A magyar táncművészeti és táncszínházi élet online magazinja.

Gyermek és élőzenés produkciókkal várja a nézőket márciusban a Feledi János vezette Feledi Project a Nemzeti Táncszínházban.

Március 18-án a VARÁZSVILÁG című előadást láthatja a közönség, aminek a központi eleme egy szekrény, ami sok mindent rejthet, különösen akkor, ha rajta keresztül átléphetünk egy másik, mesebeli, varázslatos dimenzióba. A mű főhőse egy játék világban próbál barátokat szerezni, és különféle bábokkal találkozik. Kiderül számára, hogy azoknak ugyanolyan érzelmeik vannak, közöttük ugyanolyan kötődések és kapcsolatok alakulnak ki, mintha emberek lennének, és egyikükkel talán még szerelembe is lehet esni. Nagyon sok klasszikus balett élményből táplálkozik az előadás, a klasszikusok klasszikusa, A diótörő, hiszen a szekrényben lévő bábok megelevenednek vagy a tündérmesék világa. Gyönyörű látvány, vetítés, lélegzet elállító artisták, spicc baba s különféle varázslatos táncművészek.

2023. március 18. ,szombat 11:00 és 15:00 óra / Nemzeti Táncszínház

varazs
Fotó: Kiss Réka

 

Március 19-én a tavaly nagy sikerrel bemutatott ESSZENCIA előadásra invitálja a csapat a jazz zenét, táncot, éneket szerető nézőket, melyben közreműködik Szűcs Nelli, érdemes és kiváló színművésznő. Az érzetek és érzelmek kivételes találkozása. Az előadás környezetünk és lelkünk, belsőnk szépségeinek védelmére és megbecsülésére fókuszál. A táncosok alkotta emberi csoport, közösség állandó formálódását, átrendeződését, épülését követhetjük nyomon. Az előadásban részben tradicionális, részben kísérletező megközelítés dominál, az Oláh Dezső Vibratone Quartet játszotta Bartók 15 paraszt dal zenéjének ütőhangszerekre, bőgőre és zongorára készített adaptációjában. Új megközelítést szeretnék adni a közönségnek a modern jazz és tánc fúziójának megismerésére, egy olyan formában, melyben a kompozíciók Bartók népzenei gyűjtéseit alapul véve az abból készült művekre reflektál. Élő jazz zene, tánc és ének együttes fúziója igazi összművészeti hatást ad.

"Az élet a mi univerzumunk természetének esszenciális kifejezése." (Jostein Gaarder)

2023. március 19. vasárnap 19:00 óra / Nemzeti Táncszínház

 

 

 

buy sirolimus