A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Idén is újdonságokkal gazdagodva rendezi meg a Győri Balett a Magyar Táncfesztivált 2016. június 20-26. között Győrben. A korábbi hagyományoknak megfelelően az elmúlt egy év legizgalmasabb és legértékesebb hazai táncprodukcióit kínálja a rendezvény 7 nap alatt közel 50 produkció valamint számos más kísérőprogram és szakmai tanácskozás egészíti ki a palettát. A hazai előadók mellett több külföldi vendégjáték is látható lesz. Idén nemcsak élvezni, de tanulni is csábítja a fesztivál a táncszerető közönséget. A II. János Pál tér szabadtéri színpadán több populáris műfajban is zajlik majd oktatás (salsa, argentin tangó, magyar néptánc, streetdance).

birdiegyor2016
Frenák Pál Társulat: Birdie

A kiemelt előadások színtere idén is a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpada lesz, ahol a június 20-án, hétfőn 19.00-kor kezdődő Ünnepi Gála műsorát a Győri Balett legújabb darabja a Belső hangok című szimfonikus balettmű nyitja. Velekei László Harangozó-díjas koreográfus, a társulat művészeti vezetője alkotott rendkívül izgalmas etűdökből álló mozaikot, ahol különböző karakterek belső monológjai reflektálnak a külső világ kihívásaira, elvárásaira. Az est különleges vendége az Izraeli Balett lesz, amelynek művészeti igazgatója Móray Máté ezer szállal kötődik Győr városához, hiszen a társulat egykori táncosa. A társulat szólistái a Hamupipőke című balettből adnak elő részletet. A Brnoi Nemzeti Színház Balett Társulata saját művel, a Black and White egy részletével érkezik. A Magyar Nemzeti Balett vendégszereplése már hagyomány a nyitógálán, egyik újabb darabjukkal a svéd Johan Inger „őrült” Bolero - verziójával, a Walking Maddel jönnek Győrbe. A Magyar Táncművészeti Főiskola végzősei által bemutatott Vivaldi A négy évszak című előadásából láthatja a győri közönség az Ősz tételt.

A Nagyszínpad egyaránt otthont ad a tradicionális klasszikus balett műveknek (Kassai Állami Színház Balett Társulata: Csipkerózsika), és a hazai kortárs és innovatív kísérletező alkotók darabjainak. A Frenák Pál Társulat a fesztiváldíjas, életrajzi ihletésű Birdie című alkotást, az idén 25 éves Budapest Táncszínház a Doze című művet, a Bozsik Yvette Társulat a legújabb klasszikus görög témájú Oidipuszt, a Szegedi Kortárs Balett pedig Enrico Morelli olasz vendégkoreográfus nagy sikerű darabját a Moderato Cantabillét adja elő.

Június 24-én a határontúli magyar néptáncegyütteseké a terep, ekkor a Maros Művészegyüttes és az Ifjú Szívek Táncszínház lép fel. A hazai kortárs és tradicionális néptánc nagyágyúi – Magyar Állami Néptánc Együttes, Duna Művészegyüttes – egy külön tematikus napon, június 22-én állnak színpadra. A zárónapon ismét látható lesz a Recirquel Újcirkusz Társulat, amely előadásaiban a táncművészet kifejező erejére is támaszkodik.

Az idei rendezvény folytatja a tavaly megkezdett egyedülálló művészeti seregszemlét, a Gyermek Táncfesztivált. Immár a második alkalommal szavazhatnak a kis nézők arany babokkal a leginkább tetsző előadásokra a Vaskakas Művészeti Központban. A programsorozatot a házigazda Győri Balett legújabb kicsiknek szóló darabja, a Szegény Dzsoni és Árnika nyitja. A Kossuth-díjas Lázár Ervin csodás fordulatokban gazdag művét Lakatos János Nívó-díjas koreográfus formálta táncjátékká az író születésének 80., valamint halálának 10. évfordulójára. A darab az április 20-i budapesti bemutatót követően először kerül a győri közönség elé.
A gyerekelőadások között szerepel majd az Inversedance - Fodor Zoltán Társulat: Elvarázsolt kastély, a Maros Művészegyüttes: János vitéz, Góbi Rita: Pici Bonbon és a Pécsi Balett: A kis herceg, valamint ifjúsági előadásként a Tünet Együttes: Az éjszaka csodái a című darabja. A Gyermek Táncfesztivál együttműködő partnere a Nemzeti Táncszínház.

A kísérletező kamaraműveknek a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Terme ad otthont: Grecsó Zoltán: Egy faun alkonya, Mészáros Máté: Hinoki, Feledi János-Feledi Project: Rekviem, Vörösmarty Színház Táncprodukciója: Hekabé, András Lóránt Társulat: Fade Out, Roni Chadash: “Ani-Ma”, Radiobalett: A szerelem természete, a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Balett közös produkciója: Fenevadak.

szkbgyor2016
Szegedi Kortárs Balett: Moderato Cantabile

A Minden, ami tánc! szabadtéri programunk mottóját követve Lakatos János koreográfus-táncművész „Tánc és… Erotika; Kreativitás; Technológia; Egészség” című előadássorozata a Győri Nemzeti Színház IV. emeleti próbaterméből kialakított Fesztivál Moziban segít majd estéről-estére megérteni a tánc alkotási folyamatát.

A fesztivál ideje alatt látogatható lesz Eifert János fotóművész Geometria című kiállítása a színház csillárszintjén. A tárlat megnyitóján Lőrinc Katalin sajátos performanszot ad elő Lörinszky Attila nagybőgős közreműködésével, ahol egy zenész és egy táncos improvizációja révén alkotnak egy egységet a hangok és a mozdulatok.

A fesztivál az előző évhez hasonlóan szabadtéri ingyenes programokat is kínál Győr belvárosában, a II. János Pál téren, ahol tömegeket vonzó, könnyedebb táncelőadások lesznek láthatók, koncertek és táncházak várják az érdeklődőket. Idén a tér megújult fesztivál külsővel várja a vendégeket.

A rendezvény nemcsak a közönség, a táncrajongók legnagyobb „all inclusive” élménytára, hanem egyben a szakma képviselőinek fontos találkozási fóruma is. Bemutatkozik az NKA újonnan felállt Tánckollégiuma, az MMA fórumon pedig a táncművészet helyzetéről és kitörési pontjairól lesz szó.

Idén első alkalommal a XII. Magyar Táncfesztivál helyszíneiről élő bepillantást nyújtunk az érdeklődőknek. A Hungary-Live.com segítségével weboldalunkon is megtekinthetik próbáinkat, emellett élő bejátszásokat is láthatnak előadásainkból.
A téren a fesztivál ideje alatt ingyenes internetelérést biztosítunk a résztvevők számára, melyen keresztül a rendezvénysorozat programfüzete azonnal elérhető.


Fesztivál műsorfüzete: 
http://issuu.com/gyb8/docs/oldalak?workerAddress=ec2-54-85-250-233.compute-1.amazonaws.com

További részletes infók:
www.magyartancfesztival.hu
www.gyoribalett.hu