Az L1 Egyesület 2012 óta 26 rezidens művészt fogadott be egy-egy évre, hogy segítsék a független művésszé válásukat és közösségi szellemben találjanak partnert maguknak (vagy fogalmazzák meg, hogy ők önállóan képzelik el a munkájukat). Öt eredményes és koncentrált év után a 2017-es évre nyílt pályázati formában lehetett jelentkezni a programba. Nagy örömünkre 11 pályázat érkezett be, mi max. 5 művészt terveztünk kiválasztani. Meglepetésünkre, de teljesen egyértelműen, külföldiek is jelentkeztek (főleg olyanok, akik jelenleg Magyarországon képzelik el a művészi kibontakozásukat). Így a 11 pályázóból 1 japán, 2 francia, 1 izraeli, 1 bolgár valamint 6 magyar érezte úgy, hogy szeretne a programunkban részt venni.
A határidőn túl beérkező páyázatokat nem tudtuk befogadni.
A döntésben az L1 Egyesület tagjai közül a 3-tagú vezetőség (Kovács Noémi Anna – titkár, Ladjánszki Márta – művészeti alelnök, Varga Zsolt – elnök) és egy meghívott korábbi rezidens, ma már tag (Horváth Ádám Márton – zenész) vett részt.
Az L1-rezidens program kapcsán megszületett a döntés!
2017-ben az L1 Egyesület kiválasztott rezidens művészei:
BLASKÓ Borbála (táncos, koreográfus, táncpedagógus)
Lior LAZAROF (táncos, koreográfus, tanár)
SARLÓS Flóra Eszter (táncos, alkotó, szervező)
SOMLÓ Dávid (szabadúszó, interdiszciplináris alkotó)
SZABÓ Veronika (színházi rendező, performer)