A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

BEMUTATÓ: 2016. szeptember 23. 19:00 óra MÜPA  - Fesztivál Színház, az Európai Hidak 2016 sorozat keretében

A francia koprodukcióban létrejött bemutató Toulouse-Lautrec festőien groteszk világát idézi fel. Az aranykornak nevezett előző századforduló Párizsának ellentmondásos atmoszférája elevenedik meg olyan vizualitás keretében, mely Lautrec világának 21. századi posztimpressziója. Az előadás egyben emlékmű, mely a halandóságra, de a lélek halhatatlanságára és a történelmen átívelő örök emberi kérdésekre világít rá. A produkció egyfajta forszírozott szórakoztatás, amelynek műfaji meghatározása a cabaret grotesque. Az élő zenei előadásban - többek között - közreműködik a neves koloratúrszoprán, Kolonits Klára, Philipp György zenei vezető, bábszínészek és táncosok (maga Gergye Krisztián is), megvalósítva a Gergyére jellemző műfaji sokszínűséget. A szereplők olyan neves művészeket jelenítenek meg, akik meghatározók voltak az 1900-as évek Montmartre-jának művészi közegében. A teljesség igénye nélkül: Aristide Bruant, Vincent van Gogh, Mademoiselle Cha-U-Kao, Chocolate, La Goulue, Valentin le Désossé, Oscar Wilde, Yvette Guilbert és természetesen Henri de Toulouse-Lautrec.
Az összművészeti előadás, önironikus humorával túlmutatva a társadalomkritikán, az ember, a bohóc legmélyebb tragédiáját keresi. A szórakoztatás és a színpadi kiszolgáltatottság, a valódi szabadság és a szabadosság kontrasztjából kérdezünk rá emberi minőségünk lényegére.

Az alkotók külön köszönetet mondanak a Budapest Bábszínház műhelyének. A produkciót Roboz Ágnes mesternőnek ajánlják.

A Müpa, a Gergye Krisztián Társulat és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.

gergye lautrec
Fotó: Dömölky Dániel

Közreműködők:

Kolonits Klára
koloratúrszoprán
Philipp György
ének, zene
Tárnok Marica
báb
Mahji Torres (FR), Lőrinc Katalin, Barabás Anita, Gergye Krisztián
tánc


Alkotók:

Honegger, Debussy, Satie, Chopin, Offenbach, Poulenc, Purcell, Mondonville, Yvette Guilbert, Aristide Bruant
zene

Béres Móni
jelmez

Hoffer Károly
bábterv

Károlyi Balázs
smink, maszk

Karcis Gábor
vetítés

Vajda Máté
fény

Kiss Réka Judit, Pálosi Bogi
produkciós asszisztens

Fazekas Anna
rendező asszisztens

Huszár Sylvia, Gáspár Anna
produkciós vezető

Philipp György
zenei vezető

Mahji Torres (FR)
társkoreográfus

Gergye Krisztián
rendező, koreográfus, látvány

Támogató: Nemzeti Táncszínház, Nemzeti Kulturális Alap, Emberi Erőforrások Minisztériuma