2024. július 17. 20:30 óra, Táncpark / Millenáris
Shakespeare egyik legismertebb vígjátéka egyben keserédes dráma a szerelem természetéről. Fiatalok vesznek el egy elvarázsolt erdőben, és miközben párjukat keresik, kiderül, hogy ebben a világban a szerelem csak függőség, a magány ellenszere. A kavarodásban a szerelmesek valójában egymásban keresik önmagukat – ez a keresés pedig boldogsághoz és boldogtalansághoz is vezethet. A Harangozó-díjas Kulcsár Noémi a Macbeth és a Rómeó és Júlia után újabb Shakespeare-klasszikust gondolt újra a maga groteszk, humoros, mégis absztrakt táncos nyelvén. Kortárs, modern értelmezésében Felix Mendelssohn azonos című remekművére hajszolják egymást Shakespeare hősei, akiket a Tellabor Társulat művészei alakítanak. A Szentivánéji álom összes figurája megjelenik a színpadon, így a szerelmespárok, Theseus és Hippolyta, a tündérkirály Oberon és a tündérkirálynő Titánia, és persze a mesteremberek és a pajkos Puck is. A produkcióban pedig részesei lehetünk egy egyszerre fényes és sötét álomnak, amelyben ezek az izgalmasan mai figurák üldözik egymást árkon-bokron, álmon-rémálmon át.
A produkció ősbemutatója 2017-ben volt a Gyulai Várszínházban, és a Shakespeare Fesztivál felkérésére született.
Fotó: Kiss Zoltán
Kulcsár Noémi Tellabor: Szentivánéji álom
Táncolják: Bányai Mirjam, Csere Zoltán, Csipán Csenge, Csizmadia Tamás, Eyassu-Vincze Barbara, Frank Flóra, Grecsó Zoltán, Hajszán Kitti, Hován Marcell, Kalmár Attila, Knausz Patrik, Michram Máté
Látvány: Kulcsár Noémi
Dramaturg: Cseh Dávid
Koreográfus-rendező: Kulcsár Noémi