Koprodukciós partnerük, a Pécsi Nemzeti Színház meghívására a Pécsi Egyetemi Borbirtokon tartott hangulatos sajtóeseményen beszélt az új évad programjairól Uhrik Teodóra ügyvezető és Vincze Balázs művészeti vezető, a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó alapító igazgatója.
TÁNCTALÁLKOZÓ
A 2024/25-ös színházi évad a XVIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozóval indul Pécsett, majd két vadonatúj, irodalmi ihletésű produkcióval várja a táncrajongókat a Pécsi Balett a Pécsi Nemzeti Színházban.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Pécsi Nemzeti Színházzal együttműködésben megvalósuló fesztivál idén újra 5 napos lesz, összesen 8 professzionális táncegyüttes legfrissebb előadásai láthatók, valamint ingyenes, szabadtéri rendezvények is színesítik a programot a Színház téren. Szeptember 12. és 16. között a Pécsi Nemzetiben lép fel a GG Tánc Eger, a Feledi Project, a sepsiszentgyörgyi M Studio, a Bozsik Yvette Társulat, a PB2 Company, a Magyar Állami Népi Együttes, a Szegedi Kortárs Balett, és hagyományosan a Tánctalálkozón tartja nagyszínpadi bemutatóját a Pécsi Balett.
BEMUTATÓK
2024. szeptember 14-én A HÁROM TESTŐR - AVAGY A KIRÁLYNÉ NYAKÉKE című táncjátékot mutatja be a pécsi társulat a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán. Az izgalmas, szenvedélyes és szórakoztató előadásra a 14 éven felüli korosztályt várják.
Zeneszerző: Riederauer Richárd | Dramaturgok: Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes művész, Tóth András Ernő | Díszlettervező: rakpArt galéria | Jelmeztervező: Fekete Katalin | Koreográfusok: Ujvári Katalin Harangozó-díjas, Molnár Zsolt Harangozó-díjas | Rendező-koreográfus: Vincze Balázs Harangozó-díjas Érdemes művész
Főbb szerepekben: D’Artagnan: Matola Dávid | Athos: Tuboly Szilárd | Porthos: Koncz Péter | Aramis: Szabó Márton
2024. november 9-én az ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ című mesebalettet mutatják be a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínpadán. Mert az Óz elmesélve szép, de eltáncolva talán még szebb!
Zene: klasszikus montázs | Dramaturgok: Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas Érdemes művész, Tóth András Ernő | Díszlettervező: Erdős Júlia Luca | Jelmeztervező: Fekete Katalin | Koreográfusok: Szabó Márton, Kócsy Mónika | Rendező-koreográfus: Vincze Balázs Harangozó-díjas Érdemes művész
Főbb szerepekben: Dorka: Pintér Rebeka | Totó: Domján Kristóf | Madárijesztő: Matola Dávid/José Blasco Pastor | Bádogember: Balogh Csongor/Szendrői Bence | Gyáva oroszlán: Tuboly Szilárd
Mindkét produkció a Pécsi Balett és a Pécsi Nemzeti Színház koprodukciójában, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
VENDÉGJÁTÉKOK
A Pécsi Balett évadkezdő előadása augusztus 30-án a Carmen lesz Mohácson a Kossuth Teátrumban, az 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban programsorozat részeként Nemzeti Táncszínház szervezésében.
A három testőr pécsi bemutatóját követően nem sokkal már a veszprémi Agórában várják a gyerekeket a Hófehérke és a hét törpe mesebalettükkel szeptember 21-én.
A Müpa Fesztivál Színházában szeptember 24-én debütál a Faust, az elkárhozott, A három testőr budapesti bemutatója pedig november 15-én lesz a Nemzeti Táncszínházban. Lesz még Zorba, Carmina Burana és Carmen is a fővárosban, mert a pécsi repertoárjátszás mellett továbbra is rendszeresen láthatóak előadásaik Budapesten, a Nemzeti Táncszínház és a Müpa szervezésében.
További részletek: www.tanctalalkozo.hu www.pecsibalett.hu
A mellékelt fotó a sajtótájékoztatón készült.
Fotó: Körtvélyesi László | Pécsi Nemzeti Színház