Már a XII. század óta Konya városában, a nyugati utazó számára Derviches tourneurs-ként jobban ismert, Mevlevi testvériség a makam zenei rendszer szerinti kifinomult zenét játszik. Ez az arab maqam- az iráni datsgah- és az indiai raga-val rokon zenei hangzás. A Mevlevi vallásos kör által játszott Sufi zene, az Istenhez való közeledést segíti elő, elmélkedő és spirituális mivoltának köszönhetően. Amikor a zenészek eljutnak az eksztázishoz, akkor az ütősök, énekesek, zenészek elhallgatnak és csak a dervisek pörögnek tovább, transzuk csendjébe burkolva. (Azt mondják, ha egy dervis transzba esik, előfordulhat, hogy képes a föld felett lebegni). Ezután egy fuvola magányos dallama lassan visszahozza őket a valóságba.
A dervisek szerint ezek a táncok hozzásegítik őket elméjük világi dolgoktól való megtisztításához és erőt ad neki ahhoz, hogy a szellemük elhagyhassa testüket, és az így ismét egyesülhessen Istennel.

A kerengő dervis képe valószínűleg arra vezethető vissza, hogy Európában a középkorban táncoló derviscsoportok bukkantak fel, és ez a kép valahogy beivódott a köztudatba, lehet, hogy Törökországból kiindulva, ahol a mevlevik szigorúan liturgikus körtánca jellegzetes tánchagyományt teremtett. Ez a tánchagyomány, amely Anatóliában, az iszlám talán leghíresebb misztikus költője, Mawláná Dzsalál ad-Dín környezetében jött létre, valójában azon alapul, hogy Rúmí felpanaszolta, hogy a lakosság Anatóliában annyira eltompult, hogy olyan radikális eszközökhöz kénytelen nyúlni, mint a tánc, hogy megmozgassa őket.
A táncolás Pakisztánban és Indiában az egészen normális és spontán önkifejezési formákhoz tartozik. Ezek a táncok, amelyek a szentélyek körül alakultak ki, egy egészen régi népi kultúra alkotóelemét képezik, és többnyire nincs liturgikus alapjuk, hanem egészen spontának. Egyszerűen az energiával való bánásmód eszközei. Persze transz és eksztázis jellegről is szó van. Bullha sejk költőről, a Pandzsáb Shakespeare-jéről azt mesélik, hogy maga is táncos volt, női identitással, női ruhákban táncolt. Az ő szentélyénél van egy igazi tánctradíció saját liturgiával és meghatározott lépésekkel. Egyes szúfi szentekről is azt mesélik, hogy ők maguk is táncoltak. Emellett azonban van sok olyan dervisrend, akik még csak nem is zenélnek, csak egy teljesen szótlan liturgiát alakítottak ki.

Fotók: Ken