Kaposváron, Budapesten, Gyulán, Vigántpetenden és Szentendrén is találkozhat a közönség a Feledi János vezette Feledi Project előadásaival a nyár folyamán Június 14-én CAR(wo)MEN előadással kezdi a nyári előadásait a társulat Kaposváron, ahol az Országos Színházi Találkozó OFF Programjában lépnek fel.
A Múzeumok Éjszakáján június 22-én két helyszínen, három előadással is jelen lesznek Budapesten. 16h-kor az Országos Széchenyi Könyvtárban TÉR/KÉP című performanszt, 20h és 22h-kor a Walter Rózsi Villában OTT-HON című produkciót láthatja, aki ellátogat helyszínekre.
Július 12-én a Gyulai Várszínház színpadán lesz látható ESSZENCIA című, élő jazz zenekaros produkciójuk, melyben Náray Erika színésznő működik közre, az Oláh Dezső Vibratone Quartet zenekar mellett. A táncszínházi előadás az érzelmek és érzetek kivételes találkozásáról mesél.
Szintén ezzel az ESSZENCIA, Bartók inspirálta jazz zenés esttel lép fel a Feledi Project július 15-én a Nemzeti Táncszínház nyári szabadtéri TáncPark programjában a Millenárison.
Július 23-án MENYEGZŐ, majd július 27-én VARÁZSVILÁG című előadásokkal vendégszerepel a Művészetek Völgye fesztivál programban. Előbbi egy esküvői fieszta, melyben egy modern násztánc világa tárul elénk, utóbbi produkció egy mágikus világba kalauzol el minket, amelybe mindnyájan szeretnénk kis időre elmenekülni a mindennapok elől.
Augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából ESSZENCIA előadást a Szentendrére látogatók tekinthetik meg, a Szentendrei Teátrum szervezésében.
A nyarat augusztus 25-én a CAR(wo)MEN előadással zárják a Várkert Bazár szabadtéri színpadán. Merimée Carmen című remekműve nyomán, néhány gondolat Bizet operájának részletére.Klasszikus és kortárs fúzió, melynek dallamai egyedi atmoszférába keverednek, ami a főszereplők útját vezeti. A nőiség horizontja egyedülálló harmóniává válik, amelynek a test válik tolmácsává, az erő és az életerő magával ragadó lázadásában.
Fotó: Kaszner Nikolett