Nyugdíjazását kérte Márta István, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) ügyvezetője, ezért augusztus 31-én távozik a szervezet éléről. A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. leendő vezetője Vincze Balázs. A Pécsi Balett igazgatója szeptembertől veszi át az ügyvezetői feladatokat a nyugdíjba vonuló Márta Istvántól.
- Nem remeg a lábam, hiszen rengeteg vízióm, megvalósításra váró ötletem van a negyeddel kapcsolatban, ráadásul az elmúlt években testközelből láttam az intézmény fejlődését – nyilatkozta a pecsma.hu-nak Vincze Balázs, aki egy évtizede vezeti a Pécsi Balettet. Vincze szerint jó időben érkezett a felkérés, hiszen a balettet az alapoktól kellett újraépítenie Pécsen, de a munka mára beérett. Sikerült infrastrukturálisan, anyagilag, művészetileg megerősítenie a társulatot a pesti születésű, ám magát minden porcikájában pécsinek valló szakembernek. Ezzel az új feladattal együtt nem hagyja ott a táncosokat, a Pécsi Balett vezetését sem.

Páva Zsolt polgármester a város nevében köszönetét fejezte ki Márta Istvánnak ügyvezetőként végzett csaknem négyéves, rendkívül sikeres munkájáért, amellyel nemcsak Pécs polgáraival, hanem az ország kultúrára érzékeny közegével is megismertette, megszerettette a Zsolnay-negyedet, a Kodály Központot, a világörökségi helyszíneket - írta a pécsi önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében. Páva Zsolt a jövőben polgármesteri kulturális stratégiai főtanácsadóként számít az ügyvezető munkájára.
Forrás/Fotó: pecsma.hu, mti