Tudták, hogy a Budai Várban található Nemzeti Táncszínház épülete egykor templom volt? Hogy a Várszínház az egyetlen olyan XVIII. századi színházépület, amely ma is játszóhely? Többek között ezekről is hallhatnak azok, akik ellátogatnak szeptember 17-én vagy 18-án a Nemzeti Táncszínház kulisszajárására, melyet a Kulturális Örökség Napjai című rendezvény részeként szerveznek.
Szeptember 17-én és 18-án ismét megnyitja kapuit az érdeklődők előtt a Nemzeti Táncszínház. Az intézmény harmadik alkalommal csatlakozik a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal programsorozatához, melynek célja, hogy a nagyközönséget megismertesse hazánk szellemi örökségével, és betekintést nyújtson azon műemlék jellegű épületek különleges tereibe, melyek az év többségében a nyilvánosság előtt zárva vannak.

A kulisszajáráson a látogatók a színház dolgozóinak vezetésével barangolhatják be az épületet. A túra során a ház olyan részeit mutatjuk meg, amelyet máskor nem láthat a közönség. A 45 perces út a hajdani klastrom pincéjétől a padlásig vezet: eközben munkatársaink elmesélik a templomból színházzá alakított intézmény kalandos történetét, de a színpadtechnikai bemutató sem maradhat el.
A rendezvényen a részvétel ingyenes, de a helyek korlátozott száma miatt előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. e-mail címen vagy a 061/201-8202-es telefonszámon lehet.
Kulisszajárás mindkét napon az alábbi időpontokban indul a színház galériájából:
10.00, 10.30, 11.00, 11.30, 13.00, 13.30, 14.00 és 14.30-kor