2016. május 10-én 20.30-kor adta át Urbanovits Krisztina és Forgách András a 2015-ös esztendő legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjakat. Az átadón elhangzott a Lábán-kuratórium állásfoglalása a kulturális folyóiratok ellehetetlenülése kérdésében.
A Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak, alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére 2005 őszén szakmai díjat alapított. A XX. századi európai modern táncművészet legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett elismerés odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és szakújságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcéna jelenségeit.
A zsűri a 2013-as év során Magyarországon bemutatott táncelőadásokat tekintette meg, majd a tagok megnevezték azt az 5 produkciót, melyet méltónak tartanak a Lábán Rudolf-díj elnyerésére. A kritikusokból és szakújságírókból álló testület közvetlenül a díj átadása előtt titkos szavazással döntött arról, hogy mely két produkció alkotója kapja meg az elismerést.
A 7 nominált alkotás közül, a szakmai kuratórium döntése szerint az Artus és a Nemzeti Táncszínház koprodukciója, a Cseppkánon - Hogy vagy Hérakleitosz? és Marcio Canabarro – Molnár Csaba Tropical Escape című előadása érdemelte ki a 2015-ös év legkiválóbb táncelőadásának járó Lábán Rudolf-díjat.
Az elismerést az alkotók 2016. május 10-én 20.30 órakor vették át a Trafó Kortárs Művészetek Házában tartott ünnepélyes díjátadón, amit a Tünet Együttes rövid műsora színesített. A Lábán Rudolf-díjjal járó emlékplakettet Urbanovits Krisztinától és Forgách Andrástól vehették át a díjazottak.
Artus - Nemzeti Táncszínház: Cseppkánon - Hogy vagy Hérakleitosz?
A Lábán-kuratórium tagjai
Artner Szilvia Sisso – újságíró, kritikus
Fuchs Lívia – tánctörténész, tánckritikus
Halász Tamás – tánckritikus, szerkesztő
Králl Csaba – tánckritikus
Rényi András – esztéta
Százados László – művészettörténész
Török Ákos – tánc és színházkritikus
Lábán Rudolf táncos-koreográfus, táncelméleti kutató 1879-ben született Pozsonyban, tanulmányait Budapesten, Párizsban, Bécsben végezte. Első iskoláit 1910-ben Münchenben és a svájci Asconában alapította, később Zürichben, Nürnbergben, Stuttgartban, Mannheimben, Hamburgban, Berlinben és Angliában dolgozott. Az ő nevéhez fűződik az „ideális" táncszínház modellje, a térharmónia-elmélet és a kinetográfia, vagyis a táncjelírás is. Számos intézményt, mozgásstúdiót alapított, ahol tanítványai tovább folytatják az általa elkezdett tevékenységet.
Marcio Canabarro – Molnár Csaba: Tropical Escape - Fotók: Schiller Kata
A LÁBÁN RUDOLF-DÍJRA NOMINÁLT 2015-ÖS ÉVI PRODUKCIÓK:
(az előadáscímek szerinti alfabetikus sorrendben)
Timothy and the things: Anyádék rajtam keresnek
Alkotó, előadó: Cuhorka Emese, Fülöp László
http://sinarts.org/blog/2015/10/28/timothy-and-the-things-anyadek-rajtam-keresnek/
Artus - Nemzeti Táncszínház: Cseppkánon – Hogy vagy Hérakleitosz?
Koreográfus, rendező: Goda Gábor
http://www.artus.hu/hu/repertoar/cseppkanon
TranzDanz: Déja vu
Koreográfus: Kovács Gerzson Péter
http://momkult.hu/esemeny/deja-vu-kovacs-gerzson-peter-tranzdanz-ntsz/
Molnár Csaba: Eclipse
Rendező, koreográfus: Molnár Csaba
http://trafo.hu/hu-HU/2y
Cipolla Collectiva: Öböl
Alkotó, előadó: Nagy Csilla, Vavra Júlia
http://mu.hu/aktualis-musor/2016-aprilis/item/183-2016-aprilis-24-19-ora.html
Réti Anna – Ricardo Machado: Point of You
Alkotó, előadó: Réti Anna, Ricardo Machado
http://trafo.hu/hu-HU/pointofyou
Molnár Csaba – Marcio Canabarro: Tropical Escape
Alkotó, előadó: Molnár Csaba, Marcio Canabarro
https://www.facebook.com/events/1691109314437824/
A 2015-ös év legjobbnak ítélt táncműveinek listáját és a produkciók laudációit a Lábán-kuratórium a Trafó honlapján és a szinhaz.net-en hozta nyilvánosságra.