2025. július 11-20. között ismét szabadtéri színpadán várja a közönséget a TáncPark, a Nemzeti Táncszínház nyári tánceseménye a Millenárison. A tíz estén át tartó sorozatban minden előadást ingyenes tánctanítás vagy táncház követ, így a nézők nemcsak szemlélői, hanem aktív résztvevői is lehetnek az élménynek.
A programot a FlamenCorazónArte Táncszínház nyitja meg Jazzed Up Flamenco című estjével - szenvedélyes ritmusokkal és lendületes színpadi jelenléttel. A Duna Művészegyüttes Héttorony című előadásában Makovecz Imre építészeti öröksége elevenedik meg táncban, látványban és gondolatiságban. A Feledi Project Liliom című darabja lírai és drámai pillanatokban formálja újra Molnár Ferenc klasszikus történetét.
A Fitos Dezső Társulat Örömtánc című produkciója a néptánc közösségi erejét és felszabadító lendületét ünnepli, míg a Kulcsár Noémi Tellabor Balaton - Lacus Pelso című előadása nosztalgikus hangulatban idézi meg a balatoni nyarakat - iróniával, játékossággal, mai reflexiókkal.
A Magyar Állami Népi Együttes Magyar rapszódia című estje egy szerelmi történet, amely sodró, virtuóz néptáncmozaikként bontakozik ki - dallamokkal, lendülettel. A Kortárs Körkép esten három markáns alkotócsapat előadásrészletét láthatjuk: a Vasas Művek Zárt ajtók, a TranzDanz KitchWald és a Gangaray Dance Company Down című koreográfiáit.
A PR-Evolution Dance Company Party Time című premierje friss, dinamikus, igazi nyári örömtánc - könnyed, mégis kifejező. Az Argentin Tangó Táncszínház Test-Lélek-Tangó című estje a tangó érzékiségét és történetmesélő erejét mutatja meg a közönségnek.
A TáncParkot a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zárja Élő Táncarchívum - Viharsarok című előadásával, amely a déli Tisza-vidék soknemzetiségű tánckultúráját idézi meg - elfeledett mozdulatokkal és forrón lüktető hagyománnyal.