30 éves a Szegedi Kortárs Balett - Gálaest és fotókiállítás a Nemzeti Táncszínház szervezésében
- Részletek
Az idén 30 éves Szegedi Kortárs Balett november 8-án, az alapító Imre Zoltán születésnapján ünnepli a Müpában a három évtized művészi útját. A Nemzeti Táncszínház szervezésében megrendezésre kerülő gálaesten két fiatal koreográfus mutatkozik be, Czár Gergely, a társulat vezető táncművésze, valamint egy Hollandiában élő román alkotó, Corneliu Ganea. Mindketten a felborult társadalmi értékek, a diszharmónia világának rejtekeiben kutatnak, keresik műveikben a fejlődés, a kiút lehetséges formáit.
A bécsi Volkstheater nagyszínpadán debütál a Tünet Együttes: Sóvirág
- Részletek
A Tünet Együttes sikerdarabja, a Sóvirág - avagy a létezés eufóriája először szerepel nagyszínpadon november 9-én, a bécsi Volkstheater 970 fős közönsége előtt. Az itthon a Vígszínház Házi Színpadán kamaradarabként játszott előadás látványvilágát Szabó Réka, a Tünet Együttes művészeti vezetője és Szirtes Attila, az előadás fénytervezője gondolja újra. A vallomásos-táncos duett a 92 éves Auschwitz-Birkenau-túlélő, Fahidi Éva és a fiatal táncosnő, Cuhorka Emese 100 perces együtt létezése a színpadon.
A Győri Balett új premierje – Velekei: A skarlát betű
- Részletek
Nathaniel Hawthorne A skarlát betű című regénye első balettadaptációjának ősbemutatójára készül a Győri Balett. Velekei László koreográfus új darabja a társulat idei évadának premierjeként ismét emberi sorsokról mesél, miközben társadalmi kérdéseket boncolgat.
Elindult az Imre Zoltán Program
- Részletek
Nemrégiben megalakult a magyarországi hivatásos táncművészet fiatal, pályakezdő alkotóit, koreográfusait, előadóművészeit évente 100 millió forinttal támogató Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kinevezte az NKA Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium tagjait: a Kollégium vezetője Pataki András, a Szegedi Kortárs Balett igazgatója, kollégiumi tagok: Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház igazgatója; Nagy Zoltán, a Sín Kulturális Központ igazgatója és Kovács Gerzson Péter a TranzDanz művészeti vezetője. Az NKA Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium első pályázatának kiírása október 16-án megtörtént és november 16. éjfélig lehet a pályázatokat benyújtani.
Molnár Csaba: Watch Me Happening
- Részletek
Molnár Csaba több éves kollektív munka után - Nyúzzatok meg!, Dekameron, Eclipse, Tropical Escape, Az ökör - szóló előadáson dolgozik, amit két egymást követő hétvégén a SÍN Kulturális Központban mutat be. A "Watch Me Happening" egy alkudozás - párbeszéd több fél között, egy személyen belül, vagy egy tánc, egy szóló melyben objektív és szubjektív, személyes és kollektív látásmódok, vélemények, gondolatok kerülnek az ösztön és a tudat határmezsgyéjére. Az előadás limitált nézőszámú (50 fő), így aki nem szeretne lemaradni, foglaljon előre jegyet.
Itt emberképzés folyik
- Részletek
Autonómia és kreativitás – nemzetközi színtéren ezeket emelik ki azokkal kapcsolatban, akik a Budapest Kortárstánc Főiskolán végeztek. Az intézmény története közel 40 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Kezdetben kínos volt velük barátkozni, jelenleg a kifárasztás korát élik, hiszen a két évtizeden keresztül működő szakközépiskolai képzést anyagi okok miatt szüneteltetniük kell. Angelus Iván igazgatóval arról beszélgettünk, miért választja annyi külföldi diák ezt az iskolát, mit jelent az, hogy a felvételin ők és a diákok is választanak, tanítható-e a jövő táncművészete, miben rejlik a tőlük kikerülő művészek nemzetközi sikereinek titka és mire van igénye a jelen nézőjének.
Táncelőadás készül Miskolcon a Casablancából
- Részletek
Először készül táncszínházi előadás Kertész Mihály legendás filmjéből. A Miskolci Balett táncosai elevenítik meg a nézők számára a második világháború alatt játszódó amerikai mozifilmet. A pergő történet egyszerre melodráma, krimi és kalandfilm. A bemutató október 20-án lesz a Kamaraszínházban. Az alkotók remélik, a nézők számára ez egy gyönyörű barátság kezdete lesz.
Halász Tamás: A világvége világa
- Részletek
Meghökkentő belegondolni: tizennyolc év telt el, közel két évtized azóta, hogy Fehér Ferenc – nem túlzás – üstökösként feltűnt a magyar táncművészet egén. Megrendítő felidézni kivételes erejű indulását, előadásait, előadásaikat a Civil Negyed formációval, melyeknek híre futótűzként terjedt a városban. És megelégedésre ad okot annak tudomása, hogy a táncos-koreográfus művészete már évek óta a kortárs magyar tánc egyik legkeresettebb „exportcikke”.
William Shakespeare - Felix Mendelssohn: Szentivánéji álom
- Részletek
Shakespeare egyik legismertebb vígjátéka egyben keserédes dráma a szerelem természetéről. Különböző párok vesznek el egy elvarázsolt erdőben, egyik szerelem adja át helyét a másiknak, miközben a kavarodásban a szerelem nem más, mint függőség, a magány ellenszere. Kulcsár Noémi koreográfiájában a Szentivánéji álom összes figurája megjelenik a színpadon, így a szerelmespárok, Theseus és Hippolyta, a tündérkirály Oberon és a tündérkirálynő Titánia, és persze a mesteremberek és a pajkos Puck is. Kortárs, modern értelmezésében mai táncszínházi nyelven elevenednek meg Shakespeare alakjai, miközben Felix Mendelssohn azonos című remekművére hajszolják egymást árkon-bokron, álmon-rémálmon át.
Álom, álom, kitalálom
- Részletek
Az eredeti előadás a dunaújvárosi Bartók Táncszínházban született, a bemutatóra 2006. március 3-án került sor. A produkció kiindulópontját Palya Bea, Gryllus Samu és Bolya Mátyás azonos című CD-je alkotta, amelyet a dunaújvárosi táncosok Juhász Zsolt és Horváth Zsófia koreográfiáival, Juhász Zsolt rendezésével vitt színre. 2016-ban a Duna Táncműhely az előadás felújítása mellett döntött, a Táncműhely táncosainak előadásában, s részben az eredeti alkotók közreműködésével.









