2017-es évet SZÁLKÁK című előadással és amerikai meghívással kezdi a Feledi Project. Az amerikai HH11 DANCE FESTIVAL felkérésére a fesztiválon való fellépés mellett mesterkurzust is tart Feledi János.
2017. február 5-én a Nemzeti Táncszínház szervezésében a Mom Kulturális Központban láthatja a közönség tavalyi nagy sikerű SZÁLKÁK című előadást, melyet Pilinszky János azonos című kötete inspirálta.
“Az előadás rólunk, emberekről szól. Nem a verseket akarom eltáncolni, és nem a versek világát egymás után fűzni, hanem azt szeretném megmutatni, hogy a 21. században nekem mit üzen Pilinszky szellemisége. Ehhez ezt a Pilinszky matériát kell átengednünk magunkon.
Saját élethelyzetünkben, fejlődésünkben hol tartunk épp?
Hogyan illeszkedünk a világba, és hol tart személyiségünk, lelkünk fejlődése?
Miben vagyunk közösek Pilinszkyvel? “ -mondta az előadás koreográfus-rendezője Feledi János.
Az előadásban Fehér Laura, Spala Korinna, Bajári Levente és Bora Gábor táncművészek láthatóak. Zongorán kísér Tóth Mariann, díszlet-látvány Minorics Krisztián munkája. Támogatók: NKA, Nemzeti Táncszínház.
Fotó: Jókuti György
A hónap közepén Feledi Project meghívást kapott Amerikába, a Santa Barbara-i fesztiválon először tavaly szerepeltek, ami annyira jól sikerült, hogy idén is viszzahívták a művészeket. 2017. február 16-19. között megrendezésre kerülő HH11 Dance Festival-on 27 fellépő együttes több, mint 100 művésze mutatkozik meg a Center Stage Theaterben. A több éve megrendezésre kerülő fesztivált megelőzi egy mesterkurzus, ami a fesztivál nyitó programjának tekinthető. Erre a mesterkurzusra idén Feledi Jánost kérték fel, amit a Santa Barbara-i University of California-n tartanak majd meg.