Tizenegy új táncművész alkotja az új egri tánctagozatot, akiket Blaskó Balázs, igazgató és Topolánszky Tamás a napokban szerződtetett. Köztük magasan kvalifikált táncművészek kapnak helyet, ami szavatolja az elképzelt jövő valóra váltását – mondta a Gárdonyi Géza Színház direktora. A névsor ugyan még nem teljes, de az biztos, hogy a jövő évadtól Kőhalmi Viktória, Nagy Csaba, Kelemen Dorottya, Homolya Patrícia, Kiss Levente és az egri Tóth Karolina; Pintér Ágota Lotti pedig asszisztensként segíti a tagozat munkáját.
A Párizsi Magyar Intézet meghívására a francia fővárosba utazott a Közép-Európa Táncszínház társulata, ahol az Intézet kezdeményezésére létrejött „Café de la Danse” című sorozat keretében az Io sono-val léptek fel. A hazai kortárs táncegyütteseket bemutató sorozat nyári vendégeiként – a Bozsik Yvette Társulat, a Duda Éva Társulat, a MU Terminál és a GoBe Társulat után – 2011. július 1-én, pénteken mutatkozott be nagy sikerrel a csapat a párizsi közönség előtt.
Fény lények, fény lényeg, lebilincselő sziluett-játék, testek ritmusos, egymásba oldódó hömpölygése a Negatív Varieté. Moholy-Nagy László alig ismert művének régóta várt megfilmesítése a vászon mögött. Mozgásba öltözött fotográfia és dinamikus építészet. Mire vágyik a tűzcsap? Miről fantáziál a telefonfülke? Egy este, mikor megmozdul a mozdulatlan, táncra kél a holt anyag. Geometria keretezte kreativitás a színpadon, ahol szívdobbanásra lüktet a fotószalag.
Hazaérkezett Bulgáriából a Szegedi Kortárs Balett, a társulat sokadik alkalommal képviselte Magyarországot EU-s soros elnöksége kapcsán. Az elmúlt félévben Kairóban, Alexandriában, Pozsonyban és Ljubljanában járt a Pataki András igazgatása alatt működő együttes, most Szófiából érkezett haza, ahová Doncsev Tosó, a Bulgáriai Magyar Intézet igazgatója meghívására utazott és a IX. szimfónia című darabját adta elő.
Idén 18 éves és egyben 19. a Sziget, melyen – születése, 1993 óta – láthattunk 17950 programot, ebből hallhattunk 7291 koncertet, itt járt 62 ország - különböző műfajt képviselő - előadója és 54 országból érkező, összesen 5448372 látogató. 2011. augusztus 10-15 között ismét Sziget, a megszokott helyen, a tavalyi árakon, új helyszínekkel, aktuális trendekkel, nagy öregekkel, itthon elsőként bemutatkozó ígéretekkel, de legfőképpen a tavaly augusztus óta hiányzó Sziget életérzéssel.
A Gödör Klub 2011-ben nyolcadik alkalommal rendezi meg a Budapesti Tánc és Performance Fesztivált. A sajátos, klasszikus előadó-művészeti kategóriákba nehezen sorolható performance előadásokat 2011. június 25-én és 26-án lehet látni az Erzsébet téri Gödör klubban.
A Nemzeti Táncszínház szeretettel vár Szent Iván éjjelén minden kedves érdeklődőt. Az év legrövidebb éjszakáján az épület előtt a Hestia Csoport tűzzsonglőrei világítják meg a budavári égboltot, a színházban a Budapest Táncszínház produkcióját lehet megtekinteni, majd Lakatos János tart rendhagyó és meglepetésekben gazdag tánctörténet órákat. A Nagygalériában a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének Nézőpont című kiállítása, a Kerengő Galériában Gosztonyi Pál fotókiállítása tekinthető meg.
Kurzusok, performanszok, és előadások a PR-Evolution Dance Company nyári programjában. Június 24.-én, a Múzeumok éjszakájával indul a nyár, a Deák téren háromszor is láthatóak lesznek az improvizációkból álló rövid performanszok. Másnap, június 25.-én Balatonfüreden Hámor József Der Blumen Garten című előadását nézhetik meg, mely a női jellem útvesztőit próbálja feltérképezni, sok humorral és iróniával. Július közepétől indul az igazán intenzív nyár, Hucker Kata, Nemes Zsófia, és Mészáros Máté kurzusain várjuk szeretettel a mozgásra vágyókat.
Magyarország Európai Uniós elnökségének kapcsán a Kortárs Balettért Alapítvány táncművészeti szimpóziumot és konferenciát szervez Balatonfüreden. A Globál és Lokál-EU elnevezésű rendezvény célja, hogy - elsősorban elméleti oldalról - áttekintse az elmúlt évek/évtizedek meghatározó tendenciáit és jelenségeit, valamint a további lehetőségeket - nemzetközi szinten is. A lényegre koncentráltan, felvetve a legtöbb aktuális kulcskérdést, mely a táncművészet általános helyzetét érinti. Az oktatástól a kritikáig, a különböző ágazatok helyzetén és hagyományértelmezésén át a forgalmazás, a kulturális vérkeringés, a megmutatkozás lehetőségeinek kérdéséig.
A Kontakt Budapest Nemzetközi Improvizáció Fesztivált 2002 áprilisában rendeztük meg először. Minden évben nemzetközileg elismert tanárokat, művészeket hívtunk meg, akik kurzusaikon, és előadásaikon mutatták be az improvizációról, mint előadási formáról alkotott gondolataikat, munkáikat. Idén azokat a külföldi tanárokat várjuk, akik már jártak a budapesti fesztiválon. Mellettük természetesen hazai tanáraink is itt lesznek a fesztivál programjához hűen.