Vida Virág: Emelkedett pillanatok
- Részletek
A látványszínház viszonylag újkeletű fogalom. Interdiszciplináris előadói műfaj, amely valahol a színház és a cirkuszművészet határán helyezkedik el. A megvalósulás helyét tekintve létrejöhet utcán, cirkussátorban, különböző színházi terekben és más alternatív játszóhelyeken. Valójában és jó esetben számomra inkább művészi szintre emelt hatásvadászatot jelent. Hiszen minden, ami a színházban eszközként van jelen és egyre ámulatosabban bővíti ki a rendezői eszköztárat, az itt főszereplővé lép elő.
Vass Kata: Értelem és érzelem Szegeden
- Részletek
Vass Kata: Napraforgó tánc
- Részletek
Álomból valóságba rövid út vezet. Ezen, az illúziókkal teli mezsgyén egyensúlyoztunk a Kibbutz Contemporary Dance Company előadásának köszönhetően. A világhírű társulat Elérni a napot című koreográfiája tökéletesen megcélozta azt a határvonalat, melyen túl már szájbarágós lett volna a mese. A produkció nem oktat, viszont felnyitja szemünket.
Sz. Deme László: Svihák öröm
- Részletek
Két szikár és idős, energikus test. A Torres házaspár jócskán túllépte a táncosok virágkorát, de ez nem gátolja őket abban, hogy táncosként lépjenek fel. Szerencsére. Hiába öregedik a test, hiába esnek ki vadabb gyakorlatok a fizikum csendesedésével, sok mindent el lehet még táncolni, ha nem is azzal a ruganyossággal, mint fiatalon.
Vass Kata: A vágyak vonzásában
- Részletek
A Broadway nagysikerű zenés darabjaink látszólag egyszerű a receptje; magávalragadó zene, profi művészek, túlzó díszletek. Mielőtt készpénznek vennénk a fenti állításokat és legyintenénk egyet, nézzük meg a Madách Színház legújabb előadását. A Contact az éneklésen kívül mindenféle műfajt felvonultató Tony-díjas produkció, mely kétség kívül megosztja majd közönségét.
Kiút - táncos információk fóruma
- Részletek
Halász Tamás: Legbensőbb tájakon
- Részletek
Számos ok miatt volt bennem, sokunkban jelentős várakozás a tajvani Cloud Gate Dance Theatre budapesti vendégjátéka előtt. A szigetországból emberemlékezet óta (sőt, felteszem: talán soha) nem járt még nálunk professzionális táncegyüttes. Lin Hwai Min, a társulatot 1973-ban megalapító, s ma is vezető, idén hatvankét éves koreográfus, hajdani táncos személye, a reá vonatkozó, külhoni forrásokból nyerhető információk is erősen felkelthették érdeklődésünket.
Vida Virág: Mozdulatszónokok
- Részletek
Horváth Csaba fokozatosan fordult a kortárs tánctól a fizikai színház felé, melyet mi sem mutat jobban, minthogy 2006-ban létrehozott ForteDanse társulatának még a nevét is megváltoztatta legújabb bemutatójára. A Forte Társulat április 22-én lépett közönség elé új darabjával, a platóni dialógusokból mesteri módon kigyúrt, Isteni vidékekkel a Trafóban.
Vass Kata: Alvó szépség
- Részletek
Szegedi Kortárs Balett budapesti premierje előtt előkerült a polcról Grimm legszebb meséinek kissé poros, megsárgult 77-es kötete. Klasszikusról van szó, de a modern köntösbe öltöztetett táncelőadás mindenképp igényli a pontos utánajárást. Mesét olvasni amúgy is jó. És egy bizonyos kor fölött ritkán fordul elő.
Vass Kata: A dinamizmus ereje az Operában
- Részletek
A XX. század legizgalmasabb koreográfusa, a New York City Ballet mestere, a modern és klasszikus balett ötvözője, a zene megszállottja; Ő George Balanchine, eredeti nevén Georgi Melitonovitch Balanchivadze, aki muzikalitására alapozva egyedi technikákat fejlesztett ki. Munkáinak időtállóságára tökéletes példa az Operaház Balanchine-estje.