A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Gyakornoki ösztöndíj program fiatal kulturális menedzsereknek  “SuSy – Support System” a Jardin d'Europe című, az Európai Közösség Kultúra 2007-2013 keretprogramja által támogatott, 5 éves program keretében.

Az Off Alapítvány pályázati felhívásai táncosoknak a Leonardo Mobilitás program keretében (LdV-HU-12-PLM-2020).

A közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy az első darabjukra pályázó alkotók a korábbitól is kevesebb támogatást kapnak, ha kapnak egyáltalán. Új stratégia kidolgozására vállalkozunk tehát, hogy – ha a kétségkívül forrásigényes önálló új bemutatók létrehozása nélkül is, de – folytathassuk a legfiatalabb alkotók felkarolását, ezért: Nyílt pályázatot hirdetünk „IKF” – Ifjú Koreográfusok Fóruma néven.

Ork_Kota_Platform_2013_FELHÍVÁS

A Duda Éva Társulat önkéntesek, gyakornokok jelentkezését várja!

Budapest belvárosában (jó megközelítéssel) szeptember közepétől nyitó, 90 nm-es táncstúdióba vállalkozó kedvű, számlaképes tánctanárokat (kortárs, modern, balett) keresünk!

A Honvéd Együttes Művészeti Nonprofit Kft. pályázatot hirdet Programmenedzser álláshely betöltésére. A munkakörhöz tartozik a Honvéd Táncszínház, a Honvéd Férfikar, valamint a Honvéd Táncszínház Színészkara és Zenekara értékesítése, műsorainak terjesztése. A munkakör vezető beosztásnak minősül.

Az EMMI nyílt pályázatot hirdet az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvénynek (Emtv.) a 2012. évi LXXXVI. törvény 19. §-ával módosított, 2012. május 1. napjával hatályba lépő rendelkezése előtt VI. kategóriába sorolt színházak számára, az előadó-művészetben jelentkező újító törekvések támogatására és a magánszféra versenyképességének erősítésére.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásainak megfelelően pályázatot hirdet a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság vezetői álláshelyének betöltésére.

Marketinges, közönségkapcsolati munkatársat keres a Bethlen Téri Színház.