Gergye Krisztián: Aukció
- Részletek
A kortárs táncművészet, és az ahhoz szorosan kötődő színházi gondolkodás a kortárs képzőművészettel, azon belül pedig a festészettel kerül diskurzusba. Az előadás egy olyan, önmagában is érvényes, táncként és színházi jelenlétként értelmezhető fizikai tevékenységet helyez a figyelem középpontjába, amelynek további, végső célja egy képzőművészeti alkotás megvalósítása, ami élő képzőművészeti gesztussorként értelmezi a színpadi cselekményt. Gergye Krisztián művészetére leginkább a képzőművészeti gondolkodásmód jellemző.
Szerdán kezdődik a VI. Monotánc Fesztivál
- Részletek
Hatodik alkalommal rendezi meg a Közép-Európa Táncszínház a Nemzetközi Monotánc Fesztivál biennálét, idén ismét a VII. kerületi Bethlen Téri Színházban, május 7. és 10. között. Négy este alatt összesen 14 szólótánc produkció várja a közönséget az elmúlt évek kínálatából válogatva.
Balett bemutatók az Operában
- Részletek
Az idei évad utolsó balettpremierjén két koreográfiát mutat be a Magyar Nemzeti Balett az Operában. Május 3-án a Trójai játékok tánckomédiát és a balett-történelem egyik legkorábbi klasszikus-romantikus darabját, A Szilfidet tűzik műsorra.
Elzenélt tánc, eltáncolt zene
- Részletek
A Közép-Európa Táncszínház 25. jubileumi ünnepi évadának ötödik és egyben utolsó koprodukciós bemutatója a május 6-ai Elzenélt tánc, eltáncolt zene című előadása. A produkció méltán hivatott képviselni egy olyan negyed évszázados múlttal rendelkező társulat munkájának gyümölcsét, mely alázatos és nyíltszívű zarándokként aktívan keresi és kutatja a tánc jövőépítő lehetőségeit.
Így kívánja a társulat Fassang László orgonaművész a zenei határtalanságot versenyre hívó szavát, a tánc nyelvén is megerősíteni.
Finnországban vendégszerepelt a Pécsi Balett
- Részletek
A finnországi Vantaa-ban megrendezett kéthetes nemzetközi táncfesztivált záró gálaest külföldi díszvendége volt a Pécsi Balett április 26-án. A tánc világnapjának tiszteletére rendezett gálaesten Domoszlai Edit és Szabó Márton Vincze Balázs: Szimbiózis című duettjét táncolták, valamint Cameron McMillan: Beszélj hozzám c. koreográfiájából adtak elő egy részletet nagy sikerrel, telt ház előtt, az ezer nézőt befogadó Martinus Concert Hall-ban.
Komjáthy Zsuzsanna: Promenád az ódon várkastélyban
- Részletek
Duda Éva nemcsak a táncosait, de – szokás szerint – a nézőket is jól megizzasztotta. A Budapest Táncfesztiválra készített, Nemzeti Táncszínház közreműködésével létrehozott Flashback – Egy kiállítás képei című előadásában jóllehet ezúttal sem kívánja, hogy a kényelmes, vörös fotelból feltápászkodjanak, vagy éppen feszengve pár csacsi mondatot elmorzsoljanak; viszont számít a közönség aktív, minden porcikáját, minden izmát és idegszálát megfeszítő figyelmére. Számít a közreműködésre.
Halász Tamás: A játszma vége
- Részletek
Az elmúlt négy évtized egyik legnagyobb hatású táncalkotója az 1947-ben, Prágában született, s a Holland Táncszínház, az NDT élén, művészeti vezetőként közel negyed századot (1975-1999) eltöltött Jiří Kylián. A koreográfus tizenöt éve vált meg posztjától, s 2009-ben hozta létre utolsó, a holland társulatnak – búcsúzásul – szánt alkotását (Mémories d’Oubliettes). A Budapest Táncfesztivál programjában vadonatúj, mindössze hét hónapja bemutatott alkotását láthatta a hazai közönség.
LépésIdő
- Részletek
A Svung Táncestek keretében májusban a Body Lotion co-dance: L é p é s I d ő című előadása kerül bemutatásra a Jurányi Inkubátorházban. A formációt kétt magyar táncosnő alkotja, Arany Virág és Hadi Júlia, akik 2009-ben kezdtek egyu¨tt dolgozni és az elmúlt két évben nemzetközi koprodukciókban vettek részt. Előadásaikat több külföldi fesztiválon játszották: Belgiumban, Franciaországban és Spanyolországban.
Utazzunk villamossal
- Részletek
A szerelem természete című darab alkotópárosa nulla forintból készített Lábán Rudolf-díjra jelölt közönségsikert. A magánéletben is közös úton járó Egyed Bea és Újvári Milán számára fontos, hogy nevetni tudjanak önmagukon, és az is, hogy érzelmeiket a nézőkkel is megosszák. Kikapcsolt gáz, oroszlán a szobában és egy trollkodó kritikus, beszélgetés a Radioballet tagjaival.
Lábán Rudolf-díj 2014
- Részletek
A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma nyilvánosságra hozta az idei jelöltek listáját. A 2013-es esztendő legkiemelkedőbb táncelőadásainak járó Lábán Rudolf-díjat ebben az évben 2014. április 30-án adják át.









