakmai díjakat, valamint az Imre Zoltán-díj, az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány díjait, és a Fülöp Viktor ösztöndíjakat egyaránt.
A Nemzeti Táncszínház a Millenáris Teátrum átépítésével kapja meg a magyar professzionális táncművészet rangjához méltó új játszóhelyét. A beruházás elkészültéig azonban alternatív játszóhelyeken állítja színpadra repertoárját. A 2016/2017-es évadban az alternatív játszóhelyeink számát három nagy hírű helyszínnel bővítjük – vette át a szót Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója, bejelentve ezzel a Nemzeti Színházzal, a Zeneakadémiával és a Millenáris Parkkal tervezett együttműködésüket. Az új helyszíneken kívül a MOM Kulturális Központ, a Várkert Bazár, a Bethlen Téri Színház és a Marczi Közösségi Tér mellett a Müpában továbbra is rezidens intézményként működik a Táncszínház.
Ertl Péter kiemelte, hogy a 2016/2017-es évadban is számos bemutató és budapesti premier szerepel a terveik között, illetve másodszor rendezik meg a most már 16 napos nyári programsorozatukat, a Táncbazárt, Budapest egyik legszebb helyén, a Várkert Bazár Öntőház udvarán. A színház szakmai programját immár tizennegyedik alkalommal színesíti a keszthelyi Táncpanoráma, a Nemzeti Táncszínház és a Balaton Kongresszusi Központ és Színház közös szervezésében.
Ertl Péter hozzátette, hogy a Nemzeti Táncszínház a magyar tánchagyomány és kortárs táncművészet támogatója és őrzője, amely évente negyven társulat, több mint 350 előadásának biztosít fellépési, bemutatkozási lehetőséget. Az intézmény repertoárja a néptánctól a klasszikus baletten át a kortárs táncig terjed, és nyitott minden korosztály felé.
A sajtótájékoztató harmadik megszólalójaként, Kiss János, a Magyar Táncművészek Szövetségének társelnöke, a Győri Balett igazgatója bemutatta a hazai táncszakma programnaptárját, különös tekintettel a következő időszak legnagyobb szakmai eseményeire és fesztiváljaira.
A táncfesztiválok évről-évre bővülő programkínálatában idén is számtalan remek esemény lesz: a 7. Nemzetközi Monotánc Fesztivál, A Tánc fesztiválja, a XII. Magyar Táncfesztivál, az V. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál, a X. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó, az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek XII. Találkozója, a 2. Infinite Dance Festival, a V. Sissi Őszi Tánchét valamint a Táncbazár és a Keszthelyi Táncpanoráma is szeretettel várja a fesztiválozó közönséget.
A MAGYAR TÁNCMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2016. ÉVI SZAKMAI DÍJAI
Az évad legjobb végzős növendéke-díj:
• Gláser Márton – a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola,
Szakközépiskola és Kollégium Táncművészeti tagozatának végzős növendéke
• Jurák Bettina – a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola Tánctagozatának végzős növendéke
• Papp Tamás – a Magyar Táncművészeti Főiskola Táncos és Próbavezető szak divattánc szakirány végzős hallgatója
Az évad legjobb pályakezdő táncművésze-díj
• Balázsi Gergő Ármin – balettművész, Magyar Nemzeti Balett
• Maurer Milán – táncművész, Frenák Pál Társulat
• Pirók Zsófia – táncművész, FlamenCorazonArte Táncszínház
Az évad legjobb férfi táncművésze-díj:
• Leblanc Gergely – balettművész, magántáncos, Magyar Nemzeti Balett
• Sánta Gergő András – táncművész, Magyar Nemzeti Táncegyüttes
• Vati Tamás – táncművész, Bozsik Yvette Társulat
Az évad legjobb női táncművésze-díj:
• Melnik Tatiana – balettművész, első magántáncosnő, Magyar Nemzeti Balett
• Ujvári Katalin – táncművész, magántáncos, Pécsi Balett
• Ürmösi-Ince Mária-Terézia – táncművész, Háromszék Táncegyüttes
Az évad legjobb alkotója-díj:
• Velekei László – Harangozó-díjas táncművész, koreográfus, a Győri Balett művészeti vezetője
A Táncoktatásért-díj:
• Brieber János – főiskolai tanár, Magyar Táncművészeti Főiskola
A Tánctudományért-díj:
• Dr. Ratkó Lujza – a néprajztudomány kandidátusa, főiskolai docens, Jósa András Múzeum – Nyíregyháza
A Táncművészetért-díj:
• Bombicz Barbara – táncművész, koreográfus, a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium igazgatója
Életmű-díj:
• Molnár Ferencné Mák Magda – táncművész, balettmester
A Magyar Táncművészek Szövetsége szakmai díjai mellett átadásra kerülő díjak:
Az Imre Zoltán Alapítvány díja:
Imre Zoltán-díj
• Hód Adrienn – Lábán Rudolf-díjas táncművész, koreográfus, a Hodworks művészeti vezetője
Az Ifj. Nagy Zoltán Alapítvány a Táncművészetért díjai:
A NAGY Alakításért-díj
• Popova Aleszja – Kossuth-díjas, Érdemes Művész, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa
A NAGY Alakításért Különdíj:
• Guti Gerda – főiskolai hallgató, Magyar Táncművészeti Főiskola táncművész BA klasszikus balett szakirány VIII. évfolyam
A 2016. évi Fülöp Viktor Táncművészeti Ösztöndíj nyertesei:
Klasszikus balett kategória:
• Kerekes Soma Lőrinc – táncművész, Pécsi Balett
• Matola Dávid – táncművész, Pécsi Balett
Kortárstánc kategória:
• Mangi Kornélia – táncművész
• Széki Zsófia – táncművész, Inversedance I Fodor Zoltán Társulata
• Tokai Rita – táncművész, magántáncos, Miskolci Balett
Néptánc kategória:
• Farkas Fanni Rita – táncművész, Magyar Állami Népi Együttes
Koreográfus kategória:
• Fülöp László – koreográfus
Tánctudományok kategória:
• Gera Anita – táncművész, koreográfus, táncpedagógus
• Sághy Alexandra – táncművész, táncpedagógus, Budapest Táncszínház
• Szemessy Kinga Zsófia
Forrás: NTSZ
Fotók: Dusa Gábor