Ladjánszki Márta kortárs tánccal foglalkozik Budapesten, mint független koreográfus és táncos. Keresi a lehetőségeket, hogy megmutassa művészetét azoknak, akik érdeklődnek munkája és az emberi testről való gondolkodása iránt. Joanna Leśnierowska dramaturg, tánckurátor, író és előadóművész; 2004-ben alakította ki az első állandó lengyel táncteret a Stary Browar Művészeti Központban, Poznańban, ahol avantgard külföldi koreográfusokkal dolgozik együtt, valamint intenzíven támogatja a lengyel táncművészek továbbfejlődését. A “Josha” az első közös munkája Ladjánszki Mártával.
2012. január 1-jétől a – Közép-Európa Táncszínház 16 éve otthonát jelentő – Bethlen Kortárs Táncműhely nem kap állami támogatást. Ez a változás arra ösztönözte a vezetőket, hogy az 1929-ben alapított Bethlen Téri Színház újraélesztésével igyekezzenek a Bethlen tér 3. szám alatti helyet kulturális helyszínként továbbvinni.
Három női koreográfus munkája egy esten – ez a Gyöngyszólam. A Nemzeti Táncszínház és a Duna Művészegyüttes március 8-án, nőnapon különleges premiert tart: Furik Rita, Horváth Zsófia és Kocsis Enikő egy-egy műve alkot új előadást.
A DreaMe a valóság és a vágyott valóság kölcsönhatásáról mesél. A DreaMe egy nő képzelt eszméi, értékei, céljai és tudatalatti szükségletei közötti kontrasztot állítja elénk. A DreaMe egy videó-tánc-szóló az identitáskeresés dilemmájáról mindazok számára, akik szenvednek a mindennapjainkat átható információözöntől a szépségideálról, vagy akár saját alteregójuktól.
Ha nem lenne túlságosan bulvár-ízű, valami olyan címet adtam volna ennek az írásnak, hogy „beszélgetés az erzsébetvárosi Gyagilevvel”, hisz a szakmában ismert és elismert tény, hogyan menedzseli a fiatal tehetségeket a Közép-Európa Táncszínház környékén immár hosszú évek óta… Ami miatt viszont ez a beszélgetés oly aktuálissá vált, az egy változás. Az elmúlt évtized egyik legjelentékenyebb táncszakmai közéleti alakja pár hónapja ismét szinte kizárólag a „Bethlen-re” koncentrál.
2012. február 22. és március 18. között újra eljön a képek ideje, azaz a Képek Ideje – Temps d’Images Fesztivál és vele csupa különleges vizuális megoldásokkal, a mozgókép és előadóművészet izgalmas interakciójával foglalkozó produkció. S hogy pontosan mi mindent kínál egy fesztivál, ahol a vetített és mozgó képé, illetve a mozdulatoké a főszerep?
Az alábbiakban a Magyar Táncművészek Szövetségének nyilatkozatát közöljük, melyben a február 6-án megjelent Kovács Gerzson Péter interjúnkra kívánnak reagálni.
Lázasan dolgozik az egri tánctagozat. Alig, hogy bemutatták Bartók-Balázs Béla: A fából faragott királyfit és Liszt Les preludes-jét, önálló produkciókat szerveznek – meséli Topolánszky Tamás, a tánctársulat vezetője.
A 2011 őszén Ausztráliában bemutatott előadás témája a multikulturalitást érintő jogszabályok, a szólásszabadság, a cenzúra: Salman Rushdie könyveinek 1989-es elégetésétől, Theo Van Gogh holland filmrendező meggyilkolásán át, a Mohamed-karikatúrák körüli 2005-ös botrányig sok esemény történt az utóbbi évtizedekben, amelyek kultúrával, művészettel és a szabadságjogokkal kapcsolatos politikát alakítják.
A színház hasonlóképpen nem valódi művészet, ha a „játék” mögé kényszerül bújni, ha nem vállalja (vállalhatja) igazmondását, üzeneteit, véleményét, kritikáját – ha egyáltalán megfogalmazza –, csupán „játéknak” titulálja. 2006-ban, a Bankett készítésének idején a hétköznapok utolérték a darabot, most mi megyünk a hétköznapok után…
