A Bakelit Multi Art Center harmadik alkalommal mutatja be az évente megrendezett berlini Magyar Kortárs Táncfesztivált december 5-11 között. A rendezvény a berlini közönségnek és a nemzetközi szakmának mutatja be a független magyar kortárs tánc színterét, mindeközben erősíti a kulturális szálakat Budapest és Berlin között. Ebben az évben változatos programok, kiemelkedő előadások mellett két tánckurzussal és egy kapcsolatépítő tréninggel várja az érdeklődőket a III. Magyar Kortárs Táncfesztivál szervező csapata – a berlini Dock11 Stúdióba és a Povverába.
2016. december 5-11. között harmadik alkalommal kerül megrendezésre a berlini Magyar Kortárs Táncfesztivál. A rendezvény lehetőséget teremt a hazai magyar tánctársulatok számára a berlini közönség és a nemzetközi szakma előtti bemutatkozásra. Ezáltal segít kiépíteni és fenntartani a Berlin-Budapest közötti táncművészeti hálózatot. A fesztivál különböző formákban járul hozzá a kapcsolatteremtéshez és az együttműködéshez: idén hat magyar társulat/egyesület lép színpadra a nem kizárólagosan berlini közönség előtt; két technikai-önismereti tánckurzuson vehetnek részt a hivatásos táncművészek; illetve egy kapcsolatépítő tréningnek köszönhetően a társulatoknak és a szakmának lehetősége nyílik az ismerkedésre, valamint a kapcsolati hálózat továbbfejlesztésére.
Fotó: Jókuti György
A fesztivált Fehér Ferenc Helló, Zombi című előadása nyitja. A sikeres autodidakta táncművész és koreográfus hűen saját formavilágához, állatias mozdulatvilága és harcművészeti elemek adaptációjával dolgoz fel aktuális mindennapi kérdéseket. A fesztivál második és harmadik napján is látható lesz az It Comes it Goes című előadás Somló Dávid és Vass Imre rendezésében-előadásában, amelynek helyszíne a berlini Povvera. Előadásukban a zene és a mozgás viszonyát, a változások természetét és az ismétlés nézőre gyakorolt hatását vizsgálják. A harmadik nap az L1 Egyesületé. Négy produkcióval várja az érdeklődőket az 1998-tól aktív társulat, Ladjánszki Márta, Koronkai Zsolt, Varga Zsolt, Kovács Emese, Valencia James és Herold Eszter főszereplésével. Az L1 alapvető célkitűzéseként határozza meg a kortárs tánc népszerűsítését, külföldi és magyar produkciók létrejöttének elősegítése, valamint tehetséges művészek munkáinak a bemutatása révén. Előadássorozatukban az összművészetiség, a kísérleti jelleg és a határok tesztelése kerül előtérbe. A fesztivál negyedik napján Szabó Réka társulata, a Tünet Együttes mutatja be Sóvirág című előadását a Dock 11-ben. A Sóvirág Fahidi Éva, egy 90 éves holokauszt túlélő és egy fiatal táncosnő, Cuhorka Emese duettjében mutatja be kettejük világának különbségeit és kapcsolódási pontjait. Közös nyelvük: a tánc. A rákövetkező napon a 2014-ben Lábán Rudolf díjra jelölt A szerelem természete című előadás látható a Rádióbalett előadásában. „Intim, lírai, szemérmetlenül szemérmes és egyben komolysága mellett is vicces önvallomás [ez] arról a tébolyult állapotról, amelyet amúgy szerelemnek hívunk.” - írja Fuchs Lívia az előadásról (Élet és irodalom 2013. május 3.) A fesztivált a Timothy and the Things zárja az Anyádék rajtam keresnek című előadásukkal, amely 2016-ban kapott jelölést a Lábán Rudolf díjra. Az előadásban új megvilágításba kerül a látszólag hasztalanul eltöltött idő, a hétköznapi érzések és helyzetek kérdése.
December 6-a és 11-e között Ladjánszki Márta és Fehér Ferenc tart műhelyfoglalkozást professzionális és haladó táncosoknak. Ladjánszki Márta kurzusa a tértapasztalásról szól: hogyan létezzünk a térben, hogyan mélyítsük el gondolatainkat az alkotói folyamat során ahhoz, hogy átadjuk magunkat a belülről jövő hangoknak. Fehér Ferenc pedig saját fizikai-állati mozgásvilágába vezeti be a táncosokat, amelyet kezdettől fogva folyamatosan alakuló formanyelvének tekint. Mindkét program a résztvevők képzelőerejére és kreativitására támaszkodik, amely által az egyéni gondolatok és felfedezések felszínre törhetnek.
A III. Magyar Kortárs Táncfesztivál keretén belül a fesztivál szervezője, a Bakelit Multi Art Center minden szakmabelit (táncosokat, koreográfusokat, társulatvezetőket, programszervezőket) meghív a december 9-ei kapcsolatépítő tréningjére. Ennek keretében az együttműködéshez kapcsolódó ötletekről, elképzelésekről és csereprogramokról kezdeményeznek beszélgetést, valamint bemutatkozik a fesztivál szervező kulturális központja, a budapesti Bakelit Multi Art Center.
A Bakelit Multi Art Center a 2000-es évek elejétől innovatív művészeti központként és rendezvényhelyszínként él a budapesti és a nemzetközi köztudatban. Kísérleti munkafolyamatok, műhelyfoglalkozások, tánc- és színházi előadások, koncertek, festészeti, grafikai és fotókiállítások, alkotói rezidenciák, próbák - röviden az összművészetiség és a térhasználati lehetőségek határozzák meg a Bakelit M. A. C. arculatát. Olyan újító nemzetközi projekteknek ad otthont a Bakelit, mint az európai uniós Be SpectACTive!, az L1danceFest vagy az évente megrendezésre kerülő Music Freedom Day. Mindemellett főszervezője az immár harmadik alkalommal megrendezett berlini Magyar Kortárs Táncfesztiválnak, amellyel bemutatkozási és kapcsolatépítési lehetőséget biztosít a kiemelkedő magyar tánctársulatok számára külföldi közönség előtt. A közönségbarát programok kidolgozásában és fejlesztésében a Trans Europa Halles évről évre megszervezett tapasztalatcsere- és vitaalapú találkozói segítik a Bakelitet új ötletek és programok kidolgozásában.
III. Magyar Kortárs Táncfesztivál Berlinben
A Bakelit Multi Art Center a 2000-es évek elejétől innovatív művészeti központként és rendezvényhelyszínként él a budapesti és a nemzetközi köztudatban. A 9. kerületben, a Soroksári út 164. alatt található központ egyedi eseményeivel, nemzetközi projektjeivel és különleges helyszíneivel vonzó szórakozási, ismerkedési és tanulási lehetőséget kínál az itteni művészetkedvelőknek, a külföldi közönségnek és a művészeknek egyaránt. Kísérleti munkafolyamatok, workshopok, tánc- és színházi előadások, koncertek, festészeti, grafikai és fotókiállítások, alkotói rezidenciák, próbák - röviden az összművészetiség és a térhasználati lehetőségek határozzák meg a Bakelit M. A. C. arculatát. Olyan újító nemzetközi projekteknek ad otthont a Bakelit, mint az európai uniós Be SpectACTive!, az L1danceFest vagy az évente megrendezésre kerülő Music Freedom Day. Mindemellett főszervezője az immár harmadik alkalommal megrendezett Berlini Magyar Kortárs Táncfesztiválnak, amellyel bemutatkozási és kapcsolatépítési lehetőséget biztosít a kiemelkedő magyar tánctársulatok számára a külföldi közönség előtt. A közönségbarát programok kidolgozásában és fejlesztésében a Trans Europa Halles évről évre megszervezett tapasztalatcsere- és vitaalapú találkozói segítik a Bakelitet új ötletek és programok kidolgozásában.
*****
Fehér Ferenc
Helló, Zombi!
45’
(táncszínház)
Bemutató: 2015. 10. 9.
Az előadás időpontja: 2016. 12. 05. 19:00
Helyszín: Dock 11, Berlin
Ez a darab egyszerre működik a műfaj szabályai szerint és annak paródiájaként.
A zombi létállapot nagyon elemi. Nincs egyéniség, nincs az animális szint előtti, alatti identitás.
Halhatatlanság, végtelen üresség, végtelen magány.
Nincsenek érzelmek,
nincsenek vágyak,
nincsenek betegségek,
nincsenek angyalok.
Csak egy dolog létezik, a sűrű sötétség.
A dolgok nagyon egyszerűen működnek.
Élő halottak vagyunk. A napjaink ismétlődő, végtelennek tűnő aszály.
Itt mindennap ugyanolyan. Az éhség folyamatos.
Ölni a legegyszerűbb.
Csak egy harapás! Csak egy kis harapás! Icipici harapás!
Az izgatott, hogy hogyan jeleníthető meg ez az állapot a színpadon, hogyan változtatja meg az ebbe való belehelyezkedés a színpadi jelenlétet, pontosabban hogyan számolódik fel egy bizonyos fajta színpadi jelenlét. Hogyan válik a test a céltalanság, az üresség, a hirtelen feltörő követhetetlen impulzusok játékszerévé. Annak ellenére, hogy a zombiból hiányzik minden, ami emberi és látszólag nagyon távol van a mindennapitól, mégis ijesztően ismerős.
Alkotók
Előadók, alkotók: Fehér Ferenc, Czap Gábor, Szitás Balázs
Fénytervező: Kovácsovics Dávid
Zene: Fehér Ferenc
Jelmez: Simon Judit
Szakmai konzultáns: Simon Judit
Koreográfia: Fehér Ferenc
Az előadás előzetese: https://www.youtube.com/watch?v=2-p8kXlw4Ls
Kritikák:
http://7ora7.hu/2015/12/18/nezd_ott_egy_zombi
http://revizoronline.com/hu/cikk/5784/feher-ferenc-hello-zombi-szkene-szinhaz/
http://www.tanckritika.hu/kategoriak/kritika/804-kutszegi-csaba-hej-zombi-horogd-el-a-notamat
http://fidelio.hu/tanc/2015/12/13/zombi_erectus_avagy_darwin_esete_az_eloholtakkal/
További információk: http://www.ferencfeher.hu/basetemplate.html
Somló Dávid & Vass Imre
It comes It goes - merengés a mulandóságon
32’
(táncszínház)
Bemutató: 2013, SPAZIO rezidenciasorozat
Az előadás időpontja: 2016. 12. 06. 19:00
Helyszín: Povvera, Berlin
Létezik statikus mozdulat, vagy egy helyben álló dallam? Ha a zene és a mozgás párhuzamosan haladnak egymás mellett, találkoznak a végtelenben? Transzformáció tanulmány, amelyben a változás az érzékelhetőség határát súrolja, mégis evidencia.
Minden változik. Még az is, ami elsőre mozdulatlannak tűnik. Az ismétlés által nem csak a színpadi események helyeződnek középpontba, hanem a nézői figyelem mechanizmusa is.
Az előadás a SPAZIO A Europian Network for Dance Creation rezidencia sorozat (2012-2013) folyamán fogalmazódott meg és Somló Dáviddal (zenész, zeneszerző) közösen alkotva nyerte el végső formáját az utolsó állomáson, Amszterdamban.
„A mozgás monotonitását és a monotonitás kiváltotta folyamatos, de csak árnyalatnyit módosuló testállapot-változásokat exponálja, (…), mely veszélyességénél fogva eleve kényelmetlenné teszi az oldott nézői szemlélődést.” Králl Csaba, Élet és Irodalom
Alkotók
Zene: Somló Dávid
Koreográfia: Vass Imre
Az előadás előzetese: https://vimeo.com/120963659
Kritikák
http://www.jatekter.ro/?p=11711
További információk:
http://imrevass.com/
http://davidsomlo.com/
L1 NAP
Koroknai Zsolt–Ladjánszki Márta–Varga Zsolt (L1 tagok) Meson Temporary 20'
Kovács Emese (L1-rezidens) and Horváth Márton Ádám (L1 tagok) ez a dolog itt komplex (és eladható) 10'
Valencia James (L1 tagok)A Világ és Én köztem 15'
Herold Eszter–Horváth Márton Ádám (L1 tagok) Fehér 17'
Támogatók: L1 Egyesület, EMMI, NKA
Az előadássorozat kezdésének időpontja: 2016. 12. 08. 19:00
Helyszín: Dock 11, Berlin
Az 1998-ban alapított, kezdetben főleg független magyar táncművészeket tömörítő L1 Egyesület egyik alapvető célkitűzéseként határozza meg a kortárs tánc népszerűsítését, külföldi és magyar produkciók létrejöttének elősegítése, valamint tehetséges művészek munkáinak bemutatása révén.
További információkért:
www.L1.hu / https://www.youtube.com/watch?v=gtxDRQqjc_U / www.martaatwork.com
Koronkai-Ladjánszki-Varga
Meson Temporary
20’
(élő zajzene élő installációval és tánccal - nyilvános tér-adaptáció)
Performansz / mezon temporary egyidőben élő zenés és képzőmûvészeti alkotás mozgásművészeti keretben, amely előre felépített vizuális - és zenei elemekkel, a puplic-tér adaptációjával felidézi Vallei Export/Tapp und Tastkino 1968-as bécsi utcai performanszát közel 50-évnyi távlatból. A mottó: "digitalizált média - Érintés és Érzékmozi"a performansz belső improvizativ feszültségét jellemzi, amely a káosz és a rend performatív aktusában, a néző szubjektív és fizikális jelenlétében és tárgyiasításában, akár a mezonális elemek, az új részecskék egy adott térben való viselkedésében jelenik meg. Az előadás mintegy tükröt tart környezetük publikus állagára, digitalizált médiumára, hogy rövid ideig tartó létezésük, állaguk a performansz tényeként maradjon fent mint a buborékkamera-felvétel az idő kondenzitásában.
Utalás Vallei Export/Tapp und Tastkino performansz-remix marginális kérdésként is felmerülő történelmi recitálására, ahol a társadalmi és szubjektív terek élhetősége, a digitális és unplugged felületek meghódítósában a „Totális Káosz” metrikáját latolgatja.
Az előadás remix szerkezete túllép tartalmi és tárgyi objektjein, egyedi közvetlen műként találkozik a befogadó térrel és a nézőközönséggel, egyesítve a társművészeti áthatásokat.
Alkotók
Látvány, zene: Koroknai Zsolt
Tánc: Ladjánszki Márta
Zene: Varga Zsolt
Jelmez: Butterfly
Támogatók: L1 Egyesület, EMMI, NKA
Az előadás előzetese:
https://www.youtube.com/watch?v=Js1RfsXQk5Y
További információkért:
www.L1.hu / https://www.youtube.com/watch?v=gtxDRQqjc_U / www.martaatwork.com
Kovács Emese
ez a dolog itt komplex (és eladható)
10’
(meditáció egy felvonásban)
Bemutató: 2016
A szólót a budapesti 2016-os SzólóDuó Nemzetközi Tánc fesztivál díjazottja volt.
A szóló egy hosszabb kísérletezési folyamat első fázisa egy performatív szituáción belül, amelynek középpontjában a táncos testéhez vezető, különféle utakon megközelíthető, személyiség és a személytelenség áll. A táncos tehát saját testével és személyiségével kísérletezett külső és belső nézőpontok szerint. A folyamat során egyre hangsúlyosabbá vált a test mint eltulajdonított tárgy és mint használati eszköz. A tökéletesség látszata mögött rombolás, szemfényvesztés, a test kifáradása, örök kielégületlenség és engedékenység rejlik. A vágy az, hogy a külső formáktól eljussunk az ember törékenységéig, sebezhetőségig és az egó hátrahagyásáig.
Mikor önazonos egy táncos, és mikor tűnik annak? Hogyan válhat hasonlóvá az előadó hús-vér teste a bábu vagy a tárgyak állapotához? Hogyan fogja a néző anyagként érzékelni a mozgásban lévő testet? Hogyan rejtheti el magát a táncos a leegyszerűsített kifejezések mögé, amelyek feszültséget okoznak, de beindítják a néző képzelőerejét? Egy adott pontot, előreláthatatlanul kitör ebből az állapotból, a személyiség nem tarthatja többé fogva magát. Ez az önuralom elveszítésének, az illúziók lerombolásának a pillanata, amelyre nem vagyunk felkészülve.
Alkotók
Koreográfus, előadó: Kovács Emese (L1 rezidens 2016-ban)
Zene: Horváth Márton Ádám (L1 tag))
Konzultáns: Lukács Gergő
Jelmez: Butterfly
Támogatók: L1 Egyesület, Workshop Foundation
További információkért: www.L1.hu
Valencia James
A Világ és Én köztem
15’
(táncszínház)
“Kilenc éve költöztem Magyarországra Valenciából, és hirtelen néger lány, két lábon járó csokibár, fekete Jezebel lett a büszke és szenvedélyes barbadosi táncosból. A Világ és Én köztemaz afro-karibi nő szempontjából reflektál a fehérbőrűek dominálta közép-európai létezésre, a személyiség komplex kérdésein és kínos velejáróin keresztül. Ta-Nehisi Coates afro-amerikai író (azonos című) díjazott bestseller regényéből kiindulva az előadás a sztereotípiák embert megsemmisítő erejét viszi színre.”
Valencia James Barbadosban született, szabadúszó előadóművész budapesti székhellyel, jelenleg az L1 Egesület tagja.
2010-ben végzett Magyar Táncművészeti Főiskolán. Három évig az Yvette Bozsik Társulat szóló táncosa volt, projektjeiben Juhász Katával, Grecsó Zoltánnal, Góbi Ritával, a Tünet Együtessel és Nina Kovval dolgozott egütt. 2014-ben elnyerte a Fülöp Viktor és danceWEB ösztöndíjat, amely által abban az évben a bécsi ImpulsTanz Festival for Contemporary Dance-on tanulhatott. 2013 óta kutatja a mesterséges intelligencia tánc- és előadóművészetekbe való alkalmazási lehetőségeit, majd megalapította az AI_am projektet. 2015-ben a TEDxDanubia, a TEDxGöteborg, a Buenos Aires-i International Joint Conference on Artificial Intelligence, valamint a vancouver-i International Symposium of Electronic Art keretében mutatta be projektjét.
Előadó, alkotó: Valencia James
Zeneszerző, hangtervező: Horváth Márton Ádám
Fénytervező: Grecsó Zoltán
Külön köszönet Berger Gyulának, Ivo Dimchevnek, Bognár Botondnak
Támogatók: L1 Egyesület, Workshop Foundation
További információkért: www.valenciajames.com
Herold Eszter
Fehér
17’
(táncszínház)
A szóló az egy éves CONVEX PROJECT nevű összművészeti együttműködés része, amelynek központi témája a női test és psziché korróziója és kiszáradtsága: a nő készen áll a megtermékenyülésre és az anyaságra, de egyedül van, és a vágyott gyerek nem érkezik. A projekt 9 darabból álló sorozatának - utalva a terhesség kilenc hónapos periódusára - a harmadik része a FEHÉR, amely az örökké tartó menyassznyi létet tematizálva. A fiatal lány boszorkánnyá hervad. A tisztaság fehér mocsokká változik.Az imán kívül a mozgás az egyetlen beszédforma. A szépség eloszlik. A rítusnak már csak a visszhangja hallatszik.
Előadó, alkotó: Herold Eszter
Tánc: Kántor Katalin
Zene, fény: Horváth Márton Ádám
Videó: Palman Zsuzsi
Támogatók: L1 Egyesület, Workshop Foundation, Nemzetközi Visegrád Alap, Jamila Jeřábková Award
Project conception, choreography: Eszter Herold
Dance: Katalin Kántor
Music, lights: Ádám Márton Horváth
Video: Zsuzsi Palman
Interjú: http://felonline.hu/2013/04/29/interju_herold_eszterrel/
További információkért: www.L1.hu / www.heroldeszter.wordpress.com
Tünet Együttes
Sóvirág, avagy a létezés eufóriája
100’
(táncszínház)
Bemutató: 2013, SPAZIO rezidenciasorozat
Az előadás időpontja: 2016. 12. 09. 18:00
Helyszín: Dock 11, Berlin
Egy 90 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő és egy fiatal táncosnő duettje.
Éva szenvedélyes öröm-kereső, Emese folyton mindenkit meg akar váltani. Éva nem szokott búcsúzkodni, Emese szeret hazajönni. Közös anyanyelvük a tánc. Éva az utolsó tanúk egyike. Gondosan megőrzött fiatalkori ruháit mintha csak Emesére szabták volna. Emese magas, Éva még mindig magasnak hiszi magát. Hasonlítanak.
Az előadás tétje és fő kérdése az, hogy van-e átjárás e két világ között, átadható-e a tapasztalat, vagy épp fordítva: meg lehet-e érteni egy mai fiatal problémáit egy olyan súlyú élettel a hátunk mögött, mint amilyen Évának jutott? Lehetséges-e kettejük Nagy Közös Tánca?
„Az öregember majdnem úgy tekint vissza az életére, mint a vándor a hegy tetején a lába előtt elterülő tájra. Mindent lát egyszerre - mi közelebb van, mi távolabb. De pont azért, mert egyszerre lát mindent, az idősíkok sem kronologikus rendben sorakoznak lelkében, hanem összefolynak.” (Fahidi Éva: A Dolgok Lelke)
A Tünet Együttes több mint tíz éve a független táncszínházi szcéna meghatározó szereplője. A társulat nem ismer műfaji határokat, előadásaikban egyenrangú elemként kezelik a szöveget és a mozgást. Fahidi Éva A Dolgok Lelke című memoár szerzője a holokauszt témájú fórumok közkedvelt előadója, elsősorban Németországban. Cuhorka Emese, megrögzött határátlépő, bátor, kísérletező kedvű előadó, aki számos nemzetközileg is sikeres produkció után újra a Tünet Együttessel dolgozik.
A sóvirág nem haszonnövény, a Debrecen környéki pusztákat borította a boldog békeidőkben. Alkalmazkodott a szikes talajhoz, az ólomgyökerűek családjába tartozik. Illata fanyar. Őshonos.
Alkotók:
Rendező: Szabó Réka
Szereplők: Cuhorka Emese, Fahidi Éva
Dramaturg: Peer Krisztián, Zsigó Anna
Fény: Szirtes Attila
Jelmez: Szűcs Edit
Speciális kellék: Haraszti Janka
Köszönet a HODWORKS-nek a Senki kosztümért
Kritikák:
http://www.revizoronline.com/hu/cikk/5788/tunet-egyuttes-sovirag-vigszinhaz/
http://index.hu/kultur/2015/10/12/fahidi_eva_interju_holokauszt/
http://gepnarancs.hu/2015/10/sovirag-avagy-a-letezes-euforiaja/
http://www.tanckritika.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=806:horeczky-krisztina-projekt-vagy-mveszet&catid=3:kritika&Itemid=2
http://www.thealter.hu/magyar/2016/fellepes/1174
http://tancelet.hu/hirek/3755-fahidi-eva-a-tuenet-egyuettes-uj-bemutatojaban
További információkért: www.thesymptoms.hu
Radioballet
A szerelem Természete
40’
(táncszínház)
„Nincs régebbi toposz a táncban, mint két ember bensőséges kapcsolatának testi reprezentációja. Ám a szavak sablonjaiból kicsúszó mámoros érzés, amit szerelemnek hívunk, a táncszínpadokon rég banalizálódott – könnyen olvasható gesztusokra, a szexus szépelgő vagy agresszív imitálására szűkült –, ezért különösen nehéz új nézőpontból és egyben a mozgások, gesztusok elkoptatott kliséit elkerülve beszélni arról, milyen is az a bizonyos csupa nagybetűs szerelem. A Radioballet két alkotó-előadójának viszont azért sikerülhetett, mert az irónia és az önirónia fedezékéből tekintettek az általuk megformált karakterek kezdeti bénázására, suta egymásra hangolódására, eszeveszett érzelemkitöréseire, törékeny megnyugvásaira, s végül a másik másságának elfogadására.”
(Fuchs Lívia, Lábán Rudolf Díj 2014. Laudáció)
„Intim, lírai, szemérmetlenül szemérmes és egyben komolysága mellett is vicces önvallomás arról a tébolyult állapotról, amelyet amúgy szerelemnek hívunk.”
(Fuchs Lívia: Ketten kétfelől, Élet és Irodalom 2013. május 3.)
Bemutató: 2013
Az előadás időpontja: 2016. 12. 09. 12:30
Helyszín: Dock 11, Berlin
Jelölés, Lában Rudolf díj 2014.
Alkotók:
Koreográfia, előadó: Bea Egyed, Milán Újvári
Zene: Montázs
Szöveg: Radnóti Miklós, Charles Bukowski
Dramaturg: Andrássy Máté
Fény: Payer Ferenc
Fotó: Dömölky Dániel
Film: Gothár Márton
Kritikák:
https://kulturleny.wordpress.com/2014/04/25/radioballet-a-szerelem-termeszete/
http://magyarnarancs.hu/szinhaz2/radioballet-a-szerelem-termeszete-84571
http://psmagazin.hu/radioballett-a-szerelem-termeszete/
http://librarius.hu/2014/04/07/librarius-meztelen-testek-es-izmok-tanca/
http://nol.hu/kultura/20140131-az_irodalom_visszavag-1441541
Interjú:
http://szinhaz.hu/tanc/51721-bszerelembol-keszul-az-egeszr-a-radioballet-tagjai-valaszoltak
http://www.revizoronline.com/hu/cikk/5413/az-y-generacio-es-a-kritika-nextfeszt-trafo/?label_id=5578&first=0
További információkért: http://radioballet-blog.blogspot.hu/
Timothy and the Things
Anyádék rajtam keresnek
50’
(táncszínház)
Bemutató: 2013
Az előadás időpontja: 2016. 12. 09. 12:30
Helyszín: Dock 11, Berlin
Mi lehet annyira fontos, hogy három napja képtelen vagy minket visszahívni? Mi az a dolog, amit nem lehet megszakítani 5 percre? Nem lehet így eltűnni! Senki nem engedheti meg magának, hogy így eltűnjön.
(hópehelykategorizálás, vacsorán feszengés, a teregetés lélektana, nem én vagyok a hülye, a mai napi teendők besűrítése a holnapba, egyre öregebb vagyok, ceruzakopást szemlélni, ezt tegnap kellett volna mondani, hogyan szuszog a másik, belefeledkezni valakibe, mit gondolnak rólam, mit nem lehet érteni)
Az előadás hétköznapi érzésekből és helyzetekből létrehozott táncokon keresztül hasznosítja a látszólag haszontalanul töltött időket.
Cuhorka Emese kortárs táncművész, alkotó és pedagógus, a magyar táncélet népszerű alakja. 2011-ben végzett a Budapest Kortárstánc Főiskolán. Munkájában meghatározó, hogy titkos gyerekkori rögtönzéseit teljes formai szabadságban kezdte. Hivatásos alkotóként ez a kísérletezési ösztön egy ítéletmentes, formai kötöttségeket felszabadító szemléletté érett. 8 éve dolgozik Hód Adriennel, három előadásukat Európa legjobb táncelőadásai közé választották. Eddigi pályája során 3 előadás kapott Lábán Rudolf-díjat, melyekben alkotótárs és előadó. Jelenleg a Hodworks, Timothy and the Things, Molnár Csaba és a Tünet Együttes előadásaiban látható.
Fülöp László fiatal táncos, koreográfus, az L1 Egyesület tagja, szintén a Budapest Kortárstánc Főiskolán végzett, azóta számtalan hazai és külföldi alkotóval és társulattal dolgozott együtt, valamint saját darabokat készített a SÍN Kulturális Központtal együttműködve. Legutóbbi darabja „there’s an elephant in every room…” címmel Lábán Rudolf-díjat nyert 2015-ben. Érdeklődésének középpontjában a különböző kommunikációs és viselkedési mintázatok és stratégiák vizsgálata áll, valamint ezek összetettségének megragadása és megmutatása egy közérthető, de személyes nyelvezeten keresztül. Ők ketten már a főiskolai évek kezdete óta folyamatosan dolgoznak együtt, és most, a Timothy and the Things név alatt ismét közös kutatásba fogtak az emberi jelenségek azon ismerős-ismeretlen halmazáról, amely mozgásban tartja viszonyainkat a hétköznapok során.
Alkotók:
Alkotó-előadók: Cuhorka Emese, Fülöp László
Zene: Antonín Dvořák: IX. „Újvilág” Szimfónia, Mizsei Zoltán
Fény: Pete Orsolya
Kosztüm: Kasza Emese / Mei Kawa
Produkciós vezető: Trifonov Dóra
Producer: SÍN Kulturális Központ
Az előadás előzetese: https://www.youtube.com/watch?v=T9KFkhv0xxM
Kritikák:
http://www.revizoronline.com/hu/cikk/5893/timothy-and-the-things-anyadek-rajtam-keresnek-mu-szinhaz/
http://librarius.hu/2015/12/03/anyadek-rajtam-keresnek/
Támogatók: Nemzetközi Visegrádi Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Open Latitudes 3, L1 Egyesület, Műhely Alapítvány, MU Színház
További információkért: www.timothyandthethings.com/www.sinarts.org , www.facebook.com/timothyandthethings / www.timothyandthethings.com / www.sinarts.org / www.facebook.com/timothyandthethings / http://www.laszlofulop.com/work/your-mother-at-my-door/
Jelölés, Lában Rudolf díj 2016.
WORKSHOPS
Fehér Ferenc
Állatias mozgás és fizikai tánc
(workshop)
A workshop időpontja: 2016. 12. 6-10. 10:00-13:00
Helyszín: Eden Studios, Berlin
A workshop alatt Fehér Ferenc a haladó és professzionális táncosokat vezeti be saját mozgásvilágába, amelyet az évek során fejlesztett ki, és amely a mai napig változásokon/változtatásokon megy keresztül. Egyéni stílusát a állatias mozgások és a fizikai tánc határozza meg.
“A résztvevők képzelőereje és fizikai teste kapcsolatba kell kerüljön egymással - ezáltal születhetnek új mozgásötletek, és ezáltal jöhet létre az együttesként való folyamatos mozgás. Irányított improvizáció segítségével gyakoroljuk ezeket a képességeket, a hangsúly pedig az ügyességre, a csapatmunkára és az egyéni mozgásvilág kialakítására esik.
Bemelegítés után különféle főként állatutánzó mozgáselemekkel fogunk kísérletezni. A workshop alatt hanggal és ritmussal is fogunk foglalkozni. A találkozás utolsó felében a résztvevők ötleteire és improvizációjára támaszkodva egy koreográfiát hozunk létre - közösen.
Ladjánszki Márta – L1 Egyesület
Érezd a teret
(workshop)
A workshop időpontja: 2016. 12. 9-11. 11:00-14:00
Helyszín: Eden Studios, Berlin
A workshop a tértapasztalásról szól: hogyan létezzünk a térben, hogyan mélyítsük el gondolatainkat az alkotói folyamat során ahhoz, hogy kizárólag csak a belülről jövő hangokat halljuk. Ladjánszki Márta részben autentikus mozgáselemek improvizációjával foglalkozik, habár a Horton technikai alapjait is tanítja, ha szükség van erre. A workshopon professzionális táncosok vehetnek részt.
Ladjánszki Márta egy privát stúdióban ( Ács P. Valéria) kezdte balettal a pályafutását. 1994-től 1996-ig balett és modern tánccal foglalkozott. 1997-ben az Inspiration bátorításával létrehozta a KompMania társulatot, ahol számos produkcióban táncosként és koreográfusként dolgozott 2002-ig. Az első önálló munkáját, a ONE-t az első Solo Tánc Fesztivára készítette és később gyakran adott elő a Trafóban. 2001-ben társult az L1 Egyesülethez. “Ladjánszki valószínűleg generációjának a legizgalmasabb és legígéretesebb alakja.
Varga Zsolt budapesti zenész, zeneszerző és mozgásművész. Szaxofonosként kezdte, zenei improvizációkkal foglakozott a Báványos Ensemble-lel. Érdeklődése azonban gyorsan átalakult, és elkezdett más műfajokban gondolkozni: az irodalom, a vizuális és mozdulatművészetek váltak meghatározóvá számára. Amellett, hogy számos magyar elektronikus zenés projekteknek a tagja és funk zenekarban játszik, az elmúlt években a munkáját leginkább a Mártával való együttműködés jellemzi, amelyhez mozdulatművészként, zeneszerzőként és zenészként kapcsolódik. Varga Zsolt 2011-ben társult az L1-hez, az óta ő az egyesület elnöke.
KAPCSOLATÉPÍTŐ TRÉNING
A III. Kortárs Magyar Táncfesztivál keretén belül a fesztivál szervezője, a Bakelit Multi Art Center minden szakmabelit (táncosokat, koreográfusokat, társulatvezetőket, programszervezőket) meghív a december 9-ei Networking/ kapcsolatépítő tréningjére. A fesztivál ezúton lehetőséget teremt a szakmabeliek és a magyar művészek, társulatok és szervezők számára, hogy kapcsolatba kerüljenek egymással. Emellett az együttműködéshez kapcsolódó ötletekről, csereprogramokról kezdeményeznek beszélgetést, valamint bemutatkozik a fesztivált szervező kulturális központ, a budapesti Bakelit Multi Art Center.
Részt venne a projektben? Szeretne nemzetközi partnerekkel együtt dolgozni? Már vannak elképzelései egy különleges projektről, amelyhez partnereket keres? Vagy csak szélesíteni szeretné nemzetközi hálózatát?
További információkért írjon az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre 2016.12.06-áig.
Várjuk jelentkezését!
Szervező: Bakelit Multi Art Center, Budapest