A Sziget a Szabadság szigete. Nekünk pedig a szabadság – sok egyéb más mellett – a kreativitást is jelenti, ezért támogatjuk elkötelezetten a művészeket és a művészeti projekteket. Mert az élményektől, inspirációktól csak többek leszünk, legyen az zene, tánc, színház, képzőművészet, installáció vagy bármi. Meghatároz minket az a környezet, ami körbevesz bennünket, ezért a Szigetet mindig is úgy álmodtuk meg, hogy a formák, a terek, a színek vagy épp a mozgások funkciót kapjanak és élményt, emléket, örömöt adjanak a legváratlanabb pillanatokban.
SZÍNHÁZ- ÉS TÁNCSÁTOR
A Színház- és Táncsátor a már megszokott módon, napi két előadással mutatja be a magyar és a nemzetközi kortárstánc világ már jól ismert alkotóit, illetve a fiatalabb generáció képviselőit is. Japántól Izraelen át Argentínáig a világ számos országát képviselik majd a fellépők. A sátor melletti szabadtéri színpadon reggel jóga, kora délután a különböző táncműfajokba kóstolhatnak bele a Szitizenek, ugyanitt késő délután és este a fiatal kortárstánc és mozgásszínházi előadások lesznek láthatók.
NAGY UTCASZÍNHÁZ
Idén a Nagy Utcaszínház fellépője a francia Transe Express társulat, akik egyszer már 2007-ben elkápráztatták a Sziget közönségét. Idén a legújabb előadásukkal, a MÚ című produkcióval látogatnak el hozzánk. A Transe Express Mú című előadása egy varázslatos utazásra invitál Jules Verne világába, ahol a víz alatti mélység legmélyebb bugyrain, tűzön és levegőn át követhetjük a társulat tagjait egészen a Holdig. A fellépők monumentális elemek, színészek, akrobaták, táncosok, énekesek, zenészek, színek és fények segítségével, mintegy alkimistaként mutatják be a négy alapelemet és kalauzolják a közönséget térben és időben egyaránt. Látványos és magával ragadó produkció egy fantáziavilágba, mely garantáltan elvarázsol!
CIRQUE DU SZIGET
Két hatalmas sátor és egy szabadtéri színpad felváltva kínálja a világ minden tájáról érkező cirkuszművészeinek látványos és magával ragadó produkcióit. Bemutatkoznak hazai és külföldi cirkusziskolák és nemzetközi hírnévnek örvendő társulatok. Nem véletlenül mondják a Szitizenek, hogy legalább egyszer kötelező ellátogatni erre a helyszínre, az élmény és felszabadultság ugyanis garantált. Este pedig ámulatba ejtő tűzzsonglőr show zárja az egész napos mutatványsorozatot.