A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

A tavaszi pezsgés nemcsak a városközpontban, de a Bakelit Multi Art Centerben is érezteti hatását. Spanyolországból táncelőadás, Nagy-Britanniából alkotói rezidencia és munkabemutató, a Ziggurat Project kísérleti performansza, az FKSE kiállítása, a Graybox társadalmi kérdéseket felvető előadása - mindez a Bakelit áprilisi és májusi programkínálatában. Ha nem is gyalog, de megéri ellátogatni Budapest legnagyobb gyárszínházába.

A Bakelit Multi Art Center minden évben színházi befogadói pályázatot hirdet, amellyel egyrészt infrastruktúrát kínál a társulatok számára, másrészt pedig a nemzetközi és a hazai szakma ismerkedési fórumjaként működik. A pályázatnak köszönhetően mutatkozik be 2017 tavaszán a spanyol Otra Danza, a Ziggurat Project és a Graybox is, emellett pedig a nemzetközi Be SpectACTive! közönségépítésre összpontosító projekt partnereként ezúttal a brit Displace Yourself Theatre lép kapcsolatba a hazai közönséggel. A “multi art center” címhez ragaszkodva a képzőművészeti vonalat sem hanyagolja el a Bakelit, ezúttal a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület műhelyfoglalkozás formájában vonja be az érdeklődőket a Discomfort on a Tolerable Degree kiállítás installálásába.

Április 6-án a Ziggurat Project Floating című előadásában a digitális média átjárhatósága, az előadókra, a táncművészetre és a közönségre gyakorolt hatása kerül a középpontba. Hogyan hozhatunk létre érzékelésre alapuló közös élményt a digitális, a mozgásművészet és a zene által? Milyen érzékelési tapasztalattal találkozik a táncos a mozgás és a digitális technológia révén? A fő kérdés azonban az, hogy hogyan válhat mindennek a részévé a néző? Hogyan tágíthatjuk ki a mindennapi érzékelés határait? Képes-e a digitális technológia közelebb vezetni bennünket ahhoz az állapothoz, amit teljes jelenlétnek nevezünk?
A koreográfus, a médiaművész és a zeneszerző együtt gondolkodva teremti meg az emberi érzékelésnek ezt a kifinomult állapotát. Sokoldalú installációval és koreográfiával kísérelnek meg általános érzéki élményekkel dolgozni hagyományos táncelőadás helyett.

bakelit17

A hónap végén az FKSE alkotói folyamatába nyerhet betekintést a közönség, a kiállítás pedig árpilis 27-étől egy hónapon keresztül lesz ingyenesen megtekinthető. Az aktuális művészeti és társadalmi kérdésekre dinamikusan reagáló szervezet ezúttal négy kortárs művész, Bogyó Virág, Kristóf Gábor, Fischer Judit és Trapp Dominika térspecifikus installációval, úgynevezett “kézműves jóga-kirakóssal” költözik be először a Bakelitbe, miután a Magyar Kortárs Táncfesztiválon már sikert arattak a berlini közönség előtt.

Májusban a spanyol táncművészet egyik kiemelkedő társulatával, az Otra Danzával ismerkedhet meg a magyar közönség. A Magyarországon most először fellépő társulat a Dust című előadásával érkezik a Bakelitbe május 16-án, amelyben a testről való gondolkodásunkat mélyíthetük tovább. Az Otra Danza ugyanis olyan, mint egy megosztott kukucskáló, aminek az a célja, hogy megmutassa az emberek test iráni lelkesedését mint az alkotás alapanyagát, a gondolatok és ötletek megosztásának a vágyát. Mindennek magva pedig tánc légiessége és illékonysága. Az Otra Danza a művészek interdiszciplináris munkáit ötvözi, kiemelve az érték, az új táncformák megtalálásának a fontosságát.

“14 éves lány vagyok, lenne néhány kérdésem: a fiúk megtudják-e játszani az orgazmusukat? A nőgyógyász meg tudja-e állapítani, hogy végzek-e önkielégítést? Ha először megyek nőgyógyászhoz mit kérdeznek tőlem? Úgy is teherbe eshetek-e, ha a barátom spermája a combomra került?” Nevetséges kérdések ezek vagy meghökkenünk rajta és érdemes lenne a tizenévesek problémáin elgondolkozni kicsit? A Gray Box színházba viszi a fiatalok kérdéseit, a BRAVO rovatából merítkezve. Május 18-án a Bakelitben a Szex, szerelem, gyöngédség című előadásuk egy összművészeti performansz egyedi tervezésű ruhákkal, jelmezekkel és kellékekkel, élő zenével. A “hibrid” előadás célja, hogy egy intimebb, meghittebb viszony kialakításán keresztül egy élmény alapú előadásban részesítse a nézőt.

bakelit17b

Ha ezekután is felmerülne a kérdés valakiben, hogy kimerészkedik-e a gyártelepi színházba, a brit Displace Yourself Theatre május végén alkotói rezidenciára érkezik a Bakelitbe, és itt készíti el projektjét, azaz szerte Budapesten, kutatva a helyi termelői piac működését.
Ténylegesen mit jelent az, hogy a fast food kultúrájában élünk? Ki húz hasznot a tömegtermelésből? Ki állja az árát? A Displace Yourself (UK) “Étel: amin érdemes elgondolkodnunk”, azaz a “Food for thought” című Be SpectACTive! előadásban ezekre a kérdésekre keresi a választ. A Displace Yourself sajátos megvalósításban, a vetítés, élő előadás, minimális prop és precíz mozgáselemek mellett figyelmet fordít a színészek, a tenyésztők, a gazdák és a szakértők együttműködésére annak érdekében, hogy napjaink legfontosabb szociopolitikai kérdéseit feltérképezhessék.

 

További információk: www.bmac.hu // www.facebook.com/bakelitmac