2016. november 14. 19:00 óra MOM Kulturális Központ
Mindennapi életünkben sokszor érezzük úgy, hogy késélen táncolunk. Carl Knif szólótánca, a RED egy belső vészjelzésekkel küzdő ember intim portréja. A RED az extremitások performansza – nem mindig drámai, de tele van személyes bátorsággal. Carl Knif az egyik legtehetségesebb finn táncos. Több mint tíz évig táncosként, és szabadúszó koreográfusként dolgozott, majd 2012-ben megalapította saját társulatát, a Carl Knif Company-t, azóta itt készülnek az új produkciók, melyek a repertoár alapját képezik. Knif korábban Tero Saarinen és Jyrki Karttunen társulatának is tagja volt.
A Hologram Walls, a Claude glass és a Mothertongue című előadások során a közönség megismerhette Knif szürreális, álomszerű, ugyanakkor humoros stílusát. A RED nemzetközi szinten is lelkes kritikai fogadtatásban részesült, a Fringe Fesztiválon pedig beválogatták az idei év legjobb táncelőadásai közé. Knif a világ számos országában fellépett már: többek között Svédországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Oroszországban, Dél-Koreában és Kínában, hogy csak néhányat említsünk. Magyarországon viszont most láthatjuk először a színpadon.
The event is a part of Hejsan Budapest! - brings Swedish-speaking Finns to you.
Koreográfia és tánc: Carl Knif
Fény: Jukka Huitila
Hangmérnök: Janne Hast
Díszlettervező: Karoliina Koiso-Kanttila
Szervező: Finnagora