A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Két év után újra Sziget Fesztivál. Jobban vártuk, mint valaha és biztos, hogy kihagyhatatlan lesz. 2022. augusztus 10-15-ig jön a nagy visszatérés. „1993-óta annyira biztos volt, hogy évente összegyűlünk a Hajógyári-szigeten, hogy senki sem gondolta volna, hogy lesz év, amikor nem lesz Sziget. Pláne, hogy egymás után két fesztivál is elmarad” – kezdte a szokásos „nagy” Sziget sajtótájékoztatót Kádár Tamás, a Sziget főszervezője. „Idén azonban már nagyon készülünk a sorban 28. Szigetre, ami egy nagy visszatérés lesz világsztárokkal, nagy kedvencekkel, az elmaradt szezonok alatt befutott előadókkal és a Szigettől megszokott műfaji sokszínűséggel.

Az biztos, hogy idén kihagyhatatlan lesz a Sziget” – tette hozzá Kádár. „Sajnos a járvány komoly problémákat okozott az egész európai zeneiparnak mind gazdasági, mind morális értelemben. A zeneiparon belül a magyar cégek - más országokkal ellentétben - nem kaptak igazán hatékony segítséget az államtól, többen kényszerültek elbocsátásokra, illetve sokan ki is vonultak a piacról, elhagyták a pályát. A Sziget számára jelentős anyagi veszteséget okozott a COVID, de törekedtünk arra, hogy amennyire lehetett, a szervező csapatot együtt tartsuk, hogy az újra indulás minél gördülékenyebb legyen”- mondta a főszervező. Kitért az ukrán háborús helyzetre is, ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy a Sziget a maga eszközeivel mindig a béke pártján áll és elítéli az orosz háborús agressziót. „Minden embernek és nemzetnek joga van megvédeni a szabadságát, a Sziget pedig a története során mindig kiállt a békéért és a szabadságért.” A Szervezőiroda ezért is vett részt egy ukrán kezdeményezésre létrejött, 20 európai ország összefogásával megvalósult Nemzetközi Jótékonysági Koncert-Maraton, a #StopWar lebonyolításában, illetve a fesztivál ideje alatt a Music Saves Ukraine kampányhoz is csatlakoznak. Kádár elmondta azt is, hogy a közönség eddigi visszajelzése is arra utal, hogy nagyon várják az idei rendezvényt. „Egyrészt sokan maradtak olyanok, akik nem váltották vissza a korábban megvásárolt jegyeiket, hanem kivárták az idei fesztivált, ami azt üzeni, hogy a Sziget közönsége nagyon lojális. Másrészt az elővételes jegyeladási adatok is bíztatóak, sőt azt mutatják, hogy idén több teltházas nappal is számolhatunk” – mondta a főszervező, hozzátéve, hogy érdemes minél hamarabb beszerezni akár a napijegyeket is. Kádár kiemelt néhány fontos változást is az idei Szigettel kapcsolatban. Így például azt, hogy teljesen megszűnnek a 0. és -1. napok, idéntől 6 teljes értékű, minden programhelyszínén aktív fesztiválnapból áll majd a Sziget. A szervezők 2 igyekeznek a környék forgalmát is mentesíteni, ezért a beléptetési rendszer a „K” híd belső oldalára kerül át. A várhatóan nagy forgalmat illetve teltházat ígérő napok miatt a szervezők a belső forgalmat is újra tervezték. „Úgy alakítottuk ki az útvonalakat, hogy a beengedésnél és egy-egy nagyobb koncert utáni távozási hullámnál a lehető legbiztonságosabb módon oldjuk meg a tömegirányítást” – mondta a főszervező.

Új dolog a Szigeten, hogy idéntől a látogatók is átélhetik a VIP élményt, a megvásárolható VIP jegyek egyszerre 4 VIP-szektorba is belépést engednek, amiket a Nagyszínpad (H&M Sziget VIP), a FreeDome, a Colosseum és a Ticketswap Party Aréna mellett alakítanak ki. A környezetvédelmi elköteleződés is töretlen, a Greener Sziget új elemekkel egészül ki idén. Így például egy CO2 kompenzációs erdő kialakításához járulhatnak hozzá azok a látogatók, akik a jegy mellé „vásárolnak egy fát” is. A vendéglátás is megújul idén és a minden igényt kialakító blokkokból száműzik a hulladékot képező műanyagot, továbbra is használják a re:poharat, lebomló étkészletet használnak és a fókuszt a keletkező hulladék visszagyűjtésére helyezik. A környezetvédelemhez tartozik, hogy a Sziget egy területét, nagyjából a III. kerület szomszédságában húzódó galériaerdő menti részt, az ott lévő védett flóra miatt lezárják a közönség elől, igazodva a főváros és WWF által végrehajtott természetvédelmi területté történt átminősítéshez. Kádár kitért arra, hogy a Főváros és a Sziget a biztos jövő érdekében egy 5+5 éves megállapodást is aláírt, amelynek az idei lesz az első éve.

sziget22full

Nagy Utcaszínház az AMC támogatásával


Az elmúlt évekhez hasonlóan a Sziget idén is elhoz egy nagyszabású utcaszínház előadást a látogatók örömére. A Nagy Utcaszínház idei fellépői a Sacude társulat Barcelonából, akik Euforia című előadásukat mutatják be minden este az utolsó nagyszínpados fellépő után. A darab egy olyan különleges világba repít, ahol a légi akrobaták különleges mozdulatait elektronikus zene és fényshow kíséri, hogy még szabadabban szárnyalhasson a látogatók elméje.

Cirque du Sziget

A Cirque du Sziget a megszokott helyén, ha lehet még több és színesebb programmal vár mindenkit. Az 1000 férőhelyes nagy cirkuszi sátorban és a
külső szabadtéri helyszíneken koradélutántól késő éjszakáig folyamatosan váltják egymást az izgalmasabbnál izgalmasabb produkciók. A sátorban 5
társulat előadása lesz látható minden nap. A francia Cirque La Compagnie L’avis Bidon című előadásában a négy akrobata a humor és az akrobatika ötvözésével ragadnak magukkal és ezen keresztül járják körbe a család, a személyes kapcsolatok és a szociális érzések témáit. Kanadából a Barcode Circus Company érkezik, akik Sweat & Ink című előadásukban az emlékezés és a kapcsolatok témakörét járják körbe
akrobatikus metaforákon keresztül. Nagyon fontos és érzékeny témára tapint a francia Cie Cabas társulat Desiderata című előadása. Hat férfit látunk, sokszor a magasban: repülnek, zuhannak, elkapják vagy épp ütik egymást, táncolnak, ölelkeznek, verset szavalnak, brutalitásba fordulnak, hogy aztán annál gyengédebbek lehessenek egymással. Hat férfi ad számot és vonja kétségbe identitását anélkül, hogy meghatározni próbálná azt. Mert nincs férfi identitás, ahogyan női sem. Nincs kulturális identitás, mert egyetlen előre meghatározott identitás sem képes felölelni egy bizonyos emberfajtát. Férfiakat látunk. Meztelenül vagy épp “csak” kivetkőzve önmagukból, félig férfiakat, vagy épp férfiakat, akik nem is férfiak.
A Sziget és a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetsége (FEDEC) közötti együttműködésnek köszönhetően, idén 3 cirkusziskola növendékei is láthatók lesznek a fesztiválon. A guineai Amoukanama Circus FA című produkciója a külső színpadon lesz látható minden nap. A társulat előadása beválogatásra került és a Szigetről egyenesen az American Got Talents középdöntőjére utazik. A Palesztin Cirkusziskola a My Share című előadással érkezik Ramallahból. És természetesen a Baross Imre Artistaképző sem maradhat ki a programból, a Szentivánéji álmodók című előadásuk Szigetre készített adaptációjával színesítik a programot.
A szervezők mindenkinek ajánlják a francia La Burrasca társulat nőkből álló csapatát, akik Margeurite-tel, a saját maguk által hozott daruval érkeznek, hogy azon mutassák be élőzenével kísért légi akrobatikára épülő előadásukat. A külső színpadon az argentin EspumA BrumA kristálygömbökkel és más tárgyak átalakításával, illetve a tango és a humor erejével teremti meg saját világát. A Hand Some Feet finn-ausztrál párosa a zsonglőrködés és a kötéltánc erejével varázsolja el a közönséget. Az olasz-argentin Duo Masawa és az olasz Duo Kaos akrobata kettősei üde színfoltjai az idei programnak, akik humorukkal, bájukkal és ügyességükkel minden korosztály elbűvölnek. És végül, de nem utolsó sorban, több évnyi próbálkozás után sikerült a Sziget szervezőinek elhozni Hishashi Watanabé-t Japánból, aki akrobatikus zsonglőrködésben egyedülálló előadó és számos rangos cirkuszfesztivál ünnepelt fellépője. Idén végre a Sziget közönsége is megismerkedhet vele.

sziget22full2

Theatre-and-Dance Field a Fidelio támogatásával 

Idén a színház és tánc iránt érdeklődő közönség a megszokott helyen a domb lábánál, de egy megújult helyszínnel fog találkozni, ahol két külső szabadtéri színpadon futó produkciók, illetve helyspecifikus előadások váltják egymást, valamint több interaktív installáció várja a közönséget. Idén is rendkívül színes, nemzetközi programmal készülnek a szervezők. A program - ahogy eddig is megszokhattuk - a nemzetközi társulatok mellett a hazai művészekre is fókuszál, a nagy hírnévnek örvendő táncosok mellett pedig feltörekvő tehetségek is színpadra lépnek majd.
A magyar fellépők között megtalálható Mészáros Máté és társulata, akik azonkívül, hogy bemutatják A távolság mechanikája című darabjukat, minden
nap egy interaktív séta keretében közös mozgásra és alkotásra invitálnak mindenkit. Ismét jelen lesz a Sleeping Beauty Project által létrehozott Dream Experiment című installáció. Márkus Sándor bábművész interaktív bábinstallációval készül, amely a két év kényszerű bezártság és a fizikai
érintkezés lehetőségeinek beszűkülése után a Sziget fesztiválon debütál és fejezi ki az érintés újbóli lehetősége miatti eufóriánkat.
A magyar előadók között megtalálható még a Willany Leó Improvizációs Táncszínház, amelynek egyik fő jellemzője a kísérletezés,a folyamatos megújulás
Alja Branc
szlovén koreográfus magyar táncosokkal készített előadása a Don’t do, try! a döntési folyamatokban rejlő kihívásokkal foglalkozik. Idén első alkalommal lesz látható a szintén magyar Flying Bodies társulat a Szigeten. A You are the flow című részvételi előadásuk, a kortárstánc, a parkour, az urban dance mozgásnyelvek fúziójából született.
Ebben az évben két spanyol társulat hoz olyan helyspecifikus előadást, ami nagy érdeklődésre tarthat számot. A barcelonai Insectotropics a The Legend of Burning Man című előadása Mohammed Bouazizi, egy tunéziai férfi történetén alapul, aki az Arab Tavasz forradalmának szikrája volt. A másik spanyol alkotó Angel Durán a Papillon (Pillangó) című látványos táncszólójával érkezik, amelyet az azonos című film ihletett és a menekülésről és a szabadságról szól. A világhírű olasz koreográfus, Alessandro Sciarroni a számos rangos fesztiválon már bemutatott Save the last dance for me című, a Polka Chinata nevű bolognai tánc lépéseire épülő koreográfiáját hozza el. A fizikalitás, az emberi test teljesítőképességének határait súrolja két másik érdekes előadás is. A francia Un Loup Pour L'homme társulat Cuir című duettje a vonzást és a vonzódást járja körbe, a francia hip-hop táncosból és a portugál kínai rudas akrobatából álló O Ultimo Momento a L’Autre című előadása a két szereplő kapcsolatát követi nyomon két síkon, vízszintesen és horizontálisan.
Idén a női előadókra is nagyobb figyelmet fordít a Sziget színházi programja. Az egyik ilyen előadás a baszk Lasala társulat Fight című koreográfiája, amely az embereknek a szenvedéssel való viszonyáról szól. A másik a Sziget szervezőinek a felkérésére a februárban a Trafóban nagy sikerrel bemutatott fiatal belga társulat Forces című előadásának egy olyan adaptációja, ami az utóbbi hónapok szomorú háborús híreire reflektál.
A kortárs tánc kedvelői számára nem újdonság, hogy sokszor a tánc és a cirkusz, illetve a színház elemei is keverednek egy-egy előadáson belül. Erre példa Viktor Černický PLI című előadása, amely a tánc, a cirkusz és a performansz ötvözete.

Forrás: Sziget Sajtó